Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

184 Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 1932 június U-én, szombaton. nősen a főváros perifériáin. A főváros épít­kezési osztálya több " építési engedélyt ad ki, mint a nagy konjunktúra legnagyobb idejében is, ennek következtében lehetne arról beszélni, hogy az építőipar fellendülése munkaalkalmak teremtésével és az építőiparral kapcsolatos többi iparág foglalkoztatásával tudna egy ki­csit erőre kapni és erőteljesebben megindulni, ha azokat a segítségeket, amelyeket a kormány egyik kezével nyújt ezeknek a törekvéseknek, nem venné vissza a másik kezével. Méltóztatik tudni, mire célzok. Egyik kezé­vel ad 30 éves adómentességet a főváros egyes útvonalain, ad adómentességi kedvezményt ta­tarozásokra és javításokra, ad adómentességet építkezésekre és akkor jön a másik kezéből a 2030/1932-es miniszterelnöki rendelet, amely újabb adóval sújtja az adómentes épületeket. Azokat, akik bíztak abban, hogy harminc évi adómentességgel építették házaikat, váratlanul 2.72%-os adómeglepetés érte, amely felborítja az egész kalkulációt, amely az építkezést létre­hozta és amely rendelet súlyos helyzetbe hozta a kölcsönpénzből dolgozó építtetőket. Azt hiszem, a kereskedelmi miniszter úrnak kell arra törekednie, hogyha egyik oldalon kedvez­ményekkel fellendülésre serkenti az építőipart, akkor ne történhessenek meg olyan intézkedé­sek, amelyek viszont alkalmasak arra, hogy az építőipar megindulását meggátolják. Nem beszélek most arról, hogy ma már a szükségadóval, továbbá a betegápolási pótadó­nak a házakra eső részével, azonkívül a 2V2%-os rendkívüli pótlékkal, a budapesti házak adója 36.325%, tehát több, mint egyharmad része a bruttó jövedelemnek és hogy az adómentes házak adója is 8.325%, amely tényező akkor, amikor 10—12%-os kamatteher mellett építenek, rendkívül megnehezíti a házépítést, csökkentve annak rentabilitását. Azt hiszem, sokkal töb­bet venne be az állam, ha ezek helyett a 2 1 M— 2 3 /4%-ok helyett hagyná az építőipart fellen­dülni, mert ennek munkájával, a kereseti adó­val, új létesítmények házadójával a kincstár sokkal jobban járna adóbevételek szempontjá­ból, mint az ilyen építkezést gátló adók beho­zatalával. Nagyon kérem a miniszter urat — bár tudom, hogy foglalkozik vele és rövidesen ide­hozza, de miután expozéjában nem említette, vagyok bátor felemlíteni az építőipari törvény megalkotását, melynek legnagyobb előmunká­latai már készen vannak és amelyeket tudom, hogy a miniszter úr szeretne minél előbb a Ház elé terjeszteni, — kérem a miniszter urat, miután már annyi ankét volt ezen a téren, és kiderült, hogy azokat az érdekellentéteket, amelyek az építőipar rétegei között természet­szerűen fennállanak, kölcsönös megyezéssel ki­egyenlíteni nem lehet, adja bele az ő döntő szavát ezekbe a kérdésekbe (Kenéz Béla keres­kedelmi miniszter: Nagyon nehéz lenne!) és méltóztassék ezekben a kérdésekben saját állás­pontjának lerögzítésével a törvényjavaslatot minél előbb a Ház elé hozni, mert méltóztatik tudni, hogy már régen elavult az építőipari törvény, ma már olyan eltolódások vannak, •amelyek törvényes szabályozást igényelnek. A ihiniszter úr expozéjában egy egészen rövid mondatot szentelt csupán az iparoktatás­nak. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Sajnos!) Ez természetes, megértem, akkora anyaga volt, hogy az egész időt kibeszélhette volna. Kénytelen vagyok ezért a miniszter úr figyelmét a mai körülmények között az ipar­oktatás fontosságára néhány szóban felhívni — nem mintha a miniszter úr nem volna erről meggyőződve. Ma az iparfejlesztés korában az iparfejlesztés egyik legintenzívebb módja az iparoktatás. Ma, ha azt akarjuk, hogy a kül­földi elzárkózottságon belül termelni tudjunk olyan dolgokat, amelyekre a magyar fogyasztó­piacnak szüksége van, az iparoktatás vissza­fejlődését nem lehet tűrni, pedig ma az ipar­oktatás határozottan visszafejlődőben van, ter­mészetesen pénzhiány folytán. De addig is, amíg ez a körülmény, a pénz hiánya meg nem" szűnik és lehetővé nem válik, hogy az iparokta­tási intézmények számát emeljük és azokat az iparoktatási intézeteket, amelyeket a múltban az ország perifériáin létesítettek és amelyek Trianon miatt lekapcsolódtak az ország testé­ről, itt az ország belsejében pótolni tudjuk. Addig is szükséges volna, hogy az, iparoktatás tekintélyét méltóztassék valamilyen formában emelni. Ma a vidéki ipari szakiskolák legtöbbje megérett arra, hogy felsőipariskolává fejlesz­tessék át. Azelőtt az ipari szakiskolákhoz fel­veendő tanulóanyag az elemi iskolákból vagy a középiskolák egy-két osztálya elvégzése után került ki, ma azonban szükséges volna, miután a gyakorlat úgyis azt hozta létre, hogy kivétel nélkül legalább négy polgárit végzett el az a tanuló, aki ipari szakiskolába jutott, hogy en­nek megfelelően alakíttassék át ennek az ipari " szakoktatásnak tudományos és elméleti része a középiskolák anyagával megegyezőleg s alakít­tassék át felsőipariskolává, mert a vidéki váro­sokban ott, ahol nagy középiskolák, kereske­delmi iskolák vannak, ezek az ipari szakiskolák nem bírnak azzal a tekintéllyel, hogy vonzóvá tenné a szülők számára gyermekeiknek ide­adását. Én pedig határozottan ellenzem a sze­lekciónak azt a módját, hogy iparosnak és ipari pályára nevelésre azt tereljük, aki tudo­mányos pályán nem felel meg, (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: «Ha nem tanulsz, inasnak adlak!») hanem én amellett a szelekció mellett vagyok, hogy aki nem jó tudományos pályára, az nem jó ipari pályára sem. {Úgy van! Ügy van!) Oda kellene törekedni, hogy kívánatosak legyenek ezek az ipari szakokta­tási intézetek az ifjúság számára, éppen azért szükséges volna, hogy kollaboráció történjék a kultuszkormány és a kereskedelemügyi kor­mány között atekintetben, hogy azokat, akik nem tudnak elhelyezkedni a középiskolákban, ne új középiskolák szaporításával és a tudo­mányos intézetek újabb szaporításával ezekbe az iskolákba, hanem az ipari szakiskolákba tereljék, tehát arra a pályára, amelyre a ma­gyar ipar szempontjából szükség van. Én azt hiszem, hogy a t. miniszter úrnak addig is, míg az ország anyagi viszonyai rendbe jönnek, ilyen kérdések előkészítésével lehetne az ipari pályákra való terelését az ifjú­ságnak előmozdítani. T. Ház! Nagyon hiányolom azt, hogy Magyarországon mezőgazdasági ipari szak­iskola egyáltalában nincs. A miniszter úr a mezőgazdasági iparok fontosságára felhívta figyelmünket, így a malomiparra, a szesziparra, a cukoriparra és mindazokra a dolgokra, ame­lyeknek nyersanyagát itt az országban nagy mennyiségben termeljük és amelyeket mint nyersanyagot szállítunk ki más országokba ipari feldolgozás végett, holott, ha volna meg­felelő mezőgazdasági iparunk, mi magunk is fel tudnánk ezeket használni és az országon belül tudnánk elintézni olyan kérdéseket, ame­lyek az országnak csak hasznára volnának. El

Next

/
Oldalképek
Tartalom