Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-97
Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 1932 június U-én, szombaton. 179 elveket azonnal fektesse le. Szerintem ezek a főbb irányelvek a következők volnának: annak az általam említett transzkontinentális útnak és utaknak kiépítése; a városok közti utaknak a mainál jobb karban tartása és megrövidítése; munkaalkalmak teremtése nemcsak SLZ anyagoknak felfektetésénél, hanem a bányákban való előállításánál is; kiváló minőségű belföldi anyagok felhasználása; az utak tartóssága; a karbantartási költségeknek f hosszú időn át minimálisra való redukálása; és végül — amint az előbb mondottam — az útépítéssel kapcsolatos terheknek a jövő generációra is áthárítása. Egyik képviselőtársam a városi üzemekről beszélt. En itt nem akarok egyik-másik képviselőtársam elé vágni, de • megjegyzem, hogy a miniszter urnák a magániparral konkurráló üzemek kiirtására irányuló politikájában megnyilvánuló felfogását elismerem és helyeslem. Most csak a tárcája keretébe tartozó egy kérdésre kívánom nagyon röviden, szíves figyelmét felhívni. Méltóztassék az állami és az Államvasutak tulajdonában lévő bányákat szigorú revízió alá venni és^ ebben a kérdésben ott, ahol az üzem ráfizetésekkel jár, vagy a magánipart jogtalanul nyomja, méltóztassék hasonló energiával és kemény kézzel fellépni és ezeket megszüntetni. Ezek után áttérek az Államvasutak kérdésére. Ezt is összevonom, mert több képviselőtársam és a miniszter úr ezt a kérdést már részleteiben ismertette- Eá kell mutatnom azonban arra, hogyha valaki nem laikus és objektív szemmel nézi azt, hogy vájjon az Államvasutak jelenleg rentábilisan vezettetnek-e, vagy pedig nem, kénytelen vagyok megállapítani azt, hogy laikus és nem tárgyilagos azoknak beállítása, akik az éremnek csak az egyik oldalát nézik és nem nézik azt, hogy az Államvasutak egyrészt közgazdasági tevékenységre, másrészt közgazdasági megerősítésre mit áldoz, amit egyébként, igaz, áldoznia kell azért, mert Államvasutak. De ezt is figyelembe kell venni. Ha nézem azokat az előbb említett nyugdíjterheket, ezekre nézve a miniszter úr is megállapította már itt, hogyha a rendes kiadásokat vesszük, az Államvasutak kiadásainak 30*9%-át képezik, ha pedig nézzük a bevételi részt, akkor azt látjuk, hogy 24*4% a nyugdíjteher az Államvasutaknál. Nem hiszem, hogy volna akár egy másik állami üzem, vagy volna egy magánvállalkozás, amely ilyen magas százalékú, egyébként nem feltétlenül kötelező terhek viselése mellett hosszú időn át rentábilisan tudna fennmaradni. Azoknak tehát,' akik ebben a kérdésben támadják ezt a jólvezetett intézményt, ha objektívek akarnak lenni, azt is meg kell állapítaniuk, ha összehasonlításokat eszközölnek a külfölddel, — hiszen mi szeretünk hivatkozni a külföldre és «mindent összehasonlítani a külfölddel — akár Ausztriával, ahol a vasútnak, mint a miniszter úr mondotta, 30 millió, (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: 80 millió!) azaz 80 millió schilling deficitje van, jóllehet az osztrák kormányzat 50 millió schillinggel járul hozzá a nyugdíjterhekhez, akár Németországgal, ahol ma már 500 millió márka az ottani vasutak deficitje, akár Franciaországgal, ahol a vasutak deficitje 4*7 milliárd frank, hogy az egyéb juttatások és a közgazdaság támogatása mellett az a 10,200.000 pen,gő — amelyről szintén szeretnők, ha nem volna — nem az a deficit, amely miatt oly súlyos kritikát lehetne gyakorolni e felett az intézmény felett és az Államvasutak felülvizsgálatára nyakló nélkül lehetne egy idegen urat kirendelni. Rátermettsége ugyan lehet ennek az úrnak, de amint a múlt példái mutatják, ez a módszer nem célravezető, mert nekünk is vannak kiváló mérnökeink, vezetőink és uraink, akik a külföldön előadásokat tartva, nagyszerűen megállják a maguk helyét. Ilyen kérdésekben nem mehetünk a külföldre anélkül, hogy ne állítanánk ki magunkról szegénységi bizonyítványt. Ha azt nézem, hogy a nyugdíjteher, amely a békében az Államvasutak költségvetésének 3%-a volt, ma ennek tízszerese, és ha azt látom, hogy a tényleges államvasúti alkalmazottak összilletménye 14%-kai kisebb, mint a nyugdíjellátásokra fordított összeg, akkor azt is megállapítom, hogy ma egy államvasúti alkalmazott tulajdonképpen munkájával amellett, hogy az Államvasutak rentabilitásának biztosításához hozzájárul, majdnem még egy családot is eltart. Ez egészségtelen állapot, ezen a kormányzatnak segítenie kell. Itten beszélhetünk és csinálhatunk akármit, a jövő költségvetésnél megint megállapíthatjuk, hogy a nagy nyugdíjteher az oka az Államvasutak ilyen arányú deficitjének, ha a nyugdíjteher tekintélyes részét az állam nem veszi át, ha ezek a nyugdíjterhek nem ismertetnek el háborús r terheknek. Ha ezek a nyugdíjterhek nem állíttatnak be külön a költségvetésbe, amire én már nem egy alkalommal részletesen rámutattam, akkor ne várjuk azt, hogy az Államvasutak minden heroikus erőfeszítés mellett is rentábilisabban tudják vezetni üzemeiket, mint ahogy ma vezetik. Egyenesen a forgalom biztonsága szempontjából veszélyesnek tartom azt, hogy például a felújításokra és az átalakításokra a tavalyi 12 millió pengővel szemben az idei költségvetés csak 1*5 millió pengőt vesz fel. Kérem a miniszter urat, hogy — amint kilátásba helyezte — ebben a kérdésben is méltóztassék necsak a közbiztonság szempontjából, hanem az Államvasutak nyugodt vitele szempontjából is az elromlott utaknak, illetve vasútvonalaknak és egyebeknek helyreállítására póthitelt felvenni. Ezek után a személyzeti kérdésre tértem volna át. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés általános vitájában *ezt a kérdést már részletesen a Ház elé hoztam, de minthogy a Ház akkori határozatában nem nyugodtam meg és meg sem szavaztam ezt a részt, (Helyeslés balfelől) éppen azért újra felhívom az igen t. kereskedelemügyi kormány figyelmét az államvasúti alkalmazottakra. (Helyeslés balfelöl.) Előttem szólott Pallavicini képviselőtársam teljes részletességgel foglalkozott ( ezzel a kérdéssel, ezért én csak röviden említem fel. Az 1907 : L. te, az úgynevezett pragmatika biztosítja a jogokat és előírja a kötelességeket. Az 1907 : L. te. automatikus előlépést biztosított az államvasúti alkalmazottaknak. 1925-ben a 7200. számú rendelet a magasabb fizetési fokozatba való előlépést megszüntette, majd az "1927-ben hozott miniszterelnöki rendelet más tisztviselői ágazatoknak, így a tanítóknak, tanároknak és a közigazgatási alkalmazottaknak az automatikus előlépést biztosította, az Államvasutakat azonban ebből kifelejtette, vagy ha úgy tetszik, kihagyta. Megállapítom, hogy az egyenlő mérték alkalmazása itt nem történt meg. (Ügy van! jobb felől.) ami súlyos hiba nemcsak a vasút, hanem az ország szempontjából is. 1932-ben a 3000. számú rendelet az egész vonalon meg24*
