Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

178 Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 1932 június U-én, szombaton. szerű parlamenti felszólalás, még kevésbé az én szerény felszólalásom volna az, amely jobban közelebb hozná a falu lakosságát a városhoz, mint az utak helyes kiépítése. A helyes közút, a gazdasági kisvasutak, a megrövidített utak, a helyesen, jól karbantartott utak, azok, nem a politikai szólamok, amelyek legfőképpen hozzák közelebb a falu lakosságát gazdaságilag és kulturális szempontból a városhoz. Éppen ezért, mert én nem ezekben a szólamokban, nem a cikkekben és a felelősség nélkül odadobott frázisokban látom ennek a kérdésnek gyökeres, radikális és eredményes megoldását, azért azt mondom, hogy a falu és a város közelebb hozatalának kulcsa az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr kezében van. Bár elismerem, hogy ezzel a kulccsal meg; nyitni ezt a kérdést a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett rendkívül nehéz, mégis hiszem azt, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr meg fogja találni a módot erre, mert tudnia kell és tudja azt, hogy a megrövidített út, a jó karbantartott út, a jól kiépített út nemcsak munkaidőt takarít meg, hanem gyorsabban, előnyösebben értékesítheti a székesfővárosban termeivényeit a gazdatársadalom- Bizony, valljuk meg, utaink még nincsenek olyan jó karban, mint ahogy kellene lenniök, ezeket az, utakat tehát jó karba klell hoznunk és új utakat keli építenünk. Nem akarok most ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen az előadó úr is, aki még kedvezőbb helyzetben volt mint mi, ha tudta volna, hogy a miniszter úr majdnem háromórás expozét tart, megelégedhetett volna egy negyedórával, így tehát ezekre a számadatokra, amelyek az utak mikénti karbantartására vonatkoznak, nem kívánok rámutatni, csak arra, amit a kereskedelemügyi minisztérium államtitkárának, Förster államtitkár úrnak, — aki ennek a kérdésnek kiváló szakértője — adataiból vettem valamelyik lapból, hogy Magyarország a legkedvezőbb viszonyok ímelletlt is kilométerenként 1200 pengőt tudott csak fordítani az utak karbantartására, ma pedig, minthogy a költségvetés katasztrofálisan csökkent, 1930 óta körülbelül 3—2.5 millió pengővel kevesebbet fordíthatunk erre a munkára, úgyhogy ma kilométerenként összesen — mint ahogy az előadó úr mondta — 520 pengőt fordíthatunk az utak karbantartására. Itt nagy sajnálattal emlékezem meg, igen t. kormány arról, hogy az a tíz esztendős jól kigondolt útépítési Programm megakadt- Sokan kifogásolták, kritizálták, — könnyű a nem objektív kritika — hogy ezekre az utakra az állam rendkívül sokat fektetett be. Én azt mondom, hogy bár többet fektetett volna bele. Ezért az igen t. kormányzatnak a jövőre nézve mindent cl kell követni, hogy ezt az útépítési pro grammot tovább folytassa. Barosst annakidején az tette nagy miniszterré és a székesfővárost az tette hatalmassá, milliós várossá, hogy helyes közlekedési politikát inaugurált, a zóna-rendszerrel bekapcsolta a székesfővárost a centrumba, úgyszólván minden nagyobb vasúti vonal a székesfővárost érintette. Én felhívom az igen t. miniszter úr ügyeimét arra, hogy bármilyen súlyos^ nehéz is a gazdasági helyzet, mi hasonló eset előtt állunk és a miniszter úr — akiről nagyon jól tudom, hogy nem személyi ambíció vezeti, nem a nagy Barosst akarja személyében utánozni — itt is naggyá, nagyobbá teheti az országot, a gazdasági életet feltétlenül nagyobbá abban az esetben, ha nemcsak a fővárost, hanem az egész I országot bekapcsolja ebbe a transzkontinentális útba, helyesebben mondva, ha az ország geográfiai helyzetével élve és azt felismerve. nem engedi ebből a transzkontinentális útból Magyarországot kikapcsolni. (Igaz! Ügy van!) Hiszen a miniszter úr nagyon jól mondotta, amikor csak egy szóval említette a tranzitóforgalmat, hogy az békeidőben Budapest—Belgrádon át a két vágányával mit jelentett ennek az országnak a külkereskedelmi mérleg szempontjából is. Igenis, miniszter úr, hasonló* talán még nagyobb eredményeket érhet el akkor, ha az autóforgalom fejlődési korszakában erre az útra méltóztatik lépni. Nagyon örülök tehát annak, hogy a miniszter úr ügyelmét sem közlekedési, sem pedig idegenforgalmi iszempontból — mint ahogy expozéjában mondotta — ez a kérdés nem kerülte ki. A miniszter úr alludált a london—stambul'. transzkontinentális útra. Nekem fel kell hívnom a figyelmét, ha esetleg a dolognak ez a része figyelmét kikerülte volna, arra, tudja-e az igen t. miniszter úr, hogy az utódállamok ebben a kérdésben, a transzkontinentális út kiépítése kérdésében, mindent elkövettek, hogy az utat vagy Bécsen, Prágán, Kolozsváron, azután Bukaresten át vigyék, vagy jugoszláv terüle

J ten Villachon, Zágrábon és Belgrádon át. Az angolok elhatározásából, illetőleg támogatása mellett sikerült — a Touring-Club vetette fel ezt a gondolatot — ezt a transzkontinentális utat Budapest felé irányítani (Magyar Fái: Ki is nyomatták már így a térképet!) és így Budapest lett a legkeletibb elosztó hely. (Müller Antal: Fontos kérdés f) Mit jelent ez idegenforgalmi szempontból'? Ha csak egy nap 30 autó útját számítjuk, akkor itt milliókról van szó. Ennélfogva én csak köszönettel tartozhatom — és, azt hiszem, mindenki — a kereskedelmi kormányzatnak azért, hogy a szegedi, illetőleg kecskeméti út kiképzésére külön hitelt, illetőleg póthitelt kíván igénybe venni. A további útépítésekre vonatkozólag azt mondani esetleg, hogy nincs fedezet: ez nem elfogadható érv. Erre a fedezetet elő kell kaparni, elő kell teremteni. Ha nincsen pénz, nincsen fedezet, tessék olyan módokat és olyan eszközöket találni a kereskedelmi kormányzatnak, amelyek — ha kell, több évtizedes útépítési programm kidolgozása mellett — megoldják ezeket a kérdéseket. Sok mindent kifogásolhat, illetőleg sok mindenben szemrehányást tehet nekünk a következő generáció^ de abban az egyben nem tehet szemrehányást, hogy egy több évtizedre inaugurált útépítési programm terhét kell viselniök nekik is, (Ügy van! Ügy van!) amely következő generáció éppúgy élvezi azt, mint^ ahogyan mi élvezzük. Csak az a kikötésünk és feltételünk ezekben az útépítésekben, hogy ne mi fizessünk most, hanem- ebben ők is részesüljenek, és a karbantartási költségeket necsak ők fedezzék, hanem olyan útépítésről méltóztassék gondoskdoni, amely hosszú időre rentábilis. Azt hiszem, meg méltóztatik engedni, hogy pár percig ezzël a kérdéssel foglalkoztam. Készleteire nem térek ki, bár a költségvetésnek és különösen a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalása az a hely és alkalom, ahol ezekkel a kérdésekkel feltétlenül foglalkozni kell. En tehát még csak arra kérem a kormányt, — mert nincsen a házszabály szerint fizikai idő arra, hogy evvel tovább foglalkozzam — hogy egy hosszú időre tervezett útépítési programmot dolgozzon ki és a fő irány-