Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-97
158 Az országgyűlés képviselőházának í az általános vita sorári fölvetett, legnagyobb részben a magamévá tudom tenni, illetőleg, amennyiben nem tárcám ügykörébe tartoznak, készséggel járok közbe az illetékes miniszter úrnál. De egy bizonyos határon túl még sem lehet menni, mert vannak nagyipari vállalataink, főleg a konfekció-iparban, amelyekben a munkások szájai és ezrei dolgoznak. Ha már most a nagyipart teljesen mellőzöm, akkor ezek a munkások kenyér nélkül maradnak. Éppen ezért egy miniszteriális bizottságot küldtem ki, amelynek feladata megvizsgálni a 1 ? árkalkulációt. A kisiparosok t. i. panaszkodnak, hogy a nagyipar tanulatlan munkások és női munkások alkalmazásával a minőség rovására olyan árakkal jelenik meg a versenyben, hogy ők ezzel konkurrálni nem tudnak. Ezért meg kell vizsgálni az árkalkulációkat, másrészt pedig annak a bizottságnak feladata az, hogy elém olyan, javaslatot terjesszen, amelynek alapján az összes érdekeltek javára meg tudjuk oldani ezt a kérdést. Amikor azonban az iparról és az ipar jelentőségéről beszélek, nem szabad megfeledkeznem arról a derék munkásságról sem, amely a nemzeti termelés legbecsesebb tényezőjével, a* emberi munkávaal járul hozzá ezeknek az eredményeknek létrehozásához. (Ugy van! jobbfeloi.) A munkásság testi épségét, társadalmi és erkölcsi érdekeit vódeni hivatott intézmény a* 1893 : XXVIII. tc-vel létesített iparfelügyelöi kar. Én a munkásság sorsát — és ezt igazán tiszta lelkiismerettel mondhatom — nemcsak hivatalos kötelességem szerint, de emberséges szívvel is kísérem (Helyeslés jobbfelöl.) és éppen azért szeretném ezt az intézményt fejleszteni, kibővíteni, legalább is annyiban, hogy nőies orvos-iparfelügyelőket is tudjunk alkalmazni. Az az összegszerű csökkenés, amelyre Propper t. képviselő úr mai beszédében hivatkozott, nem jelenti az intézmény visszafejlesztését. Ez egyrészt annak következménye, hogy az illetményeket csökkentettük, ami a személyi kiadásokban természetesen mint visszaesés jelentkezik, azonkívül egy kezelő és egy díjnok elbocsátásának következménye. (Fropper Sándor: Fejleszteni kell az intézményt!) Éppen most mondottam, hogy rendkívül szeretném és méltóztassanak elhinni, hogy amint mód nyílik arra, ezt meg is fogom tenni. Addig is megte,tem azt, hogy az iparfelügyelőket mentesítettem a bürokratikus munkátó], és nagyobb mértékben adtam vissza őket eredeti rendeltetésüknek: a munkásvédelemnek. En nem zárkózom el az elől a törekvések elől sem, amelyek akár a munkaidő szabályozását, akár a női- és gyermek-munkának, illetőleg az éjjeli munkának szabályozását, illetőleg megszüntetését célozzák. Csak azt kérdezem, hogy éppen a mostani időpont alkalmas-e, éppen a munkásság érdekében, arra, hogy most valósítsuk meg ezeket a követeléseket. Amint az lehetővé válik, készséggel állok rendelkezésre. Képtelen, fonák helyzetnek tartom, hogy ugyanakkor, amikor Magyarországon munkások ezrei és ezrei munka nélkül vannak, idefen munkások foglalják el a munkahelyeket. Ippen azért az erre vonatkozólag fennálló törvényes rendelkezéseket én a legnagyobb szigorúsággal hajtom végre és ennek köszönhető, hogy ma már a külföldi munkások száma nem több 6000-nél, Ezt egészen megszüntetni természetesen nem lehet a nemzetközi viszonosságra való tekintettel, úgyhogy ezen a téren továbbmenni nem tudok. 7. ülése 1932 június 4.-én, szombaton. T. Ház! Ebben a gondolatkörben szólanom kell még a háziipar kérdéséről. {Halljuk! Halljuk!) Egy agrárius társadalomban, ahol a népesség nagy része négy-öt hónapon át munka nélkül van és hét-nyolc hónap alatt kell megkeresnie egész évre való kenyerét, ha ugyan munkát kap és ha ugyan meg tudja ezt tenni a terményárak katasztrofális csökkenése következtében, fokozott jelentősége van a háziiparnak. De gondolnunk kell az ipari és kereskedelmi depresszióban elbocsátott vagy megcsökkentett keresetű alkalmazottakra és végül, de nem legutolsó sorban a hanyatló középosztály kereset nélkül tengődő tagjaira is, nem is szólva a kényszerű munkanélküliségnek társadalmi és pszichológiai hatásairól. Magyarországon 38.000 háziiparos van olyan, aki eladásra is dolgozik és körülbelül félmillió azoknak száma, akik a fafaragástól a csipkeverésig részben a maguk számára, részben azon•ban eladásra is dolgoznak. Természetes, hogy az eladásra való dolgozásnak csak akkor van értelme, ha egyrészt a nyersanyag beszerzését, másrészt pedig a készáru értékesítését biztosítani tudjuk. Ez természetesen csak megfelelő tőkével rendelkező szervezeteken át történhetik. És itt van az a pont, ahol az állam belenyúlhat a háziipar kérdésébe. 1927 óta 60 háziipari vállalat részére segélyezett az állam több, mint egymillió pengő kölcsönt. Az elmúlt esztendő folyamán közel 160.000 pengőt adtunk. Ennek egy minimális része, az egymillióból 22.000 pengő volt kamatnélküli, a többi 5%-os, újabban pedig 3%-ra is adunk kölcsönt a háziipari vállalatoknak. Szükséges, hogy itt is bizonyos észszerű összevonás legyen, főleg a hitel és kereskedelmi szervezet tekintetében, hogy a rezsiköltségek csökkentessenek, az anyag beszerzését és az áru értékesítését biztosítani tudjuk. Irányítani kell művészileg is a háziipart és elhelyezési lehetőséé: szemoontjából kereskedelmileg is, de mindig vigyázva, hogy a népművészet örökszép formáit és motívumait megőrizzük ós a kihalástól megóvjuk. Aki az ipar jelentőségét tisztán át akarja látni, annak foglalkoznia kell az ipar éltető erejének, az energiaforrásoknak a kérdésével is. (Ügy van! a középen.) Magyarország a trianoni diktátum következtében elvesztette egykori fő erőforrásainak, az erdőknek, a földgázkutaknak és a vízierőknek legnagyobb részét, sőt elveszítette szénkincsének egy jelentékeny hányadát is. Hogy mit jelent egyedül pénzügyig szempontból az energiaforrás, azt a következő néhány adattal szeretném megvilágítani: A legutóbbi öt esztendő átlagában behoztunk külföldről kokszot, szenet, faszenet, nyersolajat és tüzelőfát évente 125 millió pengő értékben. Itthon termelünk szenet — bányaárban számítva — 115 millió pengő értékben és a tüzelőfa mennyisége ötévi átlagban évenkicit 130.000 vágón, körülbelül 25 millió pengő értékben, ami együtt 265 millió pengőnek felel meg. Ezeknek r az r energiaforrásainknak termelési mennyisége és élettartama is, sajnos, korlátozva van. Takarékosan kell tehát bánnunk a hazai erőforrásokkal és az energiaanyagokkal egyrészt azért, hogy ezek a források idoelőtt ki ne apadjanak, másrészt pedig azért, hogy minél kisebb mértékben szoruljunk külföldi behozatalra, kereskedelemi- és fizetési mérlegünk érdekében. Ez magyarázza meg azokat a törekvéseket, amelyek arra irányulnak, hogy szénféleségeink közül az eddig értékesíthetetlennek, el nem szállíthatónak tekintett fajtákat,
