Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

150 Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 1982 június &-én, szombaton. keretébe tartozik az, hogy az ipari termelést helyreállítsa, fenntartsa, t továbbfejlessze. De megnövekedett a jelentősége azért is, mert a megszüntetett- népjóléti és munkaügyi tárcából azokat a hatásköröket, amelyek az ipari termeléssel, a kereskedelemmel, általában a munkával és a munkásüggyel kapcsolatosak, remélhetően ebbe a tárcába fogják bekapcsolni, úgyhogy azt hiszem, a miniszter úrnak, illetőleg a kereskedelemügyi kormánynak igen jól fel kell kötnie a sarkantyúját, ha ezt a kibővült hatáskört jól el akarja látni. Már pedig nekem az a szerény nézetem, hogy speciálisan ezt a munkakört ma Magyarországon maradék nélkül igen jól kell ellátni. Hiszen olyan légkörben élünk, hogy szinte túlságosan kihangsúlyozzák az ország agrár helyzetét, és emellett, sajnos, háttérbe szorul az ipar, a kereskedelem, az ipari termelés, a munka és a munkásügy. Az iparnak és az ipari termelésnek a hivatalos politika a hamupipőke szerepét szánta akkor, amikor mérlegelni és méltányolni kell, de menten mesebeli olajos korsónak minősíti akkor, amidőn a teherviselés megállapításáról van szó. Ide kell számítanom az ipari és a kereskedelmi munkások és alkalmazottak megterhelését is, amely ma egyszerűen kibírhatatlan. Az ipari és kereskedelmi munkásság olyan terheket visel ma, amelyek egyáltalán nincsenek arányban kereseti viszonyaival. Ez nemcsak az iparig és kereskedelmi munkásság szociális, gazdasági és higiéniai szempontjából káros, hanem káros a dédelgetett mezőgazdaság szempontjából is, mert a fogyasztók felvevőképességének állandó leszorítása tulajdonképpen egyik oka a mezőgazdasági válságnak. Sokat beszélnek arról, hogy legalább a belső fogyasztást kellene megerősíteni és a felvevőképességet fokozni, hogy az agrártermékek elfogyaszthatok legyenek. A kereskedelemügyi kormányra várna az a feladat, hogy az ipari és kereskedelmi életet, az ipari termelést, az ipari és kereskedelmi munkásság szociális és gazdasági helyzetét fölélessze, alátámassza, mert ezzel egyidejűleg magával ezzel igen nagy szolgálatot tesz az agrárérdekeknek is, hiszen megerősíti a belső fogyasztást. A kereskedelemügyi _ kormányra vár az a feladat, hogy kiküszöbölje a termelést 'hátráltató bürokráciát. Megmondom itt egészen őszintén, számtalan esetben volt alkalmam tapasztalni azt, hogy a miniszter úrban megvan a hajlandóság ezt a bürokráciát kiküszöbölni, sajnos azonban általában a kormány és a többi minisztériumok szelleméből hiányzik ez a készség. így a miniszter úr ezzel a tulajdonságával, sajnos, nem sokra megy, pedig ha valahol, úgy itt kell kiküszöbölni a bürokráciát. Különösen amikor munkaalkalmak teremtéséről van szó, ott nincs helye az aktasíbolásna'k, ott nincs helye 7—8 minisztérium beavatkozásának, ott nincs helye annak, hogy 7—8 minisztérium labdázzon az ügydarabbal hónapokig, esztendeig, miközben az élet és a munkás sorvad. A kereskedelemügyi kormány kötelessége volna, hogy mederbe terelje a kartellek garázdálkodását. (Sándor Pál: Ez már igaz!) Végtelenül sajnálom, ., hogy nincs fizikai időm arra, hogy egyes tételeket részletesebben dolgozzak ki, — gyorsan kell beszélnem, távirati stílusban, — de felhívom erre a miniszter úr figyelmét; óvja meg a munka és a munkásság érdekeit a kapitalizmus esztelen kizsákmányolása ellen. A helyzet ma odáig fajult és odáig fejlődött, hogy a kapitalizmus elvesztette józan ítélőképességét, elvesztette a fejét, nem tudja, hogy milyen időben él, milyen viszonyok vannak körülötte (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) A kapitalizmus nemcsak hogy nem enged a maga merev álláspontjából, hanem ellenkezőleg még fokozza ezt a maga kizsákmányoló tendenciáját. A technika szédületes fejlődése ezt az átalakulást kapitalista szempontból is szükségessé teszi, (Reisinger Ferenc: Felcsapott a nyomor vámszedőjének.) mert az a kapitalizmu, amely a munkaerővel ilyen rablógazdálkodást űz, önmaga alatt vágja a fát. Rá kellene téríteni ezt a kapitalizmust, ennek a kapitalizmusnak esztelenségét a helyesebb belátásra. Mert amióta a versenykapitalizmus átalakult monopol-kapitalizmussá, azóta ahelyett, hogy a másik részét is likvidálná ennek az új helyzetnek, azt látjuk, hogy teljesen egyoldalúan a maga számára aknázza ki az új termelés minden lehetőségét. A racionalizálás, a vámvédelem, a kartellszolidaritás minden haszna egy szűk kis köré. Néhány tucat ember az, aki ennek a zúj korszaknak minden vívmányában és minden lehetőségében részesül, a dolgozók, a termelők rétege, a ter* melésnek ez a szerintem legfontosabb tényezője ellenben valósággal az éhhalállal küzd. Az igazgatóságok, a szindikátusok mindent felfalnak és a munkásoknak csak fillérek jutnak, de néha még fillérek sem jutnak. Amikor munkabérről, fizetésről van szó, amikor ezt kalkulálják, akkor finom logarléccel kombinálnák, akkor tizedfillérre kalkulának, ak-* kor nem látják azokat ai nagy dimenziókat, amelyeket látunk akkor, amikor ezieknek a szindikátusoknak és igazgatóságoknak tantiémjeit és tiszteletdíjait állapítják meg. (Sándor Pál: Már nem kapnak olyan sokat! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Eleget!) A kereskedelemügyi kormánynak volna kötelessége igen keményen és erélyesen a rendezetlen viszonyokat rendezni Magyar országon. Gondolok elsősorban a 8 órai munkaidőre, amely nemzetközi viszonylatban már túlhaladott álláspont. Igen hamar fogunk találkozni olyan jogos követeléssel, illetőleg most már nem is követeléssel, hanem szükséglettel, amely az egész ma élő társadalom érdekében szükségessé teszi nem a 8 órai, hanem az ennél jóval alacsonyabb oiiunkaidőtA kereskedelemügyi kormánynak volna kötelessége a munkaidő rendezése után a létminimum kérdésének rendezése is. Szinte csábít ez, hogy előhúzzak a zsebemből egy sereg fizetési borítékot és szalagot és ismertessem a Képviselőházzal azokat a minden képzeletet felülmúló hitvány béreket, amelyekkel ma ipjari és kereskedelmi munkásokat kifizetnek. Az üzemi alkotmányokat ki kell építeni. Számolni kell az új korral és az új kor követelményeivel. Nem lehet többé elodázni azt, hogy a munkásságnak, a termelés legfontosabb tényezőjének befolyása legyen a termelés menetére. Ez már körülbelül világszerte megoldott kérdés. Idetartozik a kollektiv szerződések kérdése, amelyeket törvényileg szabályozni, elismerni és védelmezni kell. Aki figyeli a dolgokat és benne él a dolgokban, az látja, hogy a kapitalizmus a maga részéről, a maga szempontjából feladta a laisses faire, laisses passer elvét és álláspontját, de ha a munkásság védelmezi a szervezkedés erejével a maga minimális megélhetéséjiek lehetőségét, akkor éppen a kapitalizmus az, amely a munkaszabadság elvének