Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-96
Az országgyűlés képviselőházának 96. ülése 1932 június $-án, pénteken. 113 gazdatisztekkel, aki látta és látja a gazdatisztek becsületes, értékes munkáját, amely munkának köszönhető az, hogy a magyar mezőgazdasági termelés minőségben is sokkal előbbre van, mint a környező országok termelése, hogy a gazdatisztekkel szemben ő is szögezze le a maga közismert jóindulatát és ha talán részletekben ma még nem is tud nyilatkozni, méltóztassék megállapítani, hogy előkészíti azokat a reformokat, amelyek a gazdatisztek kívánságainak megfelelnek. A gazdatiszti nyugdíjbiztosítás olyan kérdés, amely évek óta foglalkoztatja a földmívelésügyi minisztériumot és ha közbe is jöttek igen nehéz évek, azt hiszem, nem lehet erről a gondolatról lemondani, mert csak olyan tisztikar tudja a mezőgazdasági termelést igazán lélekkel szolgálni, amelynek nem kell aggódnia, hogy esetleg ha az az uradalom tönkremegy vagy valami oknál fogva a gazdálkodás megszűnik, az utcára kerül a családjával együtt. A gazda tiszti nyugdíjbiztosítás mellett csak, röviden szólok a gazdatiszti törvény reformjáról. Nagyon sok ellenvetést hallottunk arról, hogy különösen ezekben a válságos időkben lehetetlenség mindenütt, minden gazdaságban vezető gazdatisztet alkalmazni és sok javaslatot hallunk arra nézve, hogy olcsó munkaerőkkel lehet elvégeztetni a gazdatisztek teendőit- Én az ellenkezőt tapasztaltam. Amely gazdaság jó vezetés, kitűnő szakértelem és hozzáértés alatt áll, ott a gazdatiszt a maga járandóságát abban a gazdaságban bőven kitermeli. Én tehát a gazdaságosság kérdésének tekintem, hogy akik az akadémiát, a közgazdasági egyetemet elvégezték és a praxisban is megszerezték a kellő tudást a gazdaság vezetéséhez, azok legyenek hivatva a gazdaságokat vezetni. A földmívelésügyi miniszter úrnak figyelmébe ajánlom egyik legkiválóbb gazdasági akadémiai szakírónknak, Grofits Károly magyaróvári gazdasági akadémiai igazgatónak a tervezetét, aki nagyon észszerűen állította össze azt, hogy az akadémiát végzett ifjúságot, de azokat is, akik már régebben szerezték meg oklevelüket, hogyan és milyen minőségben lehet a különböző gazdasági tereken alkalmazni. Egyben éppen a gazdatiszti és a képzett, okleveles gazdák érdekében óvom a t. Ház minden oldalát attól, hogy a földbirtokot olyannak tekintse, mint amelyet, ha sehol nem lehet valakinek másutt kenyeret adni, odaadják neki, mint a Csáki szalmáját és mint amely által mindenkinek megélhetését biztosítani lehet- A magyar födmívelő nép és azok, akik vagy az akadémián, vagy a praxisban megtanulták a gazdálkodást, tehát a földbirtokososztály és az okleveles gazdatársadalom van hivatva egyedül arra, hogy a földet művelje, azon gazdálkodjék. De az igen t. független kisgazdapárt egyik vezérszónoka, Eckhardt Tibor képviselőtársam is mondotta, hogy a tisztviselői kart, amely már nem kap elhelyezkedést és a diplomás ifjúságot a földre kell visszavinni, mondjuk pl. számvevőségi B-listás »tisztviselőknek oda kell adni a földet. Ezt nem helyeslem s óvom nagyon a t. Házat attól, hogy a földet olyannak tekintse, mint amit ilyen kétes kísérletezéseknek ki lehet tenni. A föld is megszenvedi azt, az ország is, de legjobban megszenvedi az az intelligens ember, akit kiküldenek oda, hogy zöldségtermeléssel, kertgazdálkodással vagy nem tudom mivel foglalkozzék. (Tauf fer Gábor: Meg kell őket rá tanítani!) Az illető egy esztendő alatt azt fogja tapasztalni keservesen, hogy amit termel, azt nem tudja értékesíteni és azt fogja átkozni legjobban, aki őt valaha a földre küldte. (Tauffer Gábor: Erre való a mezőgazdasági szakoktatás!) A mezőgazdasági szakoktatásra átvinni a diplomás ifjúságot, amely nem a gazdaságra nevelődött, éveknek feladata és ezek alatt az évek alatt is kell, hogy valaki kenyeret adjon ezeknek az embereknek. En csak arról beszéltem, hogy nem lehetséges azi, hogy annak, aki nem ért a gazdálkodásihoz s nem ért a földhöz, a földet úgy odadobják, mint valami alamizsnát, amit lehet osztani és Csáki szalmájának tekinteni. A föld a legdrágább kincse az országnak, amelyből él ez az ország és ha olyanoknak adjuk, akik ahhoz nem értenek, akkor elpocsékoljuk a legdrágább értékünket, amely ennék az országnak birtokában van. En tehát arra kérem m igen t. független kisgazdapártot, ne méltóztassék a földet osztogatni másnak, mint csak annak, aki ehhez ért és akinek mi mindenkor kívántuk juttatni, a magyar földmívelő népnek, a magyar gazdaosztálynak. Amikor én ezzel a tendenciával szemben ismételten az okleveles magyiaír gazdatársadalom jövőjét ajánlom a miniszter úr szeretetébe, az; előttünk levő költségvetés címét elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és tatps a jobboldalon.) Elnök: Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki Széket CzetUer Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Szeder Ferenc! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Dinich Ödön! (Halljuk! Halljuk!) Dinich Ödön: T. Ház! Szerettem volna, ha a földmívelésügyi miniszter úr e pillanlatban itt lehetett volna, (Fábián Béla: Jön mindjárt!) mert szerettem volna vele valamit tisztázni. Nevezetesen az én tapasztalatom az, hogy amikor^ felszólaltunk ezen laz oldalon és a földmívelésügyi tárca keretébe vágó dolgokról — akár interpelláció formájában is — szót emeltünk, akkor úgy vettem észre, hogy a földmívelésügyi miniszter úr szinte személyes kérdésnek tekintette a mi felszólalásainkat s válaszadásai is körülbelül olyanok voltak, amelyekből bizonyos türelmetlenséget lehetett kiérezni. Szeretném itt a földmívelésügyi miniszter úrnak megmondani, hogy a mi felszólalásaink erről az oldalról korántsem azt célozzák, mintha mi a fölmívelésügyi miniszter űr személyét a legkisebb mértékben is érinteni akarnók, mert histzen magától értetődik, hogy az egy minisztériumban előforduló összes dolgok minden szála végre nem futhat össze a miniszter kezébe s végeredményben nem felelhet a miniszter azért, ha a minisztériumában bármely olyan dolog fordul elő, amelyet itt a Képviselőházban szóvá kell tenni. Interpellációimban^ párszor már panaszt is tettem és a miniszter úron — amint előrebocsátottam — bizonyosfokú nem türelmetlenséget, hanem — mondjuk — megbántódást vettem észre. Ismételten kijelentem, hogy tőlem teljesen