Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

Az orezággyűlés képviselőházának 9 3. — Farkas István: Nem ez ellen tiltakozunk! Tessék szellemi fegyverekkel küzdeni!) Ebben a percben ez ellen nem is tiltakozom, mert a szószék a felnőttek előtt beszél, akiknek legtöbbször van annyi kritikájuk, hogy megítéljék ennek a hadjáratnak okait és lényegét, bár úgy véljük, hogy ebbe is volna beleszólásunk, mert a politizáló egyház (Kabók Lajos: Elég sokat kap adóterhekből!) egyre duzzadó állami támogatásának legnagyobb része a mi adófilléreinkből adódik. Ezt azonban nem teszem szóvá azért, mert most a gyerekekről akarok beszélni és a tanító önkéntes, vagy kényszerű politizálása a gyermek lelkéhez nyúl. Már pedig a legelemibb pedagógiai szabály, hogy ne ráncigálják bele a fejlődő gyermeklelket a politika viharaiba és ne állítsák szembe a szülőt, a szülői otthont^ az iskolával. Igaz, hogy ez nemcsak a népiskolában van így; így van ez például a felsőbb iskolákban is és ha volna időm — azt hiszem, majd talán a megfelelő címnél lesz rá alkalmam — felolvasnám, hogy a felső oktatási intézeteknél is milyen módon beszélnek a szociáldemokratapártról és a szociáldemokratapárthoz tartozókról. Ezután meg kell mondanom és ki kell hangsúlyozaiom azt is, hogy kifogásunk vau a tanításnak az utóbbi időben egyre hareiasabbá váló szelleme ellen is. Akkor, amikor a Népszövetségnél egy külön bizottság foglalkozik az egyes országokban használatos iskolakönyvekkel és keresik a módozatokat, hogy a megértésnek és a békének a szelleme vonuljon be erre a legfontosabb területre, hogy a nemzetközi kibékülés szelleme érvényesüljön legalább az iskolában, ha már a felnőtteknél nem tudjuk ezt keresztülvinni, addig a mi iskolakönyveinkben találunk kifejezést az oláhról, a svábról... (Farkas Gyula: Hát ha még az oláh iskolakönyveket látná! A magyarokról úgy beszélnek, hogy kutyafejűek, pogányok! Én a saját szememmel láttam! Erről tessék beszélni! Meg a cseh iskolakönyvek mit beszélnek a magyarokról? — Büchler József: Azért csináljuk mi ugyanezt? — Farkas Gyula: Bár ez volna a mi iskolakönyveinkben és nem lekvár, ami benne van!) Legyen nyugodt a kép>viselő úr, hogy azok, akik odaát az én pártomhói felszólalnak, éppúgy megbélyegzik ezt a módszert, mint ahogy én megbélyegzem itten(Farkas Gyula: Helyes!) Kifogásolom azt, hogy az óvódákban, egyenesen a tantervbe bevették a játékpuskák és játékkardok használatát. A megbékélés szelleme helyett tehát állandóan egy türelmetlen és ideges nacionalista hajsza, spekuláció a fanatizált lelkekre, folyik a mi oktatásunkban. (Zaj.) Mindezekért, sajnálatosan, azt kell mondanom, hogy csak a történelem előtt kell számot adniok azoknak, akik ezt csinálják és akik ezt tűrik, sőt elősegítik, azoknak a pereemberkéknek, akik nem tudnak építeni, akik elmúlnák a pillanattal, de, sajnos, munkájuk végzetes nyomát még nagyon sokáig nem fogják kiheverni azok a felnőttek, akikké ezek a gyermekek fognak felnőni. (Zaj.) De amikor erről a kérdésről beszélek és amikor ezt a kérdést csak mellékesen és az idői rövidsége miatt futólag érintem, a legfontosabb f kérdésre kell kitérnem s ez a leventék kérdése- (Kabók Lajos: A négyéves gyerekek kezébe puskát adnak!) Az egész közvélemény előtt világosan és tisztán áll a mi álláspontunk ebben a kérdésben és ezt az álláspontot mi ki is fogjuk fejteni mindig, ha százszor is összeülése 1932 május 31-én, kedden. 393 állnak ellenünk és le akarnak terrorizálni. (Kabók Lajos: Ez egy közönséges kurzusintézmény! — Jánossy Gábor: Nemzetnevelő intézmény! — Kabók Lajos: Kurzusintézmény, semmi egyéb! Szép nevelés az, amit-ott kapnak! Gyönyörű nevelés! — Nánássy Andor: Jobb volna, ha a kocsmába mennének? — Kuna P. András: Jó, hogy nem damokrataintézmény! — Farkas Gyula: Inkább a szokolegyesületeket támadnák! — Kabók Lajos: Itt helyezték el a saját embereiket, erre pocsékolják az ország pénzét!) Elnök: Csendet kérek! (Kuna P. András: Komm unis tanevelés kellene?) Kéthly Anna: Ahol a szokolegyesületeket kell támadni, ott támadjuk azokat is. (Kabók Lajos: Most Magyarországról van szó! — Büchler József: Egyelőre nem a cseh képviselőházban, hanem a magyarban vagyunk! — Farkas Gyula: A csehek nebántsvirágok! — Büchler József: Most a magyar Képviselőházban a leventéket támadjuk! — Simon András: Az ilyen megjegyzések azt a hitet keltik az emberben, hogy a cseh képviselőházban van! — Jánossy Gábor: Arról van szó, hogy hallgassuk meg a szónokot! — Derültség. — Büchler József: Ez az, tisztán erről van szó! — Zsindely Ferenc: Akkor ne tessék beszélni, mert a szónok Kéthly Anna! — Büchler József: A képviselő úrnak a szokollal rokoni kapcsolatai vannak! — Zaj. — Kelemen Kornél: Hagyják a szegény szónokot beszélni.) Ennél az intézménynél jelentkezik legtökéletesebben az a képmutatás, amely a fél diktatúrának a legjellemzőhb sajátsága, amely az egyik oldalon élvezi 'az elnyomó hatalomnak minden anyagi és erkölcsi gyönyörűségét, a másik oldalon pedig _ bezsebeli az állami élet modern formáinak kijáró külföldi elismerést. Genfben demokrácia, itt bent terrorválasztás; kormányzás felhatalamazással, szuronnyal és börtönnel. Ez a kettősség jelentkezik a leventeintézménynél is, A cím és a máz a testnevelés, de ez a cím és ez a máz még akkor sem volna igaz és még .akkor sem sikerülhetne, ba ez a szándék teljes tisztaságában és teljes komolyságában akarna megvalósulni. Gazdasági eszközök nélkül, egy nagy és átfogó gazdaságpolitika nélkül, munkaiadkalmak nélkül, 40—50 filléres napszám mellett, tüdőbajos és angolkóros gyermekkel, falusi, vizes, sötét, egészségtelen lakásokból kikerülő ifjúsággal akarnak testnevelést csinálni? Hiszen az elnyomott, a koplaló, a rongyos, az agyonhajszolt ifjúságból hogyan is akarnának egészséges, szép testű és szép mozgású felnőtteket nevelni a megfelelő gazdasági előlfeltételek r nélkül? Még a leggyönyörűbb svéd torna, még a legtökéletesebb tornagyakorlat sem volna képes ezt a csodát művelni ezekkel a gyerekekkel, de éppen ez igazolja és bizonyítja, hogy nem ez a cél, a cél nem kultúrfeladat, a cél nem a kultúrtárca körébe tartozó feladat, a szándékolt cél nem is kívánja meg ezeket a gazdasági előfeltételeket, sőt ellenkezőleg, minél elkeseredettebb, minél életuntabb nemzedéket követel, de ez a cél — ismétlem — nem a kultusztárca feladatkörébe tartozik, ez az intézmény a kultusztárcába elhelyezve nem egyéb, mint egy kakuktojás (Farkas Gyula: Karafiáth költi! — Derültség.) és még abban a tekintetben is hasonlít a kaküfchoz, hogy felfalja a kultusztárca komoly kulturális feladatainak alimentálására szánt összegeket, felfalja a városok, a megyék, a községek egyéb szociális és kulturális célokra szükséges, a nyomor enyhítéséhez szűk-