Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az országgyűlés képviselőházának 91. ülése 1932 május 27-én, pénteken. 265 intézménynek tartom. Majd később leszek bátor errevonatkozólag bárom határozati javaslatot benyújtani, egyelőre csak annyit, hogy ennek az egész tételnek törlését kívánom. Teljesen felesleges ez a 600.000 pengős kiadás. De ugyanúgy feleslegesnek tartom a katonai attasék intézményét. Néhány évig, úgy látszott, hogy az európai államok legalább katonailag nem képviseltetik magukat. Megértem, hogy amikor az ember egy régi regényt, vagy régi történetet olvas, nem azoknak a történetíróknak nyomán, akik a valódi történetet írják, hanem akik az udvarok történetét írják, olvashatja, hogy a fejedelmek magasrangú katonatisztet küldtek egymás udvarába. Ennek a katonatisztnek az volt a feladata, hogy ott reprezentálja annak az országnak hadseregét, amely őt küldte s a mellett, ha lehet, szimatoljon és nézzen körül, mi újság van, mikor találtak fel egy új gépfegyvert, mikor alkalmazták ezt a golyószórót, vagy ehhez hasonlót, bár erre sokkal alkalmasabb embereket is találnak a hadseregek, mint a katonai attasékat. Amikor a régi ancienne-világban az udvarok ragyogását, díszét, fényét emelni hivatottak voltak a hadseregek, amikor királyok voltak mindenütt, udvartartások, udvari parádék voltak, akkor meg tudtam érteni, hogy egyik király a másik udvarába attasét küldött. Ma azonban, ebben a savanyúkrumpliszagú világban, amikor egész Európa leszegényedett, egyik állam nyomorúságosabban tengődik, mint a másik, egyik jobban kapkod levegő után, mint a másik, amikor minden államban a pénzügyminiszterek a körmüket rágják véresre, hogy honnan vegyék elő a pénzt az alkalmazottak fizetésére, mindazoknak a költségvetéseknek fedezésére, amelyek fedezésre várnak, akkor ennek a szegény országnak, Magyarországnak igazán nem kell ez a luxus, igazán felesleges dolog, hogy mi négy ezredest, hat alezredest, négy őrnagyot, összesen tizennégy személyt évi 226.680 pengő költséggel külföldre küldjünk, hogy ezt a kis magyar nemzeti hadsereget reprezentálják. Ezt a kiadást teljesen feleslegesnek tartom és ennek törlésére fogok majd a későbbiekben javaslatot tenni. (Büchler József: A követ reprezentálja az országot!) De van a költségvetési tételek közt egy nagyon felesleges kiadás és ez az egyházi szolgálat kiadása. Itt is azt kell mondanom, túlzás nélkül, kevés állam van Európában, ameiy a felekezeti oktatásért általában az egyházakért annyit tenne, mint a szegény magyar állam. Méltóztassék csak megnézni a költségvetést- Előttem szólott t. képviselőtársam éppen az imént beszélt arról, hogy mennyivel volt kénytelen a pénzügyminiszter a közoktatásügyi tárcát redukálni. (Szűcs István közbeszól.) Ebből a redukcióból a felekezeti rész a legkisebb, a felekezeti résznél alig redukáltak valamit. Hét millió néhány százezer, pengőbe kerültek azelőtt és hét millió néhány százezer pengő támogatást kapnak ma a felekezetek. Először is az a vagyon, amellyel az egyházak bírnak, — a földreform révén kaptak földeket —, az a támogatás^ amelyben a magyar állam az egyházakat részesíti, egymagában is elegendő volna, hogy az egyházak minden társadalmi réteg lelki gondozását ellássák. Hogy ezenfelül miért kell a hadsereg budgetjét, a hadsereg költségvetését megrerhelm a tábori püspökség címén két tábori püspökkel, két esperessel, két főesperessel, egy alespercssel, egy lelkésszel és hat díjnokkal, összesen tizennégy személlyel, 75.068 pengővel, ezt néni tudom megérteni. Mi szükség van erre? ííem tudom megérteni, hogy mire kell a tábori püspök és mint mondom, ezt az intézményt teljesen felesleges valaminek tartom. De tovább kell mennem. A klérus még tovább is szerepel a tárca keretén belül, mégpedig a parancsnokságok és hatóságok címén- Itt, ebbe a rovatba bele van véve a külön egy táborig főesperes, két^ esperes, hét alesperes, tizenhét lelkész, azután még egy csomó, ami még hozzávaló, egy ragaszték, összesen 43 személy, akiknek költsége 219.006 pengőt tesz ki. A hadsereg harckészségén, harci lendületén — hogy így mondjam, hogy Fráter Jenő t. képviselőtársam kívánságát kielégítsem — nem változtat semmit az, hogy ezek a tábori püspökök imádkoznak értük, vagy mit csinálnak. (Zaj.) En nagyon figyelem az eseményeket és miután nappal nem igen van egyéb foglalkozásom, mint a képviselőség, ráérek erre. Kaszárnyavidéken lakom és így nagyon gyakran van alkalmam hallgatni a gyakorlatozást, hogyan sulykolják a legénységet, hogyan oktatják, hogyan tanítják. En ezeken az altiszteken egyáltalában nem veszem észre az egyház jótékony hatását. (Derültség.) Azokat a szenteket és az egyháznak azokat a nagyjait, akiket már az osztrák-magyar hadsereg idején mindenféle ide nem való címzésekkel illettek, ma is ugyanezekkel a címzésekkel illetik, legfeljebb abban modernizálódtak, hogy más kifejezésekkel, lényegében azonban Szent Orbántól kezdve valamenynyi szentnek ugyanazokat a címzéseket kell hallania azért, mert a kiskor — a régi világban klein Sohnurnak mondták — véletlenül sem sikerült úgy, mint kellett volna. Az a szelídítő hatás, amelyet vártak, amikor ezeket a tétele+ beállították a költségvetésbe, az az erkölc«nemesítő hatás. — mondjuk így — amelyet főképpen a lármásabb altiszti karra vártak ettől, nem következett be. Ami pedig a legénységet illeti, engedelmet kérek, hatodik életévétől, sőt mivel ma már az elemit megelőzőleg óvodába is küldik a gyermekeket, az óvodától kezdve mindaddig, amíg az iskolát el nem végezte, állandó egyházi felügyelet alatt áll az az ember. Ha most elmegy a katonasághoz, akár mint zsoldos, akár mint próbaszolgálatos, mindenképpen egyházi áldással és tanítással megterheltem (Zaj.) vagy mondjuk így: ellátva lépi át a kaszárnya küszöbét. Hogy azután mi szükség van még erre a rengeteg sok egyházi oktatásra, nevelésre, tanításra, külön egyházi ünnepre, külön püspökre, akik mindennel foglalkoznak, de talán azzal foglalkoznak a legkevesebbet, amiért fizetésüket kapják: azt nem tudom. En tehát teljesen feleslegesnek tartom a tábori püspökséget, teljesen feleslegesnek tartom a klérus fizetését, mert azt mondom: a magyar állam azokért a szolgálmányokért, amelyeket régen az egyház vállalt magára, adott a papságnak elég birtokot. Méltóztatnak tudni, hogy valamikor a püspökök vitték azt a szerepet, amelyet ma az altábornagyok és táborszernagyok visznek, a püspököknek kellett bandériumokat állítaniuk, a püspökök vezették a hadsereget, — Mohácsnál ugyan levizsgáztak, nem tehetünk róla (Kóródi Katona János: Szép beállítás!) — mondom, az általános hadkötelezettség" előtt a püspököknek kellett bandériumokat állítani és ezért kaptak a régi királyoktól akkora földbirtokokat. A bandériumok átalakultak állandó hadsereggé, az adófizető polgároknak már réges-ré-