Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

266 Az országgyűlés képviselőházának gen fizetniük kell, de az egyház a vagyont, a birtokot megtartotta. Ha az egyházaknak érdekükben áll a katonaság erkölcsi életének nemesítése, vagy a katonaság vallásos oktatása, vagy ha az egyházak úgy gondolják, hogy erre nekik is meg kell tenniök a magukét, akkor tegyék ezt önzetlenül — van miből megtenniök — de ezért a honvédelmi tárca költségvetésébe külön összeget felvenni teljesen felesleges. Ne méltóztassék azt gondolni, t. Képviselőház, hogy ez valami csekélység. Êz a három tétel összesen 1,119.754 pengőt tesz ki. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) Amikor a háború áldozatairól nem birunk kellőképpen gondoskodni, amikor a háború áldozatairól való gondoskodás kiadásait a pénzügyminiszter úr 3,526.537 pengővel csökkentette — amiből a rokkantellátás díjai egymagukban 2,436.000 pengővel csökkentek — amikor a vitézségi érmek után járó díjakat sem tudjuk kifizetni, amelyeket azok az emberek vérükkel, egészségüknek és mindenüknek kockáztatásával szolgáltak meg s amelyekről ahány honvédelmi miniszter volt, mind azt mondotta, nagyon sajnálom, hogy nincs rá fedezet, nem tudjuk kifizetni; amikor a magyar állam azok iránt, akik nehéz időkben, a háború idején életüket és mindenüket áldozták fel — elismerem: kénytelen fukar lenni s ezért két és félmillió pengővel kevesebbet fordít B, rokkantak ellátási díjaira, az özvegyek és árvák fizetésére ós nem képes a vitézségi érmesek pótdíjait sem megfizetni, ugyanakkor a testőrségre, a katonai attasék intézményének fenntartására, azonkívül a honvédségnél, mondjuk úgy — nyelnem kell eggyet — az egyházi dolgok ellátására összesen 1,119.754 pengőt ad. (ZaÚ En ezeket a költségeket feleslegeseknek tartoni és vagyok bátor erre vonatkozólag három határozati javaslatot benyújtani. Első határozati javaslatom a következőképpen szól (olvassa): «Mondja ki a Képviselőház, hogy az ország rendkívül súlyos helyzetére való tekintettel törü a honvéledmi tárca költségvetésének «testőrség» és «koronaőrség» című fejezetét és utasítja a honvédelmi miniszter urat, hogy mindkét feladatkör ellátását a rendes katonai igazgatás keretén belül szervezze meg. Az ily módon megtakarított 599.000 pengő nyomorgó hadiözvegyek és hadiárvák rendkívüli támogatására fordítandó.» A hadsereg ma békebeli állapotban van, ruházata is olyan a mi hadseregünknek, hogy egész szépen el tudja látni azt a szolgálatot, amelyet ellát a testőrség, semmi baj ebből sem az országra, sem az illetékes urakra nem fog származni. Második határozati javaslatom a következőképpen szól (olvassa): «"Mondja ki a Képviselőház, hogy az ország rendkívül súlyos helyzetére való tekintettel megszünteti a katonai attaséknak idegen országokba való kiküldését és a külföldön teljesített szolgálatért folyósított magasabb illetmények megtakarításából adódó 230.606 pengő népjóléti és szociálpolitikai célokra fordítandó.» Harmadik határozati javaslatom pedig a következőképpen szól (olvass'a): Mondja ki a Képviselőház, hogy az ország rendkívül súlyos helyzetére való tekintettel törli a honvédelmi tárca «központi igazgatás» című fejezetének tábori püspökségek c) pont tételét és utasítja^ a honvédelmi, valamint a vallás- és közoktatásügyi minisztereket, hogy ezen szolgálat ellátását a számba jövő hitfelekezetek lelkészeinek ingyenes közreműködése alapján szervezzék 1. ülése 1932 május 27-én, pénteken. meg. Az ily módon megtakarított 75.008 pengő nyomorék gyermekek gyógyítására fordítandó.» (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kérem a Házat, hogy határozati javaslataimat méltóztassanak elfogadni. Továbbmenőleg úgy látom, hogy valamelyes megtakarítást a csapatoknál is el lehetne érni. Nem vindikálom magamnak azt, hogy katonai szakértőnek tekintsenek, de valahogyan úgy látom, hogy egyik-másik tételnél túlzás van. Nevezetesen, a költségvetési füzetben olvasható, hogy 17.875 honvéd van ezidőszerint szolgálatban, tehát valóban kevesebb, mint amennyit a trianoni békeszerződés megenged. Ezt a legénységet azonban oktatja, tanítja, sulykolja 15.298 altiszt, vagyis_ majdnem minden honvédre esik egy altiszt. Én ezt egy kissé soknak tartom, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Zsoldos hadseregben nem a kiképzésben van a fősúly!) A tisztikar 1563 főből áll, vagyis minden tíz altisztre esik egy tiszt; a rangosztályba nem sorozottakkal együtt. Én tehát mindezekből azt akarom kihozni, hogy kevesebb tisztet és altisztet tartsunk, mert azt hiszem, hogy ezt a legénységet kevesebb tiszttel és altiszttel is ki lehet oktatni, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Ez a trianoni békeszerződésben megállapított létszám!) A legsúlyosabban érint azonban bennünket a mai viszonyok között az, hogy a miniszter úr kénytelen volt

; valószínűleg a pénzügyminiszter úr nyomására, a dologi kiadásokat rendkívüli mértékben szűkíteni. Már pedig — hiszen a honvédelmi miniszter úrral, a honvédséggel, általában a hadsereggel szemben úgyis ismeri a Ház a mi elfoglalt álláspontunkat, erre külön kitérni nem akarok — ha valahol takarékoskodni kell ezekben a nehéz időkben — és kell takarékoskodni, hiszen az ország polgársága nem bírja el azt a terhet, amelyet reá raktak, — akkor elsősorban a személyi kiadásoknál kell takarékoskodni és kevésbbé a dologi kiadásoknál, mert a dologi kiadások munkaalkalmakat jelentenek azok számára, akik ezeket a dolgokat előállítják. Természetesen nem érteném dologi kiadások alatt azt, hogy olyan célokra fordítsák a pénzt, amilyenekre Farkas t. képviselőtársam már rámutatott, olyan berendezésekre és tárgyakra, amelyek egy-kettőre elavulnak és értéktelenekké válnak, hanem például a forgalmi eszközök modernizálására, olyan berendezésekre, amelyekkel a katonaság elérheti célját anélkül, hogy a hadseregben szolgáló legénységet különösebb strapának vetnék alá. Egyébként van még egy tétel a megtakarításokban, amelyet a magam részéről kifogásolni vagyok kénytelen. Itt akarom a miniszter úr figyelmébe ajánlani, — amire valószínűleg nagy elfoglaltsága miatt nem ért rá — hogy vidéki szemleútjain menjen be egyik-másik kaszárnya konyhájába és nézze meg azt, hogy hogyan táplálják a legénységet. Az utóbbi két esztendőben a legénység táplálkozása, illetőleg ételrendje meglehetősen egyhangú és meglehetősen szegényes lett. Elismerem, hogy 80 fillér jut egy személyre egy napra és egy életerős fiatalembert napi 80 fillérből még a mai olcsó árak mellett sem lehet valami jól élelmezni. Nem olyan az élelmezés, mint (Buchinger Manó: A Ritzben!) mondjuk a Ritzben, de az is kétségtelen, hogy még az 1926/27. évvel szemben is az élelmezés tekintetében határozott visszaesés van. Kérem tehát az igen t. miniszter urat arra, hogy azokon a helyeken, ahol nem volna meg a katonaságnak valamelyes önellátása, méltóztassék figyelembe venni azt, hogy