Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az országgyűlés képviselőházának 91, hajtására, ha azonban szövetkezetbe tömörülnek, akkor ez kévésbbé lesz lehetséges. Tudjuk, hogy ez óriási munka és ha valaki foglalkozik ezekkel a dolgokkal, az tudja, hogy milyen hihetetlen problémákkal kell megküzdenünk. Azt is mondják, hogy az iparosság politikus osztály. Ez talán csak^ abban a vonatkozásban van, hogy sokat beszél, többet, mint más osztály. (Bródy Ernő: Nem baj! — Dinnyés Lajos: Nem szégyen! — Büchler József: Nem bűn! — Zaj.) Nem bűnről beszélek, azonban tény az, hogy a gazdasági szervezkedés az alapja minden társadalmi osztálynak, úgyhogy ezt a szervezkedést a szövetkezeti gondolattal kell áthidalni és mindent elkövetni, hogy a honvédelmi minisztérium és az iparosság között levő lehetőségeket kiépítsük. Mi bízunk abban, hogy a közmunkák kiadásánál a jövőben a szövetkezeti rendszert fogjuk beiktatni. Ezért nem megbízásból, de a lefolytatott értekezletek alapján arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy a jövőben különös gonddal segítse ezeket a szövetkezeteket, amelyek ezt a nehéz utat megteszik, hogy ők kapják meg a közmunkákat és ne strohmannok kapják, hanem a szövetkezetek révén az iparosság kapja meg, mint erkölcsi testület, amely inkább lesz képes kiválasztani azokat az iparosokat, akik ezeknek a munkáknak elvégzésére a leghivatottabbak. En örülök, hogy a honvédelmi miniszter úr ezeket a kérdéseket megértette. Eddigi tevékenysége is mutatja, hogy teljes megértéssel van az iparosság irányában, amit én az iparosság nevében is megköszönök és kérem további jóindulatát. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Friedrich István! Friedrich István: T. Képviselőház! En nem készültem ma ehhez a tárcához felszólalni, de kényszerít erre egy olyan incidens, amelyet a magyar Képviselőház semmiesetre sem hagyhat szó nélkül. Távolról sem akarom megzavarni azt az általános nagy nemzeti gyászt, amelynek valamennyien részesei vagyunk, távolról sem akarom ezt a kérdést jobban kiélezni, mint ahogyan ki van élezve, de mert tudom és vallom, hogy a nemzeti hadsereg és a dolgozó társadalom közötti összhang a magyar honvédelem egyik legfontosabb tényezője, ezért szólalok fel ebben a kérdésben és szóváteszem a tegnapelőtt, a gyászmenettel kapcsolatban történteket. Talán nem szólaltam volna fel, ha nem jelent volna meg ma délelőtt egy félhivatalos nyilatkozat, amelyre csak azt mondhatom, hogy teljesen suta és ügyetlen s a dolgot mégjobban elrontja. Miről van szó? Arról van szó, hogy a menet első részével kapcsolatosan egy incidens történt. Ez az incidens valahogy elintéződött volna a budapesti törvényhatósági közgyűlésen, azonban ma szükségesnek tartották illetékes helyen nyilatkozat formájában megmagyarázni az illető miniszteri tanácsos eljárását és ezzel a megmagyarázással az ügy természetesen még kellemetlenebbé vált. Mi történt? Az, hogy amikor a Délivasúttói a menet elérkezett a Lánchídhoz, a menet tiszti küldöttsége után csatlakozott Budapest székesfőváros törvényhatósági küldöttsége a főpolgármester vezetésével. Ugyanott haladt még ülése 1932 május 27-én, pénteken. 269 két vagy három képviselőtársunk is, akik a menetben részt akartak venni. Ebben a menetben civil urak is vettek részt, mert ott volt Tormay államtitkár úr, ott volt Bárczy államtitkár úr, ott volt a főpolgármester és ott volt az a miniszterelnökségi tanácsos, aki ezt az incidenst ott előidézte, tehát civilek is résztvettek a menetben. Hiába mondja tehát a mai hivatalos nyilatkozat, hogy ez kizárólag katonai díszmenet volt, mert igenis civilek is résztvettek benne, tehát Budapest székesfőváros küldöttségének helye volt ebben a menetben. Lehet, hogy képviselőtársaim tévedésből nem jó helyen masiroztak, lehet, hogy talán másutt kellett volna haladniok a szigorúbb katonai szempontok figyelembevétele mellett, de ez nem történt meg, hanem ott mentek a tisztiküldöttség után. Akkor közbelépett a miniszterelnökség részéről rendelkező miniszteri tanácsos. En a felszólítás fogalmazásában látom a bajt: «A civil urak azonnal távozzanak!» (Kun Béla közbeszól.) Még nem tartok ott, tisztán a törvényhatóság küldöttségének mondotta azt, hogy «A civil urak távozzanak.» (Bródy Ernő: A katonaság és a rendőrség mintaszerűen viselkedett!) Erre az urak a helynek megfelelően csendesen azt mondották neki: «Uram, mi Budapest székesfőváros küldöttsége vagyunk, itt vagyunk a főpolgármester úrral, tessék ebbe belenyugodni, meg vagyunk híva és ez a mi helyünk.» «Kérem, engem nem érdekel itt, hogy kicsoda és micsoda, ha azonnal nem mennek, rendőrt hívok és önöket eltávolítom.» (Büchler József: Ez így történt pontosan!) Erre az urak természetesen nem tehettek mást, mint fogták a cilinderüket és elmentek onnan s ezt nagyon helyesen tették. (Büchler József: A kegyeletet nem akarták sérteni.) De ezzel sem volt az illető úr nagy rendszeretete kielégítve, hanem meglátta a menetben Dinnyés Lajos és Kun Béla képviselőtársainkat, azután Urmánczy Nándort, akkor hozzájuk lépett és ugyanabban a modorban és tenorban ezeket az urakat is eltávolította a menetből. Ez megtörtént. Erre ma a hivatalos nyilatkozat, amely úgy tudom, a miniszterelnökség részéről jelent meg, a következőképpen magyarázza ezt az incidenst. A hivatalos nyilatkozat azt mondja (olvassa): «Ezeket a civil urakat azért kellett eltávolítani onnan a menetből, mert az ő jelenlétük és csatlakozásuk felbontotta volna a katonai diszciplínát» és most jön a hivatalos nyilatkozat legnagyobb bölcsessége — legyen kegyes a miniszterelnök úr utánanézni, hogy ki fogalmazta, mert az illetőt feltétlenül elő kell terjeszteni kitüntetésre — (olvassa): «és megzavarta volna a díszmenet pompáját.» (Derültség balfelől.) Ha a törvényhatóság küldöttsége és a mi néhány képviselőtársunk tovább ment volna a menetben, megzavarta volna a díszmenet pompáját! Azért fordulok a honvédelmi miniszter úrhoz felszólalásomban, mert tudom, hogy ez nem egyezik meg a honvédelmi miniszter úr felfogásával és tudom, hogy ezt ő is súlyosan elítéli. Sőt tovább megyek, én, aki ismerem a honvédelmi tisztikart, ezt nem mint civil mondom, állítom, hogy honvédtiszt erre nem vállalkozott volna. (Űay van! balfelől.) Nem hiszem, hogy ma a honvédségnek olyan tisztje lenne, aki azt mondaná, hogy «civil urak p^dig menjenek, mert rendőrt hívok». (Propper Sándor: A civilbagázst kiverték a menetből!) Ha megtette volna is a figyelmeztetést, más formában tette volna. 36*