Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

Az országgyűlés képviselőházának 9U egyszersmindenkorra megszüntetni. (Helyeslés. — Farkas Gyula: Le kell csukni a visszaélőket! — Andaházi-Kasnya Béla: Korbácsot és kiverni őket! — Helyeslés a jobboldalon. — Dinnyés Lajos: Tessék, ott a hatalom az önök kezében! — Szabóky JenŐ: Átadom Önnek az én hatalmamat! — Dinnyés Lajos: Akkor miért van ott a képviselő úr? Hagyja ott a kormányt!) Eöviden összefoglalva, azt a kérést intézem a jelen nem lévő igen t. kormányhoz, méltóztassék ezekből a liechtensteini holdingokból a jogsegélyt azonnali hatállyal megtagadni. Semmiféle liechtensteini üzlet és ügylet Magyarországon a jövőben többé érvényesíthető ne legyen. (Helyeslés. — Farkas Gyula: Még a bekebelezésekre is ki kell mondani, hogy érvénytelenek!) Mindenféle liechtensteini kinyomozható érdekeltség itteni vagyona azonnal szoros vagyoni zár alá veendő (Elénk helyeslés és taps.) és hiteles revizorok állapítsák meg haladéktalanul, hogy a liechtensteini holdingok fennállása óta mennyi adót titkoltak el és titkolnak el és kit hogyan károsítottak meg. (Elénk helyeslés. — Felkiáltások jobbfelől: Ebben nincs pártkülönbség!) Örömmel látom, hogy ezekben a kérdésekben pártkülönbség nélkül egyöntetű állásponton vagyunk. (Farkas Gyula: Börtönbe azokkal! — Ulain Ferenc: Tessék megsúgni az igazságügyminiszternek!) Igen t. Farkas Gyula képviselőtársam, én nem mentem olyan messze, mint t. képviselőtársam, de mindjárt interpellációm elején azt a kérést intéztem azigazságügyminiszter úrhoz, hogy ne hallgasson Teleszky János felsőházi tag úr felszólítására, hanem a jövőben sokkal intenzívebben foglalkozzék a közgazdasági életben észlelhető jelenségekkel. (Elénk helyeslés.) Végzem szavaimat azzal, amivel körülbelül el is kezdtem: a nemzetközi tőke, általában a tőke visszaélései legalább is olyan veszélyesek a kapitalista termelési rendszerre, mint a bolsevista agitáció. (Ügy van! Ügy van!) En azzal a felfogással szemben, amelyet Korányi Frigyes pénzügyminiszter itt egy ízben vallott, hogy a nagytőkét korlátlanul szabadjára engedve kell engedni a maga profitüzleteit az országban végezni, hivatkozom ezekre, a — azt kell mondanom — nemzetközi szempontból is szégyenletes jelenségekre, (Dinnyés Lajos: Rózsa Sándorokra!) amelyekkel szemben a nemzeti ellenőrzést érvényesíteni s a kapitalizmust erkölcsi alapra visszahelyezni igenis elsősorban éppen a polgári társadalomnak és a nemzeti gondolkozású rétegeknek az érdeke. (Ügy van! Ügy van!) Ezért kérem az igazságügyminiszter urat, r hogy foglalkozzék a jövőben intenzívebben és eredményesebben ezekkel a jelenségekkel, de kérem a pénzügyminiszter urat is, hogy az ország mai nehéz» pénzügyi helyzetében ne mondjon le azokról az adó jövedelmekről, amelyek a Liechtensteinba kicsempészett tőkék után a: magyar államot megilletik. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. — Felkiáltások a baloldalon: Hol van a miniszter úr?) Elnök: A képviselő úr által előterjesztett interpelláció kiadatik az igazságügyminiszternek. Sorrend szerint következik Téglássy Béla képviselő úrnak az összkormányhoz bejegyzett interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Takách Géza jegyző (olvassa): «Interpelláülése 19S& június 1-en, szerdán. 479 ció az összkormányhoz, az egész vidéket elárasztó földpengő-agitációról. 1. Van-e tudomása a kormánynak arról a nagy agitációról, amelyet ismeretlen erők a vidéken kifejtenek a földpengő érdekében? 2. Hajlandó-e a kormány megfelelő lépéseket tenni, hogy a nyomorba jutott s anyagi válsággal 'küzdő nép a lelkiismeretlen agitációnak ne üljön fel s felvilágosíttassék a propagált földpengő utópiájáról? 3. Hajlandó-e ai kormány gyors és reális panzügyi intézkedésekkel a kisexisztenciak megsegítésére, főképpen a kisgazdák bajainak orvoslására, hogy ezáltal a pénzügyi kuruzslásoknak elejét vegyük s népünket megtartsuk a reális lehetőségek határai között. 1932. évi május hó 31-én. Téglássy Béla s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Téglássy Béla: T. Képviselőház! Hogy a magyar falvak nyomorúsága milyen mélységet ért el, azt egy kétségbevonhatatlan ténnyel fogom igazolni, (Zaj. — Elnök csenget.) amely a mélyen t., Ház minden tagjának elkerülte a figyelmét, amelynek felemlítése, azt hiszem, országos érdek. Amíg a mélyen t. kormány mindent elkövet, nagyon helyesen, hogy a pengő stabilitását biztosítsa, addig a vidéken egy szokatlan mozgalom indult meg, amelyről talán csak nagyon kevesen tudnak, azonban ez a mozgalom egyre terjed, mint a préri-égés és egyenes arányban áll népünk elszegényesedésével, nyomorúságával. Egy egészen új jelenség ez, amely megérdemli a figyelmet, mert nemcsak azt bizonyítja, hogy népünk nagy nyomorúságából kifolyólag elveszítette a reális megoldásokba vetet bizalmát és hitét, hanem azt is, hogy végső kétségbeesésében minden álmot hajlandó valóságnak venni s a legképtelenebb megoldások után is kapva kap és minden álmot készpénznek vesz. Sohasem hittük volna, hogy a magyar nép, (Zaj. — Elnök csenget.) amely pedig főkép pénzügyi kérdésekben nagyon is konzervatív és elzárkózott, egyszerre oda tudná adni magát olyan megoldási lehetőségeknek, amelyek tulajdonképpen teljesen álomszerűek és minden valószínűséget nélkülöznek. Ezúttal az úgynevezett földpengőagitációról akarok megemlékezni, amely körül hogy, hogy nem, minden faluban kis csoportok alakulnak, szinte titkosan, érthetetlen módon megszervezkedve, a szekták fanatizmusával hirdetve egy új gazdasági rendszernek a megvalósítását s a földpengő létesítését. Ez a mozgalom, amelyet «los von Gold»-nak nevezhetnénk, azt célozza, hogy a pénzszűke megszüntetésével, vagyis a pénz szaporításával, az összes magyar birtokok megterhelésével mintegy kilencmilliárdnyi földpengőt bocsásson ki az állam, hogy legyen elég pénz és legyen elég hitel. Hiszen még ezelőtt néhány héttel olvastuk a jelentésben, hogy egész országunk aranypengőforgalma mintegy négyszázmillió pengőt tesz ki, ez tehát nem jelentene mást, mint azt, hogy azt az összeget húszhuszonkétszeresére emelnénk. Azt hiszem, hogy aki tud^ az inflációról, amelyen a forradalmak után végigmentünk, az seminő körülmények között sem vallhatja magáénak ezt az elméletet. Az infláció számumának áldozatai vagyunk és nyomorúságunkat, amely az inflációból eredt, ma sem tudtuk még kellőképpen kiheverni. Azt a közmondást tartva, amely szerint az égett gyermek fél a tűztől, a mi népünknek is óvakodnia kellene az infláció gondolatától, mert hiszen nagyon jól tudjuk azt, hogy a forradalmak után, amikor a fehér és a kék