Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

444 Az országgyűlés képviselőházának mindezek dacára szükségét érzem annak, hogy felszólaljak, ezt azért teszem, mert úgy érzem, hogy az a vita, amely megindult, nem volt egészen helytálló, helyesebben mondva annak tengelye elhibázott volt, mert <bár Andreetti képviselő úr kitűnő szakszerűséggel nagyszerűen vázolta a lielyzetet, de már Zsindely Ferenc képviselőtársam statisztikai adatokkal, majd azt mondhatnám, matematikai precizitással igyekezett bizonyítani művészeti kérdéseket, ami tudvalevőleg a művészetben és az irodalomban nem helytálló. De ugyanez áll Beck Lajos képviselő úrra is, akit, őszintén megvallom, irigyeltem békebeli beszédéért. Mi, akik itt a baloldalon állandóan kértük a miniszter urat, hogy ezt az óriási költségvetést faragja le a^ lehető legminimálisabbra, illetőleg az ország teherviselőképességének keretén belül tartsa meg ezt az összeget, természetesen igen gyakran ellenmondásba jutottunk, mert az ember a, (helyzettől kényszerítve kéri és kívánja, hogyminden intézmény a leépítés helyett a lehetőség határán belül megtartassák. Ami talán a legjobban megütötte a fülemet, az Eber Antal képviselőtársainnak az a megjegyzése volt, amellyel ő ma majdnem feleslegesnek minősítette a művészetet ebben az országban, ha nem is mondotta ilyen kategorikus^ szóval. Amint azonban Zsindely Ferenc képviselőtársamnaik nincs igaza, amikor a külföldi operák és színházak (költségvetéseinek adataival igyekszik indokolni, hogy aránylag milyen jelentéktelen összeget fordítottunk kiütúrcélokra, éppúgy igen helyesen megcáfolta ennek ellenkezőjét Eber ^ képviselő úr, amikor ezzel szemben az északi államok operanélküliségére hivatkozott. Ez tehát azt bizonyítja, hogy ezek a statisztikai adatok nem lehetnek irányadók, mert egészen más oldalról kell elindulni. Végeredményben itt a lényeg aiz, hogy Eber képviselő úrnak nincs igaza azért, mert azok a nemzetek, amelyekre ő hivatkozott, más légköri viszonyok, más éghajlati viszonyok között élnek, azok más atmoszférában nőttek fel, azok más pulzussal rendelkeznek, azok egészen más egyének. Csak a zenét hozom fel például. Nyugat kultúrájának, Nyugat zenéjének harmóniája és Kelet ritmusa tulajdonképpen egy és ugyanaz, csak az éghajlati eltolódás szerint változik. Végeredményiben jöhet Magyarországon olyan nagy szegénység, jöhet Magyarországon olyan idő, amikor még annyit sem tudunk kultúrára áldozni, de mindezek dacára egyre fel kell kérnem igen t. képviselőtársaimat és különösen a mi oldalunkon ülő Eber Antal képviselőtársamat. Egyet ne felejtsen el: ennek az országnak lelke az irodalom, szíve ai művészet. (Ügy van! Ügy van!) Akarhatja-e valaki, hogy mi lélek és szív nélkül éljünk ebben az országban, ebben a nagy reménytelenségben? Lehet köztünk keserűség, lehet itt nélkülözés, de ha már az sincs meg, amit magunknak nyújtani tudunk, a hit, a remény, a. boldogulási lehetőség, hogy még hinni és érezni tudunk, akkor itt az élet lehetetlenné válik. A művészet egyénileg megvan a lelkekben, ennek a nemzetnek a szíve és lelke a magyar irodalom és a magyar művészet. Azt kérdezem, uraim, akadhat-e valaki, aki ezt az utolsó tál lencsét is feláldozza. Akadhat-e valaki, aki ezt ki akarja irtani ebből a nemzetből, holott ez az egyedüli kitűnő, valóságos érték ebben a nagy szegénységben. Zsindely Ferenc képviselőtársam azt 9U. ülése 1932 június 1-én, szerdán. mondta, hogy ne sokaljuk mi a költségvetési tételnek azt a bizonyos részét, amely a Shakespeare-eiklus ismertetésére szolgál Londonban. En erre azt mondom, hogy ne sokaljuk a képzőművészet kivonulását ebből az országból, amikor panaszoljuk, bogy külképviseleteink nem állnak azon a nívón, amelyen államok kellene. En teljes felelősségem tudatában állítom, hogy igenis a magyar művészek ma a legkitűnőbb propagandisták, a legkitűnőbb képviselői ennek az országnak és a legkitűnőbb külföldi diplomáciai szolgálatot teljesítik. Lehet, hogy a Shakespeare-előadások ciklusának sikere volt, azonban ezek múló sikerek, míg a külföldi kiállításokon ott maradt képek évszázadokon át hirdetik egy nemzet dicsőségét és aki járt külföldön, annak megilletődéssel kell látnia, hogy a legnagyobb galériákban ott találni a magyar haza szülöttjeinek munkált, neveit, amelyek hirdetik a magyar géniuszt. Igen t. képviselőtársaim, ezt az országot letiporták, ezt az országot megnyirbálták, háromnegyedrészét elvették, de a magyar pegazust, a magyar tehetséget megnyirbálni, nem tudták, nem voltak, képesek demarkácionális vonalat felállítani, a magyar művészet teljes egészében él, nem a régi NagyMagyarországban, hanem egész Európa felett. T. képviselőtársaim! Ettől a művészettől akarjuk mi megvonni azt a néhány párszázezer pengőt? Hiszen miről van szó? Ha igen t. képviselőtársaim vennék a fáradságot és beletekintenének abba, hogy az élő művészet — értem alatta a képzőművészetet — mit kap ma kulturális támogatás címén, összecsapnák kétségbeesésükben a kezüket. Tíz, tízezer pengőt, ebből ötezer pengő muzeális célokra, muzeális bevásárlásokra szolgál és ötezer pengő szól élő művészek képeinek vásárlására. Amikor hallottam a, mi oldalunkon is, hogy művészetre ennyit és ennyit fecsérelnek, nagyon sajnálom, hogy nem tehetek szemrehányást a miniszter úrnak, végtelenül fájlalom, hogy nem vehetem rossz néven, hogy hány milliót fordított erre a célra, mert sajnos, reánk nem fordítottak semmit. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy, még azokat a bizonyos 'freskókat és képeket sem fordították az egyetemes művészet javára, amelyeket ebben a Házban annyiszor felvetettek. Ha arra fordították volna, akkor bizonyára sokkal nagyobb szolgálatot tettek volna a magyar művészetnek és kitűnő eredményeket értek volna el. De nézzük meg, mi történik a magyar írókkal? Amikor feljajdulunk ezeknél a tételeknél, akkor a költségvetés másik részében csak egy példára hivatkozom, a B. H. kiadásaira. Nagyon helyesen mondotta Andreetti képviselőtársain, hogy a lineáris csökkentés lehetetlen. Ezt magam is lehetetlennek tartom, mert hiszen állítom, az eddig felszólalt urakkal szemben, hogy éppen a konzerváláshoz kell egy egészen speciális kvalitás, itt kell tudni, hogy mi az, amit kegyetlenül ki kell irtanunk és mi az, amit fel kell nevelnünk teljes szívvel és lélekkel. Itt egy lineáris csökkentés sorvasztási lehetőséget jelent, míg ha teljes kézzel, energiával és gerinccel kiirtom azt a részt, amit nélkülözhetőnek tartok, s viszont ápolom és istápolom annak megmentett részével azt, amivel a művészetet, irodalmat, kultúrát szolgálhatom, afekor avval igen nagy szolgálatot teszek és talán még a takarékosság lehetőségében is nagyobb esélyeim vannak. Hogy kizárólag a művészet ügyével kívánok foglalkozni, azt azért is helyesnek tartom,