Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

Az országgyűlés képviselőházának 9 h mert hiszen az előttem szólott igen t. képvi­selő urak nagyon sokszor szőnyegre hozták úgy az alsófokú, mint a magasabbfokú okta­tás ügyét. A művészet érdekében ismételten meg kell kérnem az igen t. miniszter urat, hogy a lehetőség keretén belül támogassa az élőművészetet. Sajnos, már az a tízezer pengő sincs meg, amely hivatva volna az élőművé­szet támogatásara. Kérem, hogy ezekben a rendkívül nehéz időkben nyújtson valami le­hetőséget. Mi, akik követeljük a költségvetés leépítését, nagyon jól tudjuk, hogy nem lehet egyrészt mindent megtartani, másrészt pedig ugyanakkor a leépítést követelni. Éppen ezért én nem is hazabeszélek, hanem tisztára propa­gatív szempontból hívom fel a miniszter^ úr figyelmét arra, hogy nem nekünk, képzőmű­vészeknek van elsősorban szükségünk a támo­gatásra, hanem elsősorban ennek az országnak van szüksége arra, hogy hirdessék ennek a magyar nemzetnek a kitűnőségét, nagyszerű­ségét. A legutóbbi külföldi kiállítások az anyagi nehézségek miatt úgyszólván egytől-egyig Kutbaestek. A miniszter úrnak bizonyára meg­van a kellő befolyása arra, hogy a legnagyobb nehézségeket kiküszöbölje. Hogy csak egy pél­dát hozzak fel, az Államvasutak szállítási tari­fájában a legeslegdrágább a műtárgyak tétele. Szinte a" dupláját számítják fel, vagyis Ma­gyarországon a legeslegdrágább cikk a szállí­tás szempontjából a magyar képzőművészet terméke. Azt kérem a miniszter úrtól, hogy legyen segítségünkre az ilyen apróságokban, amelyek csak látszólag jelentéktelen dolgok, de amelyek valósággal megbénítják azt a lehe­tőséget, hogy el tudjunk indulni vidékre, kül­földre. A miniszter úr igen kitűnően megérzi azt, hogy a nagy redukálás mellett is egy lel­ket kell konzerválnunk, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) a reményt, szeretetet, a művésze­tet, ennek a népnek, ennek a nemzetnek a visz­szarezgését, ennek a nemzetnek érző akkordját. Arra kérem tehát a miniszter urat, tegye le­hetővé a lélek megmentése érdekében, hogy to­vább higyjünk magyar szívünkben, hogy oda­kint tovább hirdethessük a magyar géniuszt, áldozzunk és vegyünk el azokról a helyekről, ahonnan egészen nyugodtan lehet elvenni. En nem kívánok kellemetlenséget felhozni, hasz­nálni szeretnék az ügynek, s így, ha megen­gedi a miniszter iir, készséggel állok rendelke­zésére; szerény tudásom szerint van jelenté­keny olyan tétel, amely igenis, kiirtható és fordítsuk ezt nem a magyar művészek, hanem a nemzeti művészet javára. A magyar művészet, mint népművészet, világszerte ismert. A magyar nép lelkéből már abban az egyszerű parasztban, amikor el kezd faragni, benne él; annak egészen más természete van, mint a minket környező népek fiainak. A mi népünknek egészen más lelki elgondolása van. Méltóztassanak csak visszagondolni arra, hogy amikor évtizedek­kel ezelőtt germán politikát csináltak, a ma­gyar esprit a franciával korrespondeált. Nem irtható ki ez a szellem, ez a magyar gondo­lat, ez a magyar érzés, illetőleg a művészetbe vetett alapérzés, amely az etnográfiából nőtt fel és lett később komoly művészetté. Ezeket az érzéseket tessék ápolni, mert ha volt ga­ranciája valaha annak, hogy az igazi nemzeti érzés diadalra jut, akkor a garancia abban rejlik, hogy az a kisember a faluról elindulva, nemzeti, etnográfiai érzésben nőve fel, az ö nemzeti énjét keresztülviszi minden körülmé­. ülése 1932 június 1-én, szerdán. 445 nyék között és minden relációban a maga nemzeti érzésének érdekében. En nem akarom a miniszter urat meg­győzni, mert meg vagyok győződve, hogy a miniszter úr ezeket átérzi. En a miniszter urat poétalelkű embernek ismerem, aki, mint poéta tudja, hogy a mi nemzetünk — még ezt a szót is ki merem mondani — bohém. A mi nemzetünkben van annyi kultúrgavalléria, annyi bohémség, hogy igenis, nem a búzáért ordít még bánatában és keservében sem, hanem még akkor is lelkiekért szomjazik, amikor más még mindig az anyagiak után törtet. Ha tehát ilyen kitűnő természete van ennek a nemzetnek, akkor ezt nem szabad megölni, ezt ápolni kell, mert állítom, hogy ha a mi rendkívül megrokkant gazdasági körülményeink között még mindig így tud gondolkozni, annak oka az, hogy meg mindig a humor él az ajkakon, hogy még mindig énekelünk és még mindig^ művészettel foglal­kozunk. Ha vannak is irányzatok, amelyeket egyik oldalról becsmérelnek, hogy szélsősé­gesek, azonban ugyanakkor nem számolnak azzal, hogy ők a legnagyobb mártírjai, út­törői, hivatásuk • téves értelmezése konzekven­ciáinak levonói, ne bántsuk tehát őket, enged­jük őket dolgozni; hiszen olyan keveset ké­rünk mi a magyar államtól, de azt a kicsit kérem az igen tisztelt miniszter úrtól, adja jószívvel, tegye lehetővé, hogy ez a magyar szív és magyar lélek, mint mondottam, a mű­vészet és irodalom terén mindnyájunk javára virágozzék. A költségvetést, sajnos, más szempontból nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Ulain Ferenc! Ulain Ferenc: T. Ház! A tegnapi nap fo­lyamán szóvátettem az alapok kezelését. A fősúlyt arra fektettem, hogy a volt kultusz­miniszter úr az alapok kezelése körül r sza­bálytalanságokat követett el, egyfelől azáltal, hogy sokszor rendeltetésének meg nem fele­lően használta fel az alapok jövedelmeit, sőt vagyonállagát is, másfelől szabálytalanságot követett el azáltal, hogy nem gondoskodott arról, hogy legyen ellenőre ezeknek az ala­poknak, hogy valaki megvizsgálja azokat, s hogy azokról legyen valami tudomása a kép­viselőháznak is. Ezt az én tegnapi megállapításomat, mond­juk, szemrehányásomat — ha szabad ezt a szót használnom — az igen t. kultuszminiszter úr akként verte vissza tegnapi felszólalása során, hogy azt mondotta: téved a képviselő úr, hi­szen, éppen Klebelsberg volt miniszter az az egyén, akit dicséret illet meg azért, hogy ő már 1929 júniusában a Felsőházban maga ön­ként bejelentette, hogy ellenőrzés alá helyezi ezeket az alapokat. Egy pillanatig sem. kételkedem abban, hogy a miniszter úr teljes jóhiszeműséggel mon­dotta azt, amit az imént utána idéztem, mert csakugyan úgy van, 'hogy 1929 júniusában a volt 'kultuszminiszter úr Hadik János gróf fel­szólalására néhány szóval bejelentette, hogy ő az alapok kezelésének ellenőrzése szempontjá­ból a legfőbb számszékkel már bizonyos kon­taktust vett fel. Ez a bejelentés csakugyan megtörtént, engedje meg azonban az igen t. miniszter úr, hogy én most a volt kultuszmi­niszter úrnak egy allúziójával éljek, amelyet Turchányi igen t. barátomhoz intézett, (Tur­ehányi Egon: En is válaszolok rá, remélem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom