Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-94
Az országgyűlés képviselőházának 9 h mert hiszen az előttem szólott igen t. képviselő urak nagyon sokszor szőnyegre hozták úgy az alsófokú, mint a magasabbfokú oktatás ügyét. A művészet érdekében ismételten meg kell kérnem az igen t. miniszter urat, hogy a lehetőség keretén belül támogassa az élőművészetet. Sajnos, már az a tízezer pengő sincs meg, amely hivatva volna az élőművészet támogatásara. Kérem, hogy ezekben a rendkívül nehéz időkben nyújtson valami lehetőséget. Mi, akik követeljük a költségvetés leépítését, nagyon jól tudjuk, hogy nem lehet egyrészt mindent megtartani, másrészt pedig ugyanakkor a leépítést követelni. Éppen ezért én nem is hazabeszélek, hanem tisztára propagatív szempontból hívom fel a miniszter^ úr figyelmét arra, hogy nem nekünk, képzőművészeknek van elsősorban szükségünk a támogatásra, hanem elsősorban ennek az országnak van szüksége arra, hogy hirdessék ennek a magyar nemzetnek a kitűnőségét, nagyszerűségét. A legutóbbi külföldi kiállítások az anyagi nehézségek miatt úgyszólván egytől-egyig Kutbaestek. A miniszter úrnak bizonyára megvan a kellő befolyása arra, hogy a legnagyobb nehézségeket kiküszöbölje. Hogy csak egy példát hozzak fel, az Államvasutak szállítási tarifájában a legeslegdrágább a műtárgyak tétele. Szinte a" dupláját számítják fel, vagyis Magyarországon a legeslegdrágább cikk a szállítás szempontjából a magyar képzőművészet terméke. Azt kérem a miniszter úrtól, hogy legyen segítségünkre az ilyen apróságokban, amelyek csak látszólag jelentéktelen dolgok, de amelyek valósággal megbénítják azt a lehetőséget, hogy el tudjunk indulni vidékre, külföldre. A miniszter úr igen kitűnően megérzi azt, hogy a nagy redukálás mellett is egy lelket kell konzerválnunk, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) a reményt, szeretetet, a művészetet, ennek a népnek, ennek a nemzetnek a viszszarezgését, ennek a nemzetnek érző akkordját. Arra kérem tehát a miniszter urat, tegye lehetővé a lélek megmentése érdekében, hogy tovább higyjünk magyar szívünkben, hogy odakint tovább hirdethessük a magyar géniuszt, áldozzunk és vegyünk el azokról a helyekről, ahonnan egészen nyugodtan lehet elvenni. En nem kívánok kellemetlenséget felhozni, használni szeretnék az ügynek, s így, ha megengedi a miniszter iir, készséggel állok rendelkezésére; szerény tudásom szerint van jelentékeny olyan tétel, amely igenis, kiirtható és fordítsuk ezt nem a magyar művészek, hanem a nemzeti művészet javára. A magyar művészet, mint népművészet, világszerte ismert. A magyar nép lelkéből már abban az egyszerű parasztban, amikor el kezd faragni, benne él; annak egészen más természete van, mint a minket környező népek fiainak. A mi népünknek egészen más lelki elgondolása van. Méltóztassanak csak visszagondolni arra, hogy amikor évtizedekkel ezelőtt germán politikát csináltak, a magyar esprit a franciával korrespondeált. Nem irtható ki ez a szellem, ez a magyar gondolat, ez a magyar érzés, illetőleg a művészetbe vetett alapérzés, amely az etnográfiából nőtt fel és lett később komoly művészetté. Ezeket az érzéseket tessék ápolni, mert ha volt garanciája valaha annak, hogy az igazi nemzeti érzés diadalra jut, akkor a garancia abban rejlik, hogy az a kisember a faluról elindulva, nemzeti, etnográfiai érzésben nőve fel, az ö nemzeti énjét keresztülviszi minden körülmé. ülése 1932 június 1-én, szerdán. 445 nyék között és minden relációban a maga nemzeti érzésének érdekében. En nem akarom a miniszter urat meggyőzni, mert meg vagyok győződve, hogy a miniszter úr ezeket átérzi. En a miniszter urat poétalelkű embernek ismerem, aki, mint poéta tudja, hogy a mi nemzetünk — még ezt a szót is ki merem mondani — bohém. A mi nemzetünkben van annyi kultúrgavalléria, annyi bohémség, hogy igenis, nem a búzáért ordít még bánatában és keservében sem, hanem még akkor is lelkiekért szomjazik, amikor más még mindig az anyagiak után törtet. Ha tehát ilyen kitűnő természete van ennek a nemzetnek, akkor ezt nem szabad megölni, ezt ápolni kell, mert állítom, hogy ha a mi rendkívül megrokkant gazdasági körülményeink között még mindig így tud gondolkozni, annak oka az, hogy meg mindig a humor él az ajkakon, hogy még mindig énekelünk és még mindig^ művészettel foglalkozunk. Ha vannak is irányzatok, amelyeket egyik oldalról becsmérelnek, hogy szélsőségesek, azonban ugyanakkor nem számolnak azzal, hogy ők a legnagyobb mártírjai, úttörői, hivatásuk • téves értelmezése konzekvenciáinak levonói, ne bántsuk tehát őket, engedjük őket dolgozni; hiszen olyan keveset kérünk mi a magyar államtól, de azt a kicsit kérem az igen tisztelt miniszter úrtól, adja jószívvel, tegye lehetővé, hogy ez a magyar szív és magyar lélek, mint mondottam, a művészet és irodalom terén mindnyájunk javára virágozzék. A költségvetést, sajnos, más szempontból nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Ulain Ferenc! Ulain Ferenc: T. Ház! A tegnapi nap folyamán szóvátettem az alapok kezelését. A fősúlyt arra fektettem, hogy a volt kultuszminiszter úr az alapok kezelése körül r szabálytalanságokat követett el, egyfelől azáltal, hogy sokszor rendeltetésének meg nem felelően használta fel az alapok jövedelmeit, sőt vagyonállagát is, másfelől szabálytalanságot követett el azáltal, hogy nem gondoskodott arról, hogy legyen ellenőre ezeknek az alapoknak, hogy valaki megvizsgálja azokat, s hogy azokról legyen valami tudomása a képviselőháznak is. Ezt az én tegnapi megállapításomat, mondjuk, szemrehányásomat — ha szabad ezt a szót használnom — az igen t. kultuszminiszter úr akként verte vissza tegnapi felszólalása során, hogy azt mondotta: téved a képviselő úr, hiszen, éppen Klebelsberg volt miniszter az az egyén, akit dicséret illet meg azért, hogy ő már 1929 júniusában a Felsőházban maga önként bejelentette, hogy ellenőrzés alá helyezi ezeket az alapokat. Egy pillanatig sem. kételkedem abban, hogy a miniszter úr teljes jóhiszeműséggel mondotta azt, amit az imént utána idéztem, mert csakugyan úgy van, 'hogy 1929 júniusában a volt 'kultuszminiszter úr Hadik János gróf felszólalására néhány szóval bejelentette, hogy ő az alapok kezelésének ellenőrzése szempontjából a legfőbb számszékkel már bizonyos kontaktust vett fel. Ez a bejelentés csakugyan megtörtént, engedje meg azonban az igen t. miniszter úr, hogy én most a volt kultuszminiszter úrnak egy allúziójával éljek, amelyet Turchányi igen t. barátomhoz intézett, (Turehányi Egon: En is válaszolok rá, remélem,