Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

442 Az országgyűlés képviselőházának tornatanárok^ találkoznak! — Derültség.) Igen t. képviselőtársain, ha egy kis igazságérzete van, .aminthogy feltételezem, hogy van a képviselő úrnak igazságérzete, akkor velem teljesen egy véleményen kell lennie. (Pakots József: Ezt esak a vicc kedvéért mondta!) A vicceket a vicc kedvéért elmondani igazán szerencsétlen dolognak tartom. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassanak megengedni, hogy ha már ennyire lojális voltam, akkor innen, erről az oldalról bizonyos mértékben olyan kritikát gyakoroljak, amely inkább tanácsul szolgálhatna és meg vagyok róla győződve, hogy a miniszter úr, amilyen erélyes kézzel fogott mindenhez hozzá, ami tárcája keretén belül van, hogy ha. talán kellő mértékben: felvilágosítást kap, akkor nagyobb figyelmet fog fordítani egyes különösebb kérdésekre. Az első kifogást például az egyetemeknél emelem. Arról ma nem akarok beszélni, — először azért, mert időm sincs — hogy az egyetemeknek mai száma vájjon sok-e vasry nem nem sok. A mi megállapításunk általában az, hogy gazdásági szempontból túl sok, ezen változtatni kellene, deí ha már egyszer e pillanatban nem áll módunkban ezt megindokolni, akkor én tisztán csak ennek a kijelentésnek elmondására szorítkozom. Egyet kifogásolok azonban és ez az, hogy ha már takarékossági szempontokat veszünk tekintetbe, akkor én megszívlelendőnek tartottam volna például azt, hogy az egyetemi professzorok fizetésénél szintén lássunk a költségvetésben fokozatokat, mint a többi tisztviselőknél, a többi állami alkalmazottaknál. Itt azonban nem látunk fokozatokat. Kénytelen vagyok rámutatni arra; hogy bár az egyetemi professzorok tudását kétségkívül elismerjük, azt azonban nem mondjuk, hogy olyan emberek volnának, akik egyáltalában nem nélkülözhetők. (Esztergályos János: Nem helyes! Tessék inkább kérni, hogy adják vissza olyanoknak, akiktől elvették. Azt tessék kérni!) Arra vagyok bátor figyelmeztetni- (Esztergályos János: Visszaadni a levonásokat!) hogy tudok olyan professzorokat, akik azelőtt miniszterek voltak, tudok olyanokat, akik egyetemi katedrát töltenek; be most, miután már megszűntek miniszterek lenni és ezen a címen miniszteri dotációt húznak. Tudok olyanokat, akik miniszterelnöki dotációt búznak. Nem tudom, elképzelni. hogy ez lehetséges legyen. (Esztergályos János: Ez más!) Vagy leérvén az illető nyugdíjazott miniszter, (Esztergályos János: Ez más!) vagy nyugdíjazott miniszterelnök, vagy legyen egyetemi nrofesszor. De; azt, hogy valaki heti 6 vagy 8 órai elfoglaltság

1 mellett miniszterelnöki, vagy miniszteri fizetést húzzon, én ma a takarékosság idején nem tarthatom elfogadhatónak. (Esztergályos János: Ebben igaza van!) Nem láttam valamit az állami költségvetésben és ez — öfrülök annak, hogy éppen Pékár igen t. képviselőtársam itt van — á filmügvek irányítása. Ügy veszem észre, hogy a ^filmügyeknek irányítása a kultuszminisztérium hatásköréből kiesett, mert erre vonatkozóan semmiféle adat nem áll rendelkezésemre. Ttt emlékeztetem Pékár igen t. képviselőtársamát arra, bogy egy időben ő Is óriási fontosságot tulajdonított ennek a filmügynek és akkor ketten közösen mindént elkövettünk hogy a filmügyek a kultuszminisztérium hatásköre alá kerüljenek. Abban az időben ott is voltak. (Pékár Gyula: A filmtanács most is ott van!) A filmtanács ott van, a filmtanács azonban 9b. ülése 1932 június 1-én, szerdán. már olyan messze van a kultuszminisztériumtól és olyan messze van a mi elismerésünktől, hogy mi a filmtanáccsal ezen a címen foglalkozni nem akarunk. Van egy másik kifogásom: is. Ez a kifogásom a görögkeleti szerb egyházak segélyezésének kérdésére vonatkozik. Azok a képviselők, akiknek kerületében ilyen egyházak vannak, szomorúan kell, hogy tapasztalják, hogy ezek az egyházak, amelyek végeredményben mégis csak Magyarországon levő egyházak, nem részesülnek olyan megértésben, olyan anyagi támogatásban, mint amilyet megérdemelnének. Ma,, a görögkeleti egyházközségeket értem ez alatt, igen kis létszámmal rendelkező kis egyházacskák. Ha bármit is kérnek, kérésük csak oda terjedhet, hogy a templom tornyát, vagy a templom tetejét valahogyan javítsák, vagy restaurálják, mert nekik nincs ehhez pénzük. Ilyen kérésekkel fordulnak a kultuszkormányzathoz. Kérném, tartsa kötelességének a kultuszkormányzat olyan okokból kifolyólag, amelyeket én ma itt egyáltalában tárgyalni nem akarok, hogy éppen ennek a nemzeti kisebbségnek ilyen kis kívánságait valamilyen formában teljesíteni lehetséges le* gyen. Meg kell állapítanom, — nekem volt és van is kerületemben három ilyen görögkeleti községem — hogy amikor ezek pénzsegélyt, pár száz pengőt kértek, hogy tempiompkat kijavíthassák, azon a címen, hogy állítólag annak a községnek görög-keleti szerb lelkésze a, Szerbiába való optálásra bírta rá az ottani lakosságot, az illető egyház a templom tatarozására szolgáló segélyt nem kapta meg. (Pintér László: Igaz volt-e?) Még abban az esetben is t. képviselőtársaim, ha az illető pap ellen ilyen gyanú merült volna fel és beigazoJást nyert volna is, akkor is a pap elleni eljárást vonná maga után. nem pedig az egyház ellen való eljárást. Erre bátor vagyok az igen t. kultuszminiszter úr figyelmét felhívni. Tovább megyek, hiszen alig áll pár perc rendelkezésemre. Szeretném csupán egy szempontból a községi tanítók kérdésére is felhívni a miniszter úr figyelmét. Meggyőződésem, hogy azok a tanítók, akik egyes községekben általános szimpátiának örvendhetnek, jó tanítók. Azok a tanítók ellenben, akik nem örvendenek szimpátiának, akik olyasvalamit követtek el, amiből kifolyólag a nép hangulata ellenük fordult, tisztán a tanítás érdekében elhelyezendők. Nem egy olyan tanítóról van tudomásom, aki élete egész során át állandóan hadilábon áll a községgel. Már a község békéje érdekében se tessék ilyenkor a költségeket kímélni. Ezeket a tanítókat, vagy iskolavezetőket a, legsürgősebben a köz érdekében át kell helyezni. (Mosgas a jobboldalon.) A polgári iskolákra vonatkozóan páran már felszólaltak és nekem ez a kérdés rendkívül fontosnak látszik, már csak azért is. mert a miai szűk határainkon belül, a mai nehéz boldogulási viszonyok közt a polgári iskolát tartanám a, legjobban kifejlesztendőnek az egyetemekkel, jogakadémiákkal és minden más magasabb iskolával szemben. Magától értetődik, hogy keresztül kell vinni, hogy azok az emberek, akiknek vagyoni viszonyaiknál, vagy pedig családi tradícióiknál fogva a polgári iskola a kultúrigényük, ezt elvégezhessék. Amint azonban nem tartom szerencsés gondolatnak. hogy kalauzok, rendőrök vagy szolgák legyenek olyanok, akik egyetemet végeztek, mert hiszen ezeknek az embereknek ezek az állások csupán csak szakaszhatárok, állomások, amelyeket