Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

Az országgyűlés képviselőházának 9U. Halljuk!) amelyek nem lokalizálhatok felelősség tekintetében tisztán az igazgató személyére, de érzésem szerint már a politikai felelősség határát és területét is érintik. Gondoljunk csak arra, amit Turchányi Egon t. képviselőtársam felpanaszolt. Hiszen a nemzeti irányelvek, a nemzeti gondolat, a nemzeti kultúra nagy érdekeinek védelmébem ellenzék és kormánypárt egyek kell hogy legyünk. A kultúra szeretetében meg kell lenni itt a legteljesebb és a legszentebb kooperációnak minden igaz magyar ember között. (Elénk, helyeslés.) En is magamévá teszem tehát azt a vádat, hogy a Nemzeti Színház művészi vezetésében sajnálatos és sokszor érthetetlen melléfogások történtek. Itt volt a «Vörös talár» esete, amikor a kommunizmus borzalmas dúlása után a nemzet oly nagy súlyt helyezett a porbadöntött jogrend felépítésére, (Malasits Géza: Azóta volt egy kis háború is, amióta azt írták! Ezt elfelejti!) akkor a Nemzeti Színház színre hozta a Vörös talárt, amely mindenre inkább alkalmas, mint a bírói tekintély alátámasztására. (Malasits Géza: Ezt jóval a kommunizmus előtt játszották, csak frissítse fel a képviselő úr emlékezetét!) Ehhez hasonló lapszus volt t. képviselőtársam, hogy amikor a nemzet szinte kultuszt csinált a világháború hőseinek megbecsüléséből, s feltámadása minden reményét nemzeti hadseregének harci erényeibe helyezi, akkor a Nemzeti Színház színpadán színrekerül Shaw «A hős és katona» című irány darab ja, mely a katonai erényeket sárbatiporja, {Kabók Lajos: Ez a legnagyobb baja az országnak?! — Malasits Géza: Más bajunk nincs is?! — Zaj.) alantas cinizmussal teszi nevetség tárgyává. Természetes dolog és nagyon helyes volt tehát, hogy a katonai hatóság ezt a darabot a műsorról levétette. De tanúi voltunk egyebeknek is. Ott volt az az eset, amikor egy olyan szerzőnek a darabját erőszakolta az igazgató a Nemzeti Színház színpadára, amely darab utcai tüntetést és rendőri beavatkozást váltott ki. (Malasits Géza: Előre megrendelt, pénzért megfizetett tüntetést!) Volt egy színdarab, amely a tanári tekintélyt destruálta úgy, hogy a tanári rend hivatalos szerve útján kénytelen volt ez ellen a beállítás és tekintélyrombolás ellen tiltakozni. Ott volt a Lilivel és más operettel való kísérletezés, és hogy a Nemzeti Színház igazgatója nem haladt tovább ezen az ingoványos úton, azt csupán legillusztrisabb írónk, Herczeg Ferenc erélyes vétójának köszönhetjük. Miért emlegetem én mindezeket? Felemlítem annak illusztrálására, hogy az igazgatót mennyire nem lehet a színház művészi vezetése tekintetében sem tökéletesen magárahagyni. A felelőtlen szuverenitást nem lehet művészi, de nem lőhet anyagi vonatkozások miatt sem megadni. (Karafiáth Jenő vallásés közoktatásügyi miniszter: A főfelügyéleti jogot gyakoroljuk!) Szükséges, hogy ez a szuverenitás anyagi vonatkozásban is korlátok közé szoríttassák, mert a főfelügyeletig jog túl liberális értelmezése az igazgató számára monopolhelyzetet biztosít bizonyos anyagi érdekek korlátlan érvényesülését vonja maga után. Sajnos, az idő arra szorít, hogy dióhéjba szorítva mondjak egy-két adatot. Megdöbbenéssel értesültem például arról, hogy a Nemzeti Színház igazgatója mint igazgató, mint szerző, mint fordító, mint átdolgozó, mint rendező és ezenkívül, mint a Színművészeti Akadémia tanára, tehát ötféle címen húz (Felkiálülése 1932 június 1-én, szerdán. 439 tások: Alláshalmozó!) fizetést a színház pénztárából, tehát közpénztárból, most, amikor az álláshalmozások ellen a nemzet olyan jogos ellenállást fejt ki. (Ügy van! Ügy van!) Egyetlen adatot legyen szabad még csak beszédidőm lejártára való tekintettel a t. Ház figyelmébe ajánlanom. Az elmúlt decemnium alatti körülbelül öt és félezer előadói est közül körülbelül 2500 estén a színház igazgatója és dramaturgja tantiémjeik révén anyagilag is érdekelve voltak. Ennek az érdekeltségnek a következménye az, hogy egy olyan színes, romantikus, de teljesen idegen szellemű darab, mint a «Krétakör» az állam színpadán 175-ször került színre akkor, amikor Katona «Bánk bán»jának 80 esztendő alatt csupán 220-szor tudtak alkalmat adni a színrehozatalra. ^Ezek olyan anomáliák, amelyeket meg nem látni lehetetlenség, (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez a baja a magyar közéletnek!) amit a miniszter úr figyelmébe ajánlani erkölcsi kötelességemnek tartottam. S hogy az igazgatói hatáskör és a művészi vezetés problémáját közmegnyugvásra tisztázni méltóztassék, bátor vagyok a miniszter úr kegyes figyelmébe ajánlani a legegyszerűbb, szinte tradicionális megoldást; méltóztassék reaktiválni a megszüntetett, jobb sorsra érdemes és annakidején hivatását tisztességgel betöltött drámabíráló bizottságot. (Malasits, Géza: Titkos drámaíró?! — Kabók Lajos: Talán nem adták elő a darabját? — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. A szónokot figyelmeztetem, hogy beszédideje már lejárt és a képviselő úrnak, sajnálatomra, nem engedik meg a házszabályok, hogy azt meghosszabbítsam. Madai Gyula: Amíg a ... Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy nem áll módomban meghosszabbítani beszédidejét. Madai Gyula: ... egyedül ezt az expedienst látom célravezetőnek, erre kérem a miniszter urat és a címet ebben a reményben fogadom el. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Hegymegi Kiss Pál! Hegymegi Kiss Pál: T. Képviselőház! Méltóztassanak nekem megengedni, hogy egy képviselőtársam beszéde után az elemi iskolák fenntartása körül jelentkező beteg közállapotokra mutassak rá tiszteletteljesen és kérjem az igen t. miniszter urat, hogy ezzel a témával — különösen a maii időkben — részletesen foglalkozni méltóztassék, (Karafiáth Jenő vallásés közoktatásügyi miniszter: Már megígértem, hogy két héten belül értekezletet hívok össze!) még pedig azért, mert a községek háztartásának rendezése takarékossági szempontokból is küszöbön van és amennyiben a miniszter úr most el fogja hibázni az elemi iskolák fenntartásának kérdését, abban az esetben olyan súlyos terhek fognak háramolni egyes fenntartókra és olyan súlyos zavarok állanak elő, amely zavarok már ma is láthatók, úgyszólván teljesen, minden vonalon. AÍZ 1868 : XXXVIIL, de az 1921 : XXX. te. alapján Magyarországon mindenkinek el kell végeznie az elemi iskolát. Ha ez a kötelezettség a törvénybe be van állítva, akkor ebből kétségtelenül következik az is, hogy az iskola elvégzésének biztosítása elsősorban a közületek feladata és itt legelőször az állam feladata jön előtérbe. Eddig elemi iskolák fenntartásával az állam, a községek, felekezetek és a tár-