Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

436 Az országgyűlés képviselőházának ezt dicsérettel kell megemlítenem — az Operaház igazgatásában és általában az Operaházban működése alatt rendet csinált. Természetesen minden szigorú fegyelem kellemetlen. Mennél nagyobb a rend és mennél szigorúbb a fegyelem, annál kellemetlenebb egyes vonatkozásokban, különösen azokra nézve, akik ezeket az egyes vonatkozásokat szubjektíve érzik és nem tekintik elsősorban azt az előnyt, amely az ilyen rendcsinálásból származik. Célzások történtek Radnai Miklós személyére vonatkozóan, amelyeket a maguk egészében át sem tudok tekinteni. Annyi volt belőlük kiérezhető, mintha az ő személyi ambíciója a megengedett határokon túlmenne és veszélyeztetné a színház igazgatását, illetőleg a színház menetét. Radnai Miklósról meg kell állapítanom, hogy mint színházigazgató, mindenféle saját, a színházig'azgatástól különálló, nemcsak azzal ellentétes, hanem attól különálló érdekeit és ambícióit is teljesen háttérbe szorította és tisztán a színház igazgatásával foglalkozik. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Zsindely Ferenc: Sajnos, beszédidőm lejárt, beszédemet tehát befejezem, mégpedig az elismerés megismételt szavaival az állami színhá zak igazgatói iránt. Miután az igen t. kultuszminiszter úr személye iránt a legnagyobb bizalommal viseltetem, a címet elfogadom. (Élénk helyeslés jobb felől.) Elnök: Szólásra következik! Brandt Vilmos jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólott igen t. képviselőtársam az állami színházak problémáiról beszélt, többek között a Wagner-előadásokról. Eszembe jut Nietzschenek mondása és jellemzése a wagneri muzsikáról, amelyről- azt mondotta, hogy schopenhaueri zenetenger. Csakugyan az a vita, amelyet folytatunk, a keserű bölcselkedések zűrzavaros hangjait tünteti fel és rendkívül sajnálom, hogy a kultúrpolitikában és a kultúrpolitika megítélésében a nagyvonalúságot az itteni vita bizonyos részletekre töri szét. Sokkal nagyobb, fontosabb és jelentősebb szempontjai volnának a magyar kultúrpolitikának, mint hogy apró kis részletkérdések és személyes vonatkozású érdekek hangoztatásába mélyedjünk bele, azokba az egészen partikuláris szempontokba, amelyek a nagy koncepciót nem tudják eléggé érvényre juttatni. Voltam bátor már a vita során rámutatni azokra a nagy kultúrpolitikai szempontokra, amelyek elsősorban szolgálnak arra, hogy egy kultuszminiszter érdeklődését kihangsúlyozzák és ezek között az irodalompolitikára és a művészetpolitikára hívtam fel az igen t. kultuszminiszter úr figyelmét. A tárca gesztióján belül természetesen a népművelés és egyéb ilyen kulturális szempontok következetesen és időnként minden kultuszminiszter részéről kellő mértékben képviseltetnek, de van a szellemi munkának egy olyan, fényűzésnek, luxusnak tetsző területe — ezt irodalomnak és művészetnek nevezzük, — ahová ez az intenzív érdeklődés nem hatol be eléggé. Bátor voltam nem a. kultuszminiszter úrnak, hanem elődjének, a volt kultuszminiszter úrnak terhére írni azt, hogy ő egyáltalában nem érdeklődött ilyen problémák iránt s nagyon furcsának találtam, hogy amikor itt egy komolynak indult és ha részletekbe merülő, de komoly vitatkozás folyik a parlamentben, akkor feláll a volt kultuszminiszter úr és nem találja szükségesnek azt, hogy igazolja önmagát azért a kultúrpoliti94. ülése 1932 június 1-én, szerdán. káért, amellyel az országot éveken keresztül boldogította és amely kultúrpolitikával szemben igen súlyos és igen megszívlelendő érvelések, vélemények és kritikák hangzottak el, hanem személyes kérdéssel zavarta meg ezt a vitát, még pedig olyan természetű személyes kérdéssel, amely sok rokonszenvet nem kelthetett itt a Házban és közvéleményben. Egy olyan kétségtelenül tehetséges kultúrpolitikus részéről, mint aminő gróf Klebelsberg volt, nem ezt vártam volna én, aki szintén sorozatosan kimutattam azokat a hibákat, amelyeket ő kultúrpolitikai programmja megvalósítása terén elkövetett, s amelyek az ő számára, úgy látszik, olyan teljesítményt jelentettek, hogy jónak látta minden kritikát mellőzni és szuverén fensőbb seggel nézni azt, hogy itt az ő kultúrpolitikai programmja felett vita indult meg. Hiszen a mostani miniszter úr programmja felett komolyan nem vitázhatunk, mert a miniszter úr szűk, adott keretek között kénytelen végrehajtani mindazt, ami végrehajtható a mai viszonyok közöt! Annak azonban örvendek, hogy a kultuszminiszter úrnak beszéde során volt egy megállapítása, mégpedig az, hogy ő cselekedni szeretne. Helyesnek is tartom, hogy inkább cselekszik, mint azokat az ígéreteket hangoztatja, amelyeket tíz esztendőn keresztül minden vonatkozásban hallottunk éhben a Házban; jobban szeretem, ha a kultuszminiszter úr csendben, de kellő radikális ténykedésekkel fogja a kultúrpolitikai szempontokat szolgálni és érvényre juttatni. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy például az irodalompolitika terén ami hiány volt, azt igen könnyen lehet pótolni a nélkül, hogy ez valami nagy költséget jelentene a kultuszkormány, illetőleg a kormány számára. Vannak az irodalompolitika támogatásának olyan útjai, amelyek társadalmi térre is átterelhetek. Csak az a fontos, hogy a t. kultuszminiszter úr és a kultuszkormány olyan szuggesztiót gyakoroljon a társadalomra, amely felkelti a társadalom lelki készségét arra, hogy az irodalom támogatására siessen. Gyakorlati esetek és példák is vannak arra, hogyan lehet felébreszteni a társadalom figyelmét a kultúrának egyes területei és problémái iránt. Csak egy ilyen mozzanatra mutatok rá. Nyolc esztendő óta évről-évre orvosi tanfolyamokat rendeznek Balatonfüreden. Ezeken az orvosi tanfolyamokon orvoskollégáiknak a legkiválóbb orvosprofesszorok adnak elő: dr. Hasenfeld Artúr, dr. Tóth István, dr. Lénárt Zoltán, dr. Ángyán János, dr. Krepuska István, dr. Verebély Tibor, dr. Bókay Zoltán, dr. Bencze Gyula, hogy csak a legprominensebb neveket említsem. Ezekre az előadásokra az egész vidékről, a falvakból és városokból odagyűlnek az orvosok, meghallgatják az előadásokat és jegyeznek mint az auditóriumban, mint az előadóteremben az egyetemen a diákok, és a tudomány új eredményeit elviszik a falvakba és értékesítik a népegészségügy terén. Ez útmutatás arra, hogy mit kellene tenni. Meg kell állapítanom, hogy az ilyen orvostanfolyamoknak a rendezése a társadalomnak, hogy úgy mondjam, jóérzéséből született meg, mert a Balatonfüredi Részvénytársaság ott vendégül látja azokat az orvosokat; és ha ott őket egy ilyen Balatonfüredi Részvénytársaság vendégül láthatja, éppúgy megtehetik tehetős emberek és közületek, hogy tudományos vagy irodalmi tanfolyamok, körutak alkalmával vendégül lássák azokat, akik az irodalom és tudomány szolgálatában állanak és közvetlen kapcsolatot szereznek a társadalom