Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

434 Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Szólásra következik? Grieger Miklós jegyző: Sándor István! Sándor István: Igen t. Képviselőház! Szerettem volna a költségvetésnek részleteivel behatóbban foglalkozni, mert itt is szomorúan láttam azt a tünetet, amit a népjóléti tárcánál láttam, hogy némely helyen lehetett volna még nagyobb törlést eszközölni, más helyeken viszont a törlés túlságba ment, nagyobb érdeket sért, mint amekkora érdeket kielégít a megtakarítás. A rendelkezésre álló idő azonban olyan rövid, hogy ehelyett egy bizonyos kérdéssel óhajtok foglalkozni. E tekintetben belekapcsolódom Petro Kálmán t. képviselőtársam beszédébe, aki a jogakadémiák fenntartása és életképessé tétele érdekében szállott síkra, továbbá Eckhardt Tibor képviselőtársamnak beszédébe, aki az ifjúság neveléséről és az ifjúság elhelyezkedéséről beszélt. Ebben ti vonatkozásban óhajtok az igen t. kultuszminiszter lírnak egy gondolatot szíves figyelmébe ajánlani. (Karafíáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Halljuk!) Nevezetesen mi beszélni szoktunk a revízióról, tenni is szoktunk érte, amit tehetünk, de készülni rá nem szoktunk. Amikor a tőlünk elszakított terület, vagy: annak egy része újra a magyar állam hatalmi köre alá kerül, azon a területen nekünk szükségünk lesz olyan lisztviselőkre, akik azoknak a területeknek mostani viszonyait is ismerik, akik ismerik a nép nyelvét és így azt a népet szeretettel tudják visszahozni a régi uralom alá. Ezt akképpen vélném elérhetőnek, ha a jogakadémiáknak kebelében, ahol a kisebb létszámnál és a környezetnél fogva egy-egy ilyen tanfolyam és az a kiválogatás, amely szükséges, helyesebben és pontosabban megtörténhetik, szerveznének olyan tanfolyamot, amelyen egyfelől kiválasztott hallgatókat oktatnának egy-egy Magyarország területén élő nemzetiségnek nyelvére, a mellett pedig felosztanák az elszakított országrészeket abban a tekintetben, hogy annak a nyelvnek megfelelően, amelyet tanítanak, megismertetnék annak az elszakított területnek mai birtokviszonyait, közigazgatási, jogi viszonyait stb., szóval speciálisan kiképeznék azt a fiatalságot, amely ott majd hivatott és alklamas lenne a magyar állameszmének képviseletére is, megszerettetésére is és az átmeneti nehézségek leküzdésére is. Azt hiszem, hogy ezzel nemcsak gyakorlati intézkedést tennénk, hanem egyúttal nagy lelki hatást is válthatnánk ki, és pedig több irányban. Először kiválthatnánk a nagy lelki hatást itthon, mert megerősödnék az embereknek a hite a revízióhoz, amely hit nélkül nem is lehet revízió, másodszor megerősítenék egyfelől a hitet, másfelől a magyar állam iránti bizalmat is az elszakított területen azokban a nem magyar anyanyelvű állampolgároko

an, akik látják, hogy a magyar állam már eleve akar számukra olyan tisztviselőkről gondoskodni, akikkel ők a saját anyanyelvükön meg fogják tudni értetni magukat. Harmadszor olyan szerep, olyan magasztos célkitűzés lenne ez, a mi sanyarú helyzetben levő, tanult ifjúságunk előtt, hogy ez az ifjúság is a jobb jövő útjának látásával sokkal könnyebben fogná tudni elviselni azt a bajt és szenvedést, amelyet ma elviselni kénytelen. T. Ház! Ezekből az okokból óhajtanám az ilyen tanfolyamok felállítását és ennek előkészítésére, megtárgyalására és megvalósítására kérem az igen t. kultuszminiszter urat. A költ9i. ülése 1932 június 1-én, szerdán. ségvetési címet az előbb említett okokból nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Zsindely Ferenc! Zsindely Ferenc: T. Képviselőház! A kultusztárca költségvetésének általános vitája, alkalmával tegnap az idő rövidsége miatt nem volt alkalmam kitérni azokra a támadásokra, amelyek Éber Antal és Beck Lajos igen t. képviselőtársaim részéről, de főképpen Beck Lajos t. képviselőtársam részéről a magyar királyi Operaház igazgatása ellen elhangzottak. Sándor Pál igen t. képviselőtársam a túloldalról a másik oldalát is megvilágította ugyan az éremnek, szükségé^ érzem azonban tegnapi felszólalásom kiegészítéseképpen, hogy erről az oldalról is foglalkozzék valaki a tárgyilagos objektivitás hangján az Operaház igazgatásával. Én az igen t. kultuszminiszter úr példáját követve, szintén vettem magamnak azt a fáradságot, hogy Beck Lajos t. képviselőtársam megelőző beszédeit elolvassam. Azt tapasztaltam, hogy — ha jól emlékszem — az 1927/28. évi költségvetési vita alkalmával Beck Lajos t. képviselőtársam — el kell ismernem, bizonyos jogosultsággal — igen élesen tette kifogás tárgyává azt, hogy a magyar királyi Operaház együttese a Wagner-darabok előadására képtelen és hogy valóságos utazó tenorista intézmény alakult ki Bécs és Budapest között, mert Budapesten a Wagner hősszerepeket csakugyan bécsi énekesek énekelték. Ez az állapot azóta megszűnt. Azóta a magyar Operaház együttese már minden külföldi vendégszereplő nélkül tud előadni Wagner-operákat is. Nagyon csodálom, hogy Beck Lajos t. képviselőtársam, aki ezt a múltban meglevő hibát anynyira rossz néven vette annakidején, ennek a megszűntét és az állapotok javulását, ami mindenesetre az Operaház igazgatójának az érdeme, most elmulasztotta felemlíteni. Amikor az Operaház együttesének kérdéséhez hozzászólok, azoknak a fogyatékosságoknak a beismerésével kezdem, amelyek az Operaház együttesében valóban megvannak. Mert valóban hiányzik az Operából a fiatal hőstenór és csakugyan hiányzik a nagy magyar karmester. Halmos János fiatal tenorista, nem annyira hangja, mint^ inkább alakja miatt a Wagner hősök szerepének előadására talán nem egészen megfelelő, Závodszky Zoltán pedig, aki az összes Wagner hősszerepeket először énekelte a magyar Operaházban magyarul, nem egészen fiatal. De erről nem tehet az Operaház igazgatója, valamint arról sem tehet, hogy Magyarországon az a bizonyos sokat áhított nagy magyar karmester mindezideig nem jelentkezett. Faiioninak lehetnek hibái és ha az énekesek oktatását és a fiatal karmesterek nevelését a karmesteri kötelességek közé sorozzuk, — mint ahogy szerény véleményem szerint különösen a mi szegényes viszonyaink mellett Magyarországon oda is kell ezeket soroznunk — akkor vannak is hibái Faiioninak. Az Operaház kivételes tehetségű igazgatójának mindenesetre kötelessége lesz, hogy a fiatal magyar karmester-tehetségeknek utat engedjen a fejlődésre és oda törekedjék, hogy bizonyos idd eltelte után ne legyünk kénytelenek idegen karmestert szerződtetni. (Helyeslés jobbfelől.) Ezzel kapcsolatban említem meg, ami több oldalról kifogás tárgyává tétetett, az idegen vendégszereplőket az Operában. Mindenekelőtt sajnálatosan kell megállapítanom, hogy a budapesti közönség egy bizonyos rétege, még