Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-86

Az országgyűlés képviselőházának 86. ülése 1932 május 18-án, szerdán. 35 sítom. (Simon András: Micsoda szemtelenség! — Nagy zaj.) Fábián Béla: Bíró, — bíró! rendőrbíró, kihágási bíró és pénzügyi bíróság tagja, ezt Magyarországon mindenkinek tudnia kell, aki joggal foglalkozott és csak természetes, hogy ezeisben az ügyekben nem a kir. bíróságok ítélkeznek. (Zsitvay Tibor igazságügymimszter: De most az igazságügyi tárcát tárgyaljuk!) Az igazságügyi tárcánál kérek intézkedéseket arravonatkozólag, hogy ezek a kérdések rendes bírói eljárás útján intéztessenek el. Nem ma kérem ezt először, hanem három esztendő óta emelem fel a szavamat az ellen, hogy ezekben a kérdésekben érdekelt emberek hozhassák meg a határozatukat. Ezeket a kérdéseket mindaddig fogom tovább csépelni és tovább is minden egyes alkalommal a Képviselőház elé hozni, amíg végre úgy, ahogy kell, megoldást fognak nyerni. Igenis» a legteljesebb mértékben helytelennek tartom ezt és ugyanúgy hibáztatom, mint ahogy más dolgokat is hibáztattam. Ebben a kérdésben tisztán csak az a különbség, hogy mikor ezzel először előjöttem, akkor Magyarországon minden hivatalos hatóság igazat adott nekem. A pénzügyminisztériumban megtartott ankét alkalmával, amikor ezt a kérdést először felhoztam, — egy augusztusi ankéten, közvetlenül Bud János bukása után és Wekerle Sándor kinevezése után — az volt a szituáció, hogy a lelépő miniszter úr azt mondotta, hogy ő nem tudja, hogy ezeket a pénzeket szétosztják, az újonnan kinevezett miniszter úr pedig azt mondotta, hogy ezt 48 óra alatt el fogja intézni. A 48 óra óta eltelt 3 és fél esztendő. Valahányszor ebben a kérdésben a Képviselőházban interpelláltam, mindig az volt a válasz, hogy most vagy az igazságügyminisztériumban beteg valaki, vagy a pénzügyminisztériumban beteg valaki és azért nem lehet ezzel a kérdéssel idejönni. Most eltelt három és fél esztendő a Képviselőházban tett ünnepélyes miniszteri kijelentések után és a kodifikáció még mind a mai napig nem történt meg. En igenis a legnagyobb mértékben helytelenítem és a legsúlyosabban elítélem ezt, mert amikor Magyarország bírói kara a legszomorúbb anyagi körülmények között él, amikor Magyarország legmagasabbrangú bírái, a Kúria tanácselnökei kevesebb fizetésben részesülnek, mint egy forgalmiadó főellenőr, akkor lehetetlenség az, hogy ebben a szituációban Magyarországon legyen olyan része a bíráskodásnak, ahol a büntetéspénzekeket szétosztják. Ilyen nem volt sehol a világon. (Zsindely Ferenc Mindenütt van! Németországban is!) Szétosztják Németországban a bírságpénzeket? (Zsindely Ferenc: Természetesen! Tetszik tudni mi az a feljelentő jutalék?) T. képviselőtársam, én magam is elismerem, hogy Németországban is kapnak a feljelentők jutalékot, de nem az ítélkezők. En arról beszélek, hogy nálunk az ítélkezők kapnak jutalékot. (Zsindely Ferenc: A képviselő úr mondja!) Bocsánatot kérek, benne van a rendeletben. A rendelet most megváltoztatta a régi arányszámot, a feljelentő és a tettenérő arányszámát, azoknak javára, akik ebben a dologban eljárnak. T. képviselőtársamnak ismernie kell ezt a rendelkezést. Nem új dolog, amit mondok, verekedtünk érte a pénzügyminisztériumban és az igazságügyminisztériumban és annakidején még a népjóléti minisztériumban is az összes urakkal, akik oda meg voltak híva. Az eredmény az lett, hogy továbbra is nyugodtan megmaradt minden, a dolgon változtatni nem lehetett. Az óriási nagy kodifikációs halmazatban nem jutott idő, nem jutott lehetőség arra, hogy ez a kodifikáció is megtörténjék. (Zaj.) T. Ház! Ezt annál súlyosabban megítélendőnek tartom, mert az én meggyőződésem szerint nem azok kapnak itt dugsegélyt, akik arra a pénzre rászorulnak. Súlyosan megítélendőnek tartom azért is, mert nagy elkeseredést kelt azoknak sorában, akik ebben nem részesülnek, vagy pedig látják azt, hogy az ő részükre még rendes fizetés sincs, mások részére pedig vannak ily on külön javadalmazások és külön jutalmak. Méltóztassék megengedni, hogy ezekután rátérjek arra a kérdésre, amiről itt az előbb, a délelőtt folyamán Östör József t. képviselőtársam beszélt. Östör képviselő úr itt a Budapesti Ügyvédi Kamarával szemben — hogy, finoman fejezem ki magam — egy támadó beszédet tartott. Nem tartom magam illetékesnek arra, hogy az Ügyvédi Kamarát Östör képviselőtársammal szemben megvédelmezzem, én csak azt mondom, hogy ma az Ügyvédi Kamara igazán nehezen és igazán keservesen gondolkozik azon, hogy mi történjék a budapesti és általában mi történjék a magyar ügyvédekkel, akiknek helyzete a legkatasztrófálisabb és a legszomorúbb. Itt 1000—1500 ügyvéd készül felvonulni az igazságügyminiszter úr elé, hogy az igazságügyminiszter úr segítsen rajtuk. Ez nem azt jelenti, hogy az ügyvédek az utcára óhajtanak kivonulni, ez azt jelenti, hogy olyan szomorú anyagi szituációba jutottak, hogy már az utcára való kivonulástól sem riadnak vissza, csak azért, hogy az egész társadalmat figyelmeztessék ennek az intelligens polgári rétegnek szörnyűséges veszedelmére. Mélységes meglepetéssel hallottam Östör t. képviselőtársam felszólalását. A képviselő úr azt mondja, hogy abban az esetben, ha 1925-ben behozták volna az ügyvédi p,rt számot, akkor ma Budapesten 900 ügyveddel kevesebb volna és abban az esetben, ha most behoznák az ügyvédi zárt számot, akkor annak következménye az volna, hogy majd talán hat esztendő múlva lenne, nem tudom, hány száz ügyvéddel kevesebb. Minek menjenek itt az emberek, milyen foglalkozást keresssenek, milyen pályát válasszanak, ha itt az emberek előtt minden téren minden kapu lezáródik? Ebben az esetben hová menjen, hol helyezkedjék el a magyar intelligencia feleslegel (Simon András: Vissza a faluba!) Milyen pályára menjenek ezek az emberek? En megmondom őszintén: Budapesten és az országban az ügyvédek legnagyobb része, vagy legalábbis jelentékeny része elmenne már akármilyen pályára. 200—250 pengő havi fizetéssel járó állásra régi ügyvédi irodákat odahagyva és az ügyvédi diplomát szegreakasztva, örömmel elmennének, de sajnos, olyan a szituáció, hogy ilyen állás nem kínálkozik ma Magyarországon senki részére, az ügyvédek részére sem. Azokból az Ígéretekből, amelyeket az igazságügyminiszter úr és az igazságügyminiszter úr elődjei tettek a magyar képviselőházban, sajnos, egy darabot sem váltottak be. (Pesthy Pál: Sok van abból beváltva^ Ha 1895-ben a numeruss clausust megcsinálták volna, mint Östör mondotta, ma 900-al kevesebb volna!) Ez negatívum. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Van elég pozitívum is, csak azt nem akarják tudomásul venni. Ha az előadó urat végighallgatta volna, megtanulhatta volna a képviselő úr!) Ha a t. miniszter úr ezt a han-