Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

Az országgyűlés képviselőházának 93 sen alapszik az egész, s ezért maradt el az interpelláció. En azonban május 11-én, tehát három héttel rá, úgy, amint a Házban megígértem, — ígéreteimet különben meg is szoktam tartani — (Helyeslés.) a következő rendeletet adtam ki (olvassa): «Valamennyi tankerületi kir. főigazgatóságnak. A középiskolák IV—

V. osztályaiban a folyó tanévtől kezdődően tartandó rendes évzáró vizsgák tárgyában 29.145/1932. V. szám alatt kiadott rendeletem kiegészítésekép a következőket rendelem: A középiskolák IV. és V. osztályának anyagából a tanév végén tartandó vizsgálatok főcélja az, hogy a tanár a tanuló előmeneteléről a tanév folyamán szerzett tapasztalatait a tanulónak a vizsgán adott feleletei alapján kiegészíthesse. Ezért ezeken a vizsgálatokon, amelyek több tárgyból alkotott csoportokban tartandók, olyan kérdéseket kell a tanulókhoz intézni, amelyek alkalmasak arra, hogy a tanuló a tanév folyamán szerzett ismereteiről nagyobb összefüggésben számolhasson be. A vizsgálaton elnöklő^ igazgatónak ügyelnie kell arra, hogy az elégtelen és kétes elŐmenetelű tanulók a vizsgán mindenesetre feleljenek, miért is az igazgató már a vizsgálatot megelőző osztálylátogatásai alatt igyekezzék meggyőződni arról, hogy mely tanulók szorgalma változó, előmenetele elégtelen vagy kétséges. A tanulók végleges érdemjegyei és a tanári testület általános ítélete a vizsgálatok után tartandó osztályozó értekezleten állapíttatnak meg.» Azt hiszem, t. Ház, meg méltóztatnak nyugodni abban, hogy mégsem olyan tragikus ez a kiselejtezőrendelet, amilyennek ezt a kérdést azokban a cikkekben — koholmányokban — festik. En még csak annyit teszek hozzá, hogy nagyon kérem, méltóztassanak f a tanárok hazafias érzésében, kötelességtudásában is megnyugodni. Amint Szűcs István t. képviselőtársam igen helyesen említette, a tanár nagyon jól tudja, hogy az egész év folyamán miként kell nevelni a gyermekeket, diákokat és nem fog abból, hogy valaki tud vagy nem tud, semmi esetre sem családi tragédiákra utazni. Nagyon kérem a t. Házat, méltóztassanak tehát mindezt tudomásul véve meggyőződni arról, hogy azok az információk, amelyek ezen a téren napvilágot láttak, tévesek. Legyen szabad röviden válaszolnom Eber Antal t. képviselőtársam felszólalására is. Eber Antal képviselőtársam, úgy látszik, nem volt jelen, amikor bejelentettem itt a Házban, hogy a középfokú iskolákban is különösen nagy súlyt kívánok fektetni a gyakorlati ismeretek elsajátítására, a közgazdaságig ismeretekre és ha talán akkor nem nyert is erről tudomást, bizonyára örömet szereztem neki azzal, ha most utólag értesült róla. En ezt keresztül is akarom vinni, be is jelentettem, hogy a közoktatásügyi tanácsot felkértem arra, hogy soronkívül tegye meg előterjesztését, terjessze fel elaborátumát hozzám. Méltóztassék nyugodt lenni, amit egyszer megígérek, annak eleget is fogok tenni. (Helyeslés.) Ha netalán az Országos Közoktatásügyi Tanácstól erre nézve nem kapnék megfelelő javaslatot, meg fogom tenni kötelességemet. (Helyeslés.) Nagyon sajnálom, hogy Eber Antal képviselőtársam, aki különben a nála ismeretes precizitással szokott felszólalni, nem vette magának azt a fáradtságot, hogy legalább megállapította^ volna a kultusztárca jelenlegi végleges összegét. En voltam bátor megnézni bizonyosság kedvéért a naplót is és így tudom, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VIII. ülése 1932 május 31-én, kedden. 411 háromszor nyilatkozott arról, hogy a 21 millióval lecsökkentett kultusztárcának jelenlegi összegét is nagyon soknak találja; sok — tudniillik—szerinte a 140 millió pengő. Nagyon örülnék annak, ha ez volna a kultusztárca jelenlegi kerete! Elfelejtette azonban megnézni a képviselő úr, hogy a költségvetés harmadik oldalán az 1931/32-iki köletségvetésről van szó (Simon András: Előfordul!) és hogy ott a második oldalon bizony csak arról van szó, hogy — legnagyobb fájdalmamra — 119,063.100 pengőt tesz ki a kultusztárca idei költségvetése. Ezt a húszmillió pengőt tehát, amely nekem nagyon hiányzik, ő olyannak tekintette, mint amely ma is terheli a kultusztárca budgetjét. Nem óhajtok kitérni arra, hogy helyes-e az ő felfogása és hogy elfogadhatom-e helyesnek mindazt, amit az Operáról, a Nemzeti Színházról és általában a művészetről mondott, hiszen azt hiszem, e tekintetben nem kapott felmentést a Ház teljes többségétől, (Andaházi-Kasnya Béla: Sőt még nálunk a baloldalon sem!) de azonkívül ezt a súlyos szellemi párbajt elintézték már előttem három felvonásban, mert Beck Lajos képviselőtársam elintézte Sándor Pál képviselőtársammal, ugyancsak Beck Lajos képviselőteársam elintézte Eber Antal képviselőtársammal és viszont Sándor Pál képviselőtársam, is válaszolt Eber Antalnak, én tehát fel vagyok mentve attól, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam). (Derültség. — Söpkéz Sándor: Lovagiasan

1

? — Sándor Pál: Olyan lovagiasan, ahogyan csak lehetséges! — Fráter Jenő: Huszárosán!) Legyen szabad azonban ezt az alkalmat megragadnom arra, hogy hálás köszönetemet fejezzem ki ezért a teljes tárgyilagosságért és — azt hiszem, egy pártokon felül is álló, pártpolitikai momentumokat nem ismerő tárcánál ezt megtehetem — köszönetemet fejezzem ki különösen azért az elismerésért is, amellyel Sándor Pál t. képviselőtársam nyilatkozott az Operáról. Én is elég sűrűn járok az Operába, sohasem voltam azonban úgy ott, hogy a képviselő urat ne láttam volna, a képviselő úr tehát valószínűleg sokkal többet jár oda, mint én, s ezért küliöinösen nagyra tartom az ő kritikáját. De különösen köszönettel tartozom az ő kritikájának azért, mert a t- képviselő úr tulajdonképpen kormánypárti beszédet mondott, amennyiben felsőbb oktatásunkat illetőleg nagyon nagy elismeréssel adózott a közgazdasági egyetemnek, f amelyet fontosnak és szükségesnek tart. Részemről hálás köszönetet érdemel az az elismerése is, hogy a vezetésem alatt álló célok szolgálatába tartozó közgazdaságtudományi kar, illetőleg a felsőbb oktatásnak ez a része nem hagy maga után semmiféle kívánalmat. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Legyen szabad most egy közbeszólásra válaszolnom. Ez ugyan talán szokatlan, — és nem is kívánom a. közbeszólásokat ezzel törvényesíteni —, mégis miután egyik szociáldemokratapárti képviselőtársam, ha jól sejtem, Büehler József képviselő úr egy megjegyzést tett, kötelességemnek tartom erre is válaszolni- A képviselő úr azt jegyezte meg, hogy azok az ösztöndíjasok, akik a magyar állam nehéz anyagi viszonyai között is kimennek a külföldre, csak protekcióval mennek kï. A képviselő úr talán nem olvasta el, vagy talán nem is ismeri, vagy sohasem látta az 1927. évi XUI. tcikket. (Ügy van! ~Ogy van! a jobboldalon.) Felvilágosításul közölhetem a t képviselő úrral azt, hogy ennek a törvénynek, amely különben a külföldi magyar intézetekről és a £6