Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

406 Az országgyűlés képviselőházának berek voltak. A részleteket tovább nem ismerem, nem is akarok róla beszélni, de jellemző, hogy ezt a Derék urat nem tartóztatták le, az ottani intelligencia védi, mert két közbecsülésben álló parasztlegényt lelőtt. Állítólag önvédelemből használta fegyverét. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez a bíróság elé tartozik!) Hogyan lehet egy bálban jogosult a fegyverhasználat?. (Esztergályos János: Milyen gyilkosság az, amely jogos? — Huszár Dezső: Ha engem agyon akar valaki ütni, akkor én is agyonlőhetem!) Ez egészen új dolog egy bálban! Úgylátszik a kaszinó gondnoka ez a Derék János, közhivatalnokká fogják előléptetni. (Meskó Zoltán: Ebbe nem szólok bele, mert nem vagyok szakértő!) Erre önök azt mondják, hogy vizsgálja ki a bíróság, az majd elintézi. Éppen azt mondom, hogy ezt az embert le sem tartóztatták, nem vették mindjárt r őrizetbe a f két haláleset után, hanem csak később hozták be a pestvidéki törvényszékre. Lehetséges-e ez Magyarországon? Ez is csak azért lehetséges, mert minden ilyen dolgot szentnek tüntetnek fel az urak, a nélkül, hogy megvizsgálnák. Ebben van az önök nagy hibája, ezzel forradalmasítják Önök az országot, hogy vakon mennek meggondolás nélkül jelszavak, fogalmak után, de nem nézik, hogy a gyakorlatban hogyan ütik-verik, hajtják az embereket ezzel a leventeoktatással is. Idetartozik a kultusztárcához és szégyene a kultusztárcának, hogy a leventeoktatás körül ilyen események történnek. Elnök: A képviselő urat ezért a kijelentéséért rendreutasítom. (Esztergályos János: Azt ;aiz urat tessék rendreutasítani, aki helyesli a gyilkosságot!) Esztergályos János képviselő urat szintén rendreutasítom. (Derültség a jobboldalon- — Meskó Zoltán: Kellett ez?) Farkas István: Miután az a kultúrpolitika, amelyet a kormány folytat, ellentétben áll az általános európai kultúrfogalmakkal, miután a tárca kiadásait egyoldalú célokra használják fel és nem az általános egyetemes kultúra céljaira, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés à szélsőbáloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Szalóky Navratil Dezső! Szalóky-Navratil Dezső: T. Ház! Andreetti Károly t. képviselőtársam délelőtti igen szép és érdekes beszédében egy helyen egy olyan tételt hozott fel, amely talán nem egészen tartozik ahhoz a művészeti körhöz, amelyet ő különösen védeni akart beszédében és ez volt a klinikák ügye. Az én mélyen t. és kedves Andreetti Károly barátom ne vegye tőlem rossz néven, ha mint orvostanár, más szemüvegen át látom a klinikák ügyét, mint ő. A klinikák ma a legkiválóbb intézményei az orvostársadalomnak, amennyiben ezeken a klinikákon történik ma a tudomány fejlesztése és legmesszebbmenő irányítása. Akár a belklinikákat, akár a sebészklinikákat vagy ezen szakmák leányágainak klinikáit nézem, azokat ma abszolúte lehetetlen nélkülözni, (Ügy van! Ügy van) sőt, ha szabad, még arra kérem a kultuszminiszter urat, legyen kegyes a jövőben a klinikák érdekében a budget keretén belül esetleg még többet is tenni. Ha Andreetti Károly kedves barátom valamikor kórházi és klinikai ágyon feküdt volna, akkor megtudhatta volna azt az óriási különbséget, amely eme két intézmény között van. Távolról sem akarom ezzel kollegáim bárme93. ülése 1932 május 31-én, kedden. lyikét is megsérteni, aki akár közkórházban, akár klinikán van alkalmazva, de a klinikák mai modern felszerelése, egész készültsége, amellyel a klinika a betegnek rendelkezésére áll, felette áll a közkórházi osztályokon dívó állapotoknak. Tudva azt, hogy a klinikák mennyire fontosak, vagyok bátor kérni a kultuszminiszter urat, hogy ne valósítsa meg azt a talán tervbevett irányelvet, hogy amennyiben esetleg egyik klinikai professzor nyugalomba vonul, — és ezt, sajnos, éppen Grosz professzor úrnak ma már egyszer citált cikkéből, a Budapesti Hírlapból, is úgy értelmezem — akkor ez a klinika szüneteltessék, esetleg megszüntettessék- Lehet, hogy Grósz professzor úr nem így értelmezte ezt, de én ebből a cikkből ilyen értelmet olvasok ki. Távolról sem szabad annak még a látszatát sem felkelteni, hogy valamely klinika szüneteltessék, sőt esetleg megszüntettessék. A klinikák feltétlenül kell, hogy fennálljanak. (Helyeslés.) Annak ellenére, ^ hogy pl. a belgyógyászaton három klinika áll rendelkezésére Budapesten a nagyközönségnek, annak ellenére, hogy sebes zklinika is három van, illetőleg belekapcsolva az urológiai klinikát, Illés - professzor úrét, négy klinika áll rendelkezésére a nagyközönségnek, ne felejtse el a mélyen t- képviselő úr azt sem, hogy azok a városok, amelyekben klinikák épültek, — szólva itt Debrecenről, Pécsről és Szegedről — maguk is óriási áldozatot hoztak és hoznak ma is, hogy a klinikákat továbbra is fenntarthassák, hogy azok a mai nehéz viszonyok mellett is tovább fungálhassanak. Egy kicsit szomorú szívvel kell megállapítanom azt, hogy bár a férőhelyek száma a budapesti klinikákon 1800 és az egyéb klinikákon körülbelül 2500, ezek kitennének csak a budapesti klinikákon 700.000 ápolási napot, ezzel szemben, sajnos, még 500.000-et sem töltenek be a spórolási rendszer miatt- Ezért ismételten kérem a kultuszminiszter úrtól, lehetőleg hasson oda, hogy ezeknek a klinikáknak ápolási napjai megtartassanak, helyesebben, felemeltessenek, hiszen ez óriási értéket jelentene a betegek szempontjából, s aki beteg, a2 igényelheti is ezt. Hogy ma: a négy egyetem létezik, azt tulajdonképpen köszönhetjük Karafiáth miniszter úrnak (Éljenzés jobbfelől.) és köszönhetjük még inkább Korányi miniszter úrnak. (Dinnyés Lajos: Akit leszavaztak!) Nem sikerült volna, a klinikákat fenntartani, ha nem ő lett volna a miniszter, hanem talán valaki más, aki nem abban az igazi orvosi légkörben nőtt fel, mint ő, aki nagynevű atyjának, báró Korányi Frigyesnek kiváló fia. s aki láthatta, hogyan és miképpen küzködött a professzor a:zon, hogy azt a klinikát létesíthesse nehéz körülmények között és hogyan rakta le a belgyógyászat értékes alapköveit, amelyeken a tudomány tovább épült. Itt különösen Korányi miniszter úrnak köszönhetjük, hoffv a kék ceruza nem dolgozott intenzívebben. ( Dinnyés Lajos: Az árveréseket függessze fel! Azért is köszönetet mondanánk!) Az nem az én szakmámba tartozik. Mindenesetre ezek a körülmények csak azt bizonyítják, hogy a négy egyetem fenntartása feltétlenül fontos, feltétlenül szükséges, de idevonatkozólag magam is némi koncessziókat teszek. Koncedálom sizt, hogy talán a teoretikus tanszékeknél, amelyek közel állanak egymáshoz, esetleges összevonással is meg lehet találni azt a tudományos tanítási célt, amelyet nekünk szolgálnunk kell. Ezzel szemben azonban a kii-