Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

Az országgyűlés képviselőházának 93. tem, hogy kénytelen leszek szigorúbb eszközökhöz nyúlni, ha folyton zavarja a tárgyalást. Zsindely Ferenc: Nem lehet elhallgatnom egy megjegyzést, azt t. i., hogy előttem felszólalt igen t. képviselőtársam beszéde, még sokkal inkább azonban azok a nem egészen indokolt és mindenesetre erősen tendenciózus közbeszólások, amelyeket a körülötte ülő szociáldemokratapárti képviselő urak kvázi karszerüen rendeztek, nem annyira nekünk szólnak, nem az országnak magának és az ország határain belül az ország közvéleménye meggyőzésére szolgálnak, hanem az ország határain túl. És az ország érdekeinek ártanak, ha ez volt a képviselő urak tendenciája, ha nem ez volt. (Ügy van! Úgy van a jobboldalon. — Reisinger Ferenc: Tiszta őrült butaság!) Elnök: Reisinger képviselő urat másodszor is rendreutasítom és figyelmeztetem, hogy kénytelen leszek a mentelmi elé utasítani. Zsindely Ferenc: De mondom, nem akarom ezt a politikai vitát folytatni, annál kevésbbé. mert a kultusztárca költségvetéséhez a magam részéről az objektív tárgyilagosság hangján szeretnék 'hozzászólni, szeretnék hozzászólni pedig egy olyan témához, amely a délelőtt folyamán a legkülönbözőbb irányokban történt állásfoglalások folytán szerény véleményem szerint megérdemli, hogy részletes és tárgyilagos megbeszélés alapjául szolgáljon. Értem ezen az állami színházak kérdését. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy az állami színházakkal kapcsolatban a lét vagy nemlét kérdését feszegetni érdemes legyen és hogy itt, a magyar Képviselőházban ebben a tekintetben felmerüljön az a kétely, vájjon az állami színházaknak, elsősorban az Operaháznak fenntartása a magyar állani szempontjából kívánatos-e vagy nem? Legnagyobb csodálkozásomra Éber Antal igen t. képviselőtársam sokkal szigorúbb és intranzigensebib álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben, mint az igen t. szociáldemokratapárt, amelynek szónoka, ha jól emlékszem, Kabók t. képviselőtársam, az általános vita folyamán az állami színházak állami támogatását csak csökkentendőnek tartotta, nem pedig a színházak becsukását, mint állami kívánságot és közérdekű posztulátumot, állította fel. Azt hiszem, hogy ezzel a kérdéssel, a fenntartás, vagy fenn nem tartás kérdésével túlságosan részletesen foglalkozni nem volna kívánatos, annyira nyilvánvaló, hogy azokat a színházakat fenn kell tartani. Csak arra vagyok bátor utalni, hogy ha kizárólagosan abból az egyoldalú nézőpontból kívánjuk megvizsgálni a kérdést, amelyből Éber Antal t. képviselőtársam szólt, t. i. a gazdaságosság szemszögéből és a pénzügyi szempontot olyan egyedüli és kizárólagos szempontnak tekintjük is, amilyennek művészeti téren tartani nem lehet, ebben az esetben is arra az eredményre jutunk, hogy elsősorban az Operaházat fenn kell tartani, mert az állam mai nehéz pénzügyi helyzetében egyszerűen nem engedheti meg magának azt a luxust, azt a költekezést, amit az Operaház becsukása jelentene. T. Ház! Az Operaház becsukása — nem tudom, mennyire autentikus ez a szám — évenként 3,400.000 pengőjébe kerülne az államnak. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ugy van!) Viszont mostani szubvenciója az Operának, amellyel kijön, 1,405.400 pengő, — a jegybevételek ugyanis hozzájárulnak a költségek viseléséhez. Vagyis az a tény, amelyet Éber t képviselőtársunk az állami KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VIII. ülése 1932 május 31-én, kedden* 395 pénzügyek terén való takarékosság jegyében követelt, éppen az ellenkező eredményt idézné elő pénzügyi téren is, mint amelyet vele elérni kíván. Ezért azt hiszem, hogy az Operaház bezárásának kérdésével tovább foglalkoznom felesleges. Szükséges azonban, éppen az elhangzott különféle véleményekre való tekintettel, részletesebben foglalkozni azzal, vájjon az állami színházaknak juttatott állami szubvenció elegendő-e, túlzott-e és^ hogy egyáltalában megfelelnek-e annak a célnak az állami színházak, amely célt az állam tőkével, szubvencióval lát el. T. Képviselőház! Az Operaház szubvenciója, mint már említettem, 1,405.400 pengőben, a Nemzeti Színházé 594-600 pengőben van előirányozva, az állami színházak egész szubvenciója tehát 2,394.770 pengő. Hogy ezekhez a számokhoz bármiféle következtetést fűzhessünk, össze kell őket hasonlítanunk a bennünket környező iállamoknak ugyanilyen célra megszavazott hozzájárulásaival és nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Budapest székesfőváros az állami színházak fenntartásához egyáltalában semmivel sem járul hozzá. T. Képviselőház! A két állami színház 2,394.770 pengőt kitevő közös szubvenciójával szemben Ausztria az 1930/31. költségvetési évben a Staatsoper és a Burgtheater kiadásaira összesen 5,132.000 schillinget irányzott elő. Megjegyezni vagyok bátor itt, hogy az 1929/30. évi 5,070.900 schilling előirányzattal szemben 1,693.000 schilling túlkiadás állott elő, amelyet természetesen szintén az osztrák állam viselt. A porosz állam az Unter den Linden-i állami operaház ^ fenntartásához az 1930/31. évre 2,400.000 márkával, a müncheni zenei és drámai színházak fenntartásához pedig a bajor állam 3,700.000 márkával járult hozzá. A román állam a kolozsvári operaház fenntartásához 800.000 pengőnek megfelelő szubvenciót szavazott meg, de a bukaresti Nemzeti Színház költségeihez kétszer olyan összeget, mint a magyar állam a» magyar Nemzeti Színház költségeire, ezenkívül ingyen kapja a kolozsvári és bukaresti állami színház az összes közszolgáltatásokat, a fűtést, a világítást és természetesen semminemű állami és vigalmi adót nem fizet. Megállapíthatjuk tehát, hogy a bennünket környező államok között egyetlen állami színház sincs olyan magára hagyatva és egyetlenegy színház sem áll olyan árván, mint éppen a magyar Nemzeti Színház. (Jánossy Gábor: Magyarország is árván áll, szegény!) Éppen azért kellene, t. képviselőtársam, hogy mindnyájan, akik ebben az országban együtt vagyunk, jobban összefognánk, mint ahogy történik. (Jánossy Gábor: Ebben igaza van.) Bécs városa ép olyan kevéssé járul hozzá az állami színházaknak, a Burgtheaternek és a Staatsopernek a fenntartásához, mint Budapest székesfőváros, de ott a már előbb említett nagyösszegű szubvenció ezt nélkülözhetővé teszi és pótolni tudja a városnak ezfc a közömbösséget. De már Berlin, amely^ pedig saját maga is tart fenn városi operaházat, a scharlottenburgi Staatiselhe Opert és ha ez oknál fogva a porosz államig operának, a berlini operaháznak fenntartásához pénzbeli szubvencióval. nem is járul hozzá, a közszolgáltatások terén a porosz állami operaháznak is a legmesszebbmenő kedvezményeket biztosítja. Drezda, amely nem tart fenn városi színházat, már a szász állami szubvenciónak 35%-át viseli. München viseli a bajor állami színház szubvenciójának 30%-át és azonkívül az elmúlt évben a szükségessé vált 54