Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-86

32 Ai országgyűlés képviselőházának S 6. ülése 1932 május lB-án, szerdán. embereket hozzuk be és egészen szigorú feltété leket szabjunk, mert ha azt kívánjuk, hogy az összes jogágakon kívül az az ifjú tudjon gépírást és gyorsírást, — ez majdnem olyan fontos, mint az elméleti képzettség, mert az ilyen technikumokra szükség van — na azt kívánjuk, hogy nyelvtudása legyen, olyan feltételt nem lehetne szabni, amelyet az ifjúság széles köre abban a nagy versenyben, amelyben ma benne van, ne teljesítené. Tudom, hogy ebben az irányításban sok minden már is megtörténik, kérném, hogy ezt a szelekciót még szigorúbban méltóztassék gyakorolni, mert csak akkor lesz itt fenntartható egy konszolidált igazságszolgáltatás, ha az elsőfokú bíróságokat meg tudjuk erősíteni. Vgy gondolom, hogy a táblai és kúriai tanácsjegyzői szolgálatot is valami egészen kivételes kitermelési, kitenyésztési grádusnak kellene tekinteni, ahol nem az a fontos csak és elsősorban, hogy segítségére legyenek a tanácselnöknek és elintézzék a kurrenciát, hanem ott a legkiválóbb fiatalembereket kell kitermelni és az ott szerzett tudással rendelkező s így már tapasztalt bírákat küldjék le az első fokra. Mert a bírák az első fokon igen nehéz helyzetben vannak s az első fok ítélkezésének javulnia kell. Ennek legfőbb megnyugtató ellenszere ma az, hogy két bírói jogorvoslati fórum létezik. Ezek egyikének eltörlését a legnagyobb aggodalommal látnám. Ezzel szoros kapcsolatban az idő rövidségéhez mérten néhány szót kell még szólanom a kodifikálásról és annak feladatairól is. Mikor ugyanis azzal érvelnek, hogy változtatni kell eljárási jogunkon — és elsősorban a polgári perjogról beszélek — és e téren újításokat kell behozni, nem fontolnak meg kellőkép két szempontot. Az egyik a permegelőzés szempontja. A permegelőzés szempontja sokkal fontosabb, mint a már létező pereknek feldolgozása, mert csírájában lehet elfojtani nagyon sok pert és erre a kodifikáció van elsősorban r hivatva. Itt is sokat vétkezünk mi, törvényhozók is, amikor megszavazzuk a törvényeinket, anélkül, hogy törvényeinket egy külön rosta alá vennők abból a szempontból, vájjon nincsenek-e bennük tömegesen perfészkek, perek melegágyai. Mert méltóztassék elhinni, megint nem a mi hibánk ez, de belesodródunk a viszonyok által abba, hogy ez a helyzet előáll. Mi a kodifikációnk módja, de mi a módja nemcsak itt, hanem az egész világon? A kodifikáció módja az, hogy ebben á rettenetes nagy gazdasági elesettségben és szociális nyugtalanságban nagyon igyekszünk segíteni azon, hogy azt a szegény embert az utolsó esetben ne érje baj és hogy legyen egy méltányossági pont, egy méltányossági paragrafus. (Helyeslés jobbfelől) Ebből keletkeznek az általam úgynevezett kaucsuk-paragrafusok, amelyek azt jelentik, hogy ahelyett, hogy a szabályozás azt a kilencven, vagy kilencvenöt esetet tartaná csak szem előtt száz közül, amelyek normálisak, vészkijáratot biztosítunk az esetek 5%-a számára és azt mondjuk: egyebekben a bíró, bölcs belátása dönt. Ebből az következik, hogy tényleg a bíró bölcs belátása dönt három vagy négy év múlva, de három vagy négy évig nem lehet tudni, mi a jog, mert. utólag értesül az ember a Curia ítéletéből, hogy mi a jog s így az esetek öt vagy három percentjére tekintettel denaturáljuk magának a jogszabálynak biztonságát. Itt egy okos aranyközéputat kellene találni, lehetőleg a jogbiztonság szempontját előtérbe hozva ezeket a kaucsuk-paragrafusokat ritkítani kellene és meg kellene nézni azt a jogszabályt, hogy az ne biztosítson mindenütt biztonsági szelepet ama bíróságok szabad mérlegelésének beállításával, akik ennek a költségvetésnek mostohasága miatt meg vannak fosztva attól a pár ezer pengőtől is, (Fábián Béla: Igaz!) amelyen > a szakfolyóiratokat megvásárolhatják. (Fábián Béla: Másutt dugsegélyek vannak, a bíróknak nem jut egy garas sem!) Méltóztassék elhinni, hogy az a bíró, aki ott künn a vidéken mint a jognak mindenkori alkalmazója, biztonsági szelepe működik, akire a törvényhozó újabban, már évek óta azt mondja: «és egyébként döntsön a bíró bölcs belátása», mondom, az a bíró el van zárva attól, hogy jogi folyóiratokat, szaklapokat olvashasson, pedig neki kell ott hivatalból a legokosabbnak lennie. Mert az ügyvédnél nem fontos, ha esetleg helytelen jogi álláspontot fejt ki, de fontos a bírónál, akit a mai kodifikáció ugyancsak törvényalkotóvá tesz meg, mikor az ő bölcs belátását állítja oda zsinórmértékül, (Fábián Béla: Kis dugsegélyt kell adni neki!) akinek ott igazságot kell szolgáltatnia, mert hiszen — hogy egy szójátékkal éljek — jura novit Curia, de nemcsak a Curiáknak kell a jogot ismernie, hanem jura novit a járásbíróság is. Ez egy rendkívül fontos szempont a kodifikáeiónál, amelynél egyébként alapelvként azt tartom szüksiégesnek, hogy a kodifikáció őrizze meg a (helyes ökonómiát. A helyes ökonómia alatt értek kettőt: ne tévedjen abba a végletbe, hogy mindenáron szabályozni akarjon ott, ahol nem okvetlenül szükséges, tehát a szükséges minimumra szorítkozzék, a másik pedig az, hogy ott, ahol be kell avatkozni, ott gyorsan és helyesen avatkozzék be. (Helyeslés jobbfelől.) Az első szempontra vonatkozólag ki kell emelnem még azt, hogy mi egy jogszabályinfláció, egy törvény-infláció korában élünk. Olyan nagy a jogszabályoknak tömkelege, hogy azzal a fikcióval szemben, amire a jog fel van építve, hogy t. i. a jog nemtudására senkisem hivatkozhatik, sajnos, nekünk joggal foglalkozóknak magunknak is lassanként kérnünk kell azt a privilégiumot, hogy hivatkozhassunk a jog nemtuid'ására. Óriási jogszabály-halmazzal állunk szemben. (Fábián Béla: Az egész országban nincs egy ember, aki az itteni törvényeket ismeri!) De nemcsak Magyarországon van ez így, hanem a külföldi államokban is. Én a kodifikációt nem mint bűnbakot állítom oda, hanem ellenkezőleg, úgy áll a dolog, amint a régi mondás szólt a római időkben: «plurimae leges pessima res publica», éppen a sok törvény mutatja, hogy milyen rosszul áll a közügy. Ez szimtomatikus jelenség. Ezt itt csak azért mondom, hogy nagy kódexeinkhez, mint például polgári perrendtartásunkhoz, amely 200 évig tartó reformküzdelmek eredménye, mert a szatmári béke évében indult meg első kodifikációja, csak nagyon megfontoltan és ne szükség nélkül nyúljunk. Inkább fogjuk meg a dolgot a másik oldalon, nyúljunk hozzá a perén kívüli eljárásokhoz, azoknak kiépítéséhez. Itt van az egész fizetésképtelenségi anyag, ahol — jellemző a paradox elnevezés szomorú viszonyainkra — már fizetésképtelenségi «jog»-rói beszélünk, szóval jog van a nem fizetésre. Ezt az anyagot is, amint már az igazságügy miniszter úr kilátásba helyezte, helyesen és minél előbb szabá lyozni kell. Azután jogszabály-infláció ellen küzdhetünk úgy, ha összefoglaló szerkezetben foglaljuk a joganyag egyes részeit,^ ahogyan azt az igazságügyminiszter úr már tervbe vette. (Zaj jobbfelől.) Az 1912. LIV. t.-c. törvény-