Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-86

Az országgyűlés képviselőházának 8 6, ülése 193% május 18-án, szerdán. 31 az igazságszolgáltatás faktorainak lelki diszpozícióját és ellenálló erejét is kezdik talán kikezdeni, ezekben az időkben — ismétlem — a magyar bíróság az események forgatagában talán az egyetlen megnyugtató oszlop, amelyre egész állami életünket fel tudjuk építeni. Ezzel kapcsolatosan Goethe szavai jutnak eszembe: «Riihender Pol in der Ereignisse Flug» — biztos bázisa a magyar bíróságok annak, hogy itt rendes viszonyok vannak és a rendes viszonyok meg fognak maradni. Pedig a bíróság rettenetes küzdelmekkel tudja fenntartani ezt a nívót, mert nélkülözéseknek van kitéve* amelyekre nem akarok részletesebben kitérni és mert nincs meg az a lelki Összhang sem az emberek között, amelyre egy nyugodt, hűvös, pártatlan atmoszférában keletkező bírói ítéletet nyugodtan alapítani lehet. És mégis mindannyi baj és nehézség között a magyar bíróság olyan nívón maradt, amely példát mutat az egész művelt Európának. Én külön tanulmány tárgyává tettem ezt a jelenséget és mondhatom, hogyha a bíráskodás szintjét nézzük a békeállapottal szemben, még az angol viszonyokra is, a francia, német, olasz viszonyokra is merem mondani, hogy a bíráskodás határozottan süllyedést és mély visszaesést mutat mindenütt. Ezt nem szabad elhallgatni, ez így van. Ezek között is azonban, 'ha relatíve megnézzük azt a pontot, ahol állt a magyar bíróság és ahol áll ma, akkor azt kell mondanom, hogy igenis a magyar bíróság példát mutat és eléri, sőt felülmúlja még a művelt nyugati államok bíráskodását is. Ezt szükséges hangsúlyoznunk, mert a mi erőnk kultúránkban van és a kultúrának még sokkal igazabb fokmérője a pártatlan és magas színvonalú igazságszolgáltatás, mint az akármilyen magas nívón álló egyetemi oktatás vagy egyéb kulturális intézmények egész légiója. Ezért a köszönet és elismerés zászlaját kell meghajtanunk bíróságaink előtt. T. Ház! Ezzel kapcsolatban legyen szabad egész röviden foglalkoznom azzal a kérdéssel, amely állandóan felmerül, hogy^ mindenütt takarékoskodjunk és racionalizáljunk. Ez a kor jelszava és ez a jelszó kiterjesztette a maga működési körét a bíróságokra is. Azt halljuk, hogy kevesebb bírói fórummal kell megelégednünk, hogy bontsuk le bírói szervezetünk egy részét és különösen, hogy barátkozzunk meg az egyfokú jogorvoslat gondolatával. Ami a takarékosságot illeti, nézetem szerint ebben a legmesszebbmenő mértékig kell elmennünk. A takarékosság terén nem szabad megalkuvást hirdetnünk és azt sem szabad megengednünk, hogy sok indokolt pontokon kivételt tegyünk, mert ha ilyeneket teszünk, ezeknek légiója át fogja lyukasztani a takarékossági rendszabályok védőbástyáját, amelylyel pedig körül kell magunkat vennünk. A takarékosság terén azonban nem szabad költekezésbe menni, vagyis, ha valaki a takarékosság címe alatt kárt okoz és költekezik, ha a végeredmény elérése többe kerül, mintha nem takarékoskodnék, ezt meg kell állítani. Sokszor szokták idézni a nagyon kiváló német igazságügyi férfiúnak, Schiffernek mondását, aki ezen a téren szintén azt mondotta, hogy Németországban is helytelenül takarékoskodtak, mert az a jelszó vált úrrá: von nun an müssen wir sparen und sollte es noch si viel Geld kosten. Nagyon drága takarékosság volna az, amely ma a mi bírói szervezetünk lebontását megkezdené. Két szempontból akarnám igazolni ennek helytelenségét. Egyik az, hogy nem lehet egy épületet másra, csak erős alapra építeni, már pedig mi a mi bíróságaink alapzatát, fundamentumát a kényszerhelyzet hatása alatt — mást nem tehettünk — rendkívül meggyöngítettük, mert azelőtt az első fokon széles körben társasbíráskodás volt, ma pedig egyesbíráskodás van. A társasbíráskodás a több szem többet lát elvénél fogva jobb, mint az egyesbíráskodás. A társasbíráskodásnak van azonban egy másik hatása is, amelyet gyakran szem elől tévesztünk, nevezetesen az, hogy a társasbíráskodás bírónevelő fórum. (Erődi-Harrach Tihamér: Ügy van!) Azok a bírák, akik az elsőfokon bíráskodnak, kellene, hogy a legerősebbek, a legkitűnőbbek legyenek, (Ügy van! Ügy van!) mert annak a bírónak az elsőfokon kell megbirkózni a tényállással, a peranyaggal magával, (ErődiHarracht Tihamér: Ez volt a Plósz-féle elgondolás!) és amit ő mint tényállást lerögzített, az kerül a felsőbíróságok elé. Annak a bírónak, aki ma ott mint egyesbíró foglalkozik, legalább jó iskolából kellene kikerülnie, a társasbíróság révén meg kellene szereznie abban a tanácsban az előtapasztalatokat. Ez sokkal kisebb mértékben lehetséges a mai egyesbíráskodás mellett, mint azelőtt volt. Ennélfogva, mélyen t. uraim, meg van gyöngítve az első fok és ez olyan alapzat, amelyre nem lehet felépíteni olyan rendszert, amelynek koronáját, a jogorvoslat felső lehetőségét, levágjuk. Ha majd meg is tenni ezt a jövőben és meg is fogjuk tenni, ennek karöltve kell járnia azzal, hogy az első fokot igen lényegesen, igen határozottan megerősítsük. En meg vagyok győződve arról, hogy az igazságügyminiszter úr ezt a nehéz kérdést, amely igazán rendkívüli gondot igényel, meg fogja oldhatni és csak szerény véleményként utalok arra, hogy én abban látom itt a javulás egyik eszközét, ha a bírói szukreszcenciát megfelelően választjuk ki és alkalmazzuk és annak kiképzését javítjuk. Mert itt határozottan meg kell állapítani, — konkrét tapasztalatomból is, amit mint a bírói és ügyvédi vizsgálóbizottság tagja szereztem — hogy sokszor gyenge készéltségű ifjúság jön a vizsgálatra és nagyon szomorúan kell megállapítani azt is, hogy ezen jelöltek közül átlagban a bíróságtól jövők kevesebbet tudnak, mint azok, akik ügyvédtől jönnek. Ez nemcsak az én megállapításom, hanem ez meglehetősen általános megállapítás, tisztelet természetes a kivételeknek. Nem az illető fiatalemberekben van a baj, hanem abban, hogy rengeteg a munkateher és tömeg sablonmunkát kell végezniök. A régi időből, amikor magam is átmentem ezen az előkészítő szolgálaton, emlékezem arra, milyen rendkívüli gond fordíttatott arra, — mert volt mód rá — hogy az ilyen fiatalemberek érdemleges munkában foglalkoztattassanak és a jog minden ágazatán keresztülmenjenek, (Ügy van! jobbfelől.) úgyhogy ezek között a kiválóan képzett ifjak között, gyakran voltak olyanok is, akik va^ lóságos bírói munkát végeztek, néha többet is, mint egy bíró, mert őket az ambició fokozottan sarkalta, hogy ezen a réven idővel bírói kinevezést kapjanak. Ennél a sukreszcenciánál profitálhatunk nagy bajaink előnyeiből, mert nincs olyan katasztrófa, amelynek előnyös oldala is ne volna. Ma az ifjúságnak rettenetes problémája és a munkaalkalmak hiánya a szellemi munkásoknál lehetővé teszi, hogy a bíróságokhoz az elképzelhető legkitűnőbb anyagot, legkitűnőbb