Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-93
370 Az országgyűlés képviselőházának tempera kompozíciója. Ez a két festmény a magyar pavillon legfőbb érdekessége» pedig az említett festőművész a modern progresszív piktúra sokáig érvényesülni nem tudott fiatal reprezentánsa. Ha a zeneművészet és a festőművészet mellett a szobrászművészet köréből is akarnék közeli példát felhozni, (Erdélyi Aladár: Any; nyi szobrot sohasem csináltak, mint az utóbbi tíz évben!) úgy utalhatok arra, a napokban újból felállított nullás kilométerkőre helyezett, Patrona Hungáriáé szoborra, amely szintén nem sugároz magából destrukciót. A művészetet, vagy a művészeti haladó irányokat eltaposni nem lehet. (Östör József előadó: Nem is akarja ezt senki!) A modernizmus extrémitásait bizonyos mértékig igenis korlátozni kell, annak parazitáit vagy csalóit kötelességünk irtani, de ezt a művészetet azért a szó ominózus értelmében internacionálisnak nevezni nem méltó sem azokhoz, akik ezt a kifejezést használják és még kevésbbé azokhoz, akiket válogatás nélkül illetnek vele. (Gr. Hunyady Ferenc: Úgy van, nagyon helyes! — AndaháziKasnya Béla: Cézanne-ra is azt mondták!) * Minden új irányzat nehezen tudott magának utat törni, mert a megértésre nevelni kell az érdeklődőket és a megismerésre gyakori^ alkalmat nyújtani. Ezért anyagi szempontból^ lehetőségeket adni mindig a kultuszkormány feladata volt (Éber Antal: Nem szegény országnak való!) s a múltból jól tudjuk, hogy annak valamikor régen derekasan meg is felelt, hiszen anélkül a ma már konzervatívnak mondott naturalizmus vagy impresszionizmus sem tudott volna annakidején érvényesülni. T. Ház! Ma képzőművészeink nagy tudásuk és európai nívón álló alkotásaik ellenére, a lehető legnyomorultabb anyagi körülmények között élnek. A művásárló közönség szinte kiveszett és jóformán már csak a múltból ismert fogalommá . vált. Az egyedüli segítség, amely munkásságukat megmentheti és lehetővé teheti, csak az államtól és közületek, tői várható. Könnyelműség volna az, ha a mai helyzetben az adófizetők filléreit meggondolatlan módon fordítanék erre a célra, de előre nem látás volna az, ha segítségükre nem sietnénk s hagynánk olyan pusztulást végbemenni ezen a téren, (Erdélyi Aladár: Lásd a freskókat itt a Házban!) amelyet később, ha jobbra fordul a helyzetünk, csak nagyon hosszú idő után tudnánk talán pótolni*. Művészetünk európai hírnevére mindig féltő gondossággal vigyáztunk, művészeinkkel mindig csak dicsőséget arattunk, ott bennünket kudarc sohasem ért s ennek dacára tudjuk azt, hogy néha jóakaratú, néha nem egészen jóakaratú, de mindig bizonyos fölényeskedéssel vettek rólunk tudomást. Hogy ez így van, azt »bizonyítja, hogy egyik előkelő es nagypublicitású napilapunknak május elsejei számában megjelent és művészeti kérdéseket tárgyaló cikkét az írója ezekkel a szavakkal végzi (olvassa): «Európa bugylibicskája akarunk lenni? Folklorecsodabogár? Csikósbunda az Unter den .Lindenen és a Champs Elyséen? Lesz-e itt vájjon egy Magyarország, amely végleg el fogja tüntetni azt a bizonyos elnéző európai mosolyt és végleg cl fogja némítani ama megalázó kérdést: Aha, du bist wohl ein Ungar? (Eber Antal: Nem, hanem exportképes búzát kell termelni! — Zaj a jobboldalon. — Andaházi-Kasnya Béla: Maga csak enni szokott? Könyvet is olvas talán néha? — Beck Lajos: 93. ülése 1932 május 31-én, kedden. Az ellenzék ne vesszen össze! — Zaj. — Elnök csenget.) Ez is azt bizonyítja, t. Képviselőház, hogy nekünk nem csökkenteni, hanem növelni kell az aktivitásunkat, nem megállani és lemondani a küzdelemről, hanem igenis akkor, t »amikor régi értékeinket féltő gonddal^ becsüljük meg, ki kell tárni kapuinkat az újabb művészeti és tudományos áramlatok előtt is. Nem vagyunk e téren még olyan abszolút gazdagok, hogy az elzárkózás luxusát megengedhessük magunknak. Fenn kell tartanunk az európai kapcsolatokat még akkor is, ha az áldozatokkal járEzt a célt szolgálják és ez az igazi hivatása azoknak az intézményeknek, amelyeket általában Collegium Hungaricumoknak nevezünk. Alig talált kultúrintézmény olyan mostoha fogadtatásra, vagy igazságtalan megítélésre, mint ez. Hogy ez a minden tekintetben kiváló elgondolás hogyan nyert megvalósítást, hogy az elhelyezés, vagy első megtervezés hagyott-© kifogásolnivalót vita tárgyát képezheti, lehetnek érvek mellette, de lehetneK ellene is, (Zaj. — Elnök csenget.) azonban az, hogy ez a hézagpótló intézmény a köztudatba rendszerint olyan beállítottságon keresztül jutott be, amely állandóan a humor és a szarkazmus között váltakozott, ilyen komoly és nagyjelentőségű intézménnyel szemben nem volt méltányos. (Ügy van! a középen.) Méltóztassanak a kételkedők megkérdezni azokat, akiket legközelebbről érint ez a kérdés, azokat, akik leggyorsabban fogták fel ennek a kérdésnek a jelentőségét, azokat a fiatalokat, akik pályáznak ezekre a kiküldetésekre, vájjon szükség van-e ezekre? Vagy 'ha nem óhajtják megkérdezni az ifjúságot, úgy méltóztassanak legalább objektíven megfigyelni azt, hogy milyen komoly munkásságot kívánó előkészületeket folytatnak és milyen nemes ambícióval versenyeznek egy-egy ilyen helyért a legjobban? Nem hiúságiból, hanem azért, mert biztosan tudják, hogy a külföldi vizsgálatok, 'megfigyelések és tudományost vagy művészi eredmények ismerete nélkül nem fogják tudni teljes erővel szolgálni magasztos céljaikat, vagy nem fognak tuidlni teljes felkészültséggel megfelelni később a hivatásuknak úgy, hogy nyugodtan mondhassák el egyszer azt, hogy 'hazájuk javára a tőlük telhető legtöbbet tudták nyújtani. Nem csökkenteni kellene tehát, t. Ház, ezeket a lehetőségeket, nem fukarkodni velük, hanem a kiküldendők számát habozás nélkül növelni. Végzetes, hibának tartom azt, hogy a költségvetés ezen a címen mintegy 60%-os redukciót alkalmaz. (Jánossy Gábor: Amikor olyan koldusok vagyunk!) Es 'ha már előbb nem tettem volna, úgy most itt kellene a leghatározottabban kérni (Jánossy Gábor: Miből?) az igen t. kultuszminiszter urat, hogy kövessen el minden lehetőt és találjon fedezetet még a most következő költségvetési évben, hogy ezt a nagy szépséghibát eltüntessük onnan. (Éber Antal: És a néptanítók éhezzenek tovább!) A kultuszminiszter úr a szépművészetek minisztere is, tehát azon, hogy a szépséget inzultus sehol se érje, mégjhivatalból is őrködnie kell. Ezt a pénzügyi szépséghibát enyhíteni lehetne azzal, ha a kollégiumok székházait legalább résziben, vagy időlegesen bérbe lehetne adni. Erre lehetőség is jelentkeznék, pl. a római Akadémia székházánál, amelynek egyik részében a vatikáni követséget aránylag' könnyen el lőhetne helyezni és azt a bérösszeget, melyet a követség ma fizet, amely összeg tudomásom
