Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

Az országgyűlés képviselőházának 93. szerint évi 140.000 líra, a kollégiumok felsegí- i tésére fordítanók. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Éber képviselő úr kifogásolja! — Éber Antal: A bérbeadás helyes! El kellene aidini az egész palotát!) Ha nem is nyújtana ez a segítség végleges és kielégítő megoldást, a mostani több mint válságos helyzeten mégiscsak enyhítene. Valószínűnek tartom azt, hogy hasonló jövedelmet teremtő megoldás imiegfelelő körültekintés mellett másutt is fog mutatkozni. Éppen ezért t. Ház, miután meg vagyok győződve arról, hogy a kultuszminiszter úr minden lehetőséget meg fog ragadni arra, hogy tárcájának a helyzetét pénzügyi szempontból újabb hitelek igénybevétele nélkül is javíthassa, tehát bizalommal viseltetve a személye iránt, a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik?. Brandt Vilmos jegyző: Beck Lajos! Beck Lajos: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy az előttem szólott igen t. képviselő úrnak a művészet majdnem minden ágára kiterjedő beszéde után én csak egy részével, egy ágával foglalkozzam a kultusztárca művészeti kérdéseivel: a színház és pedig a drámai színház és az Opera kérdéseivel. T. Képviselőház! Arra a kérdésre, mi a magyarázata annak, hogy a magyar drámai művészet hanyatlásának jelei mutatkoznak, sokféle okot szoktak felhozni. Én, aki őszintén bevallom, nem vagyok teljesen megelégedve állami drámai szánházunk vezetésével és irányításával, mégis meg kell, hogy állapítsam a tárgyilagosság kedvéért, hogy azok ^ az okok, amelyek a hanyatlás jeleit mutatják, nem csupán magyar okok és általános európai, de általános emberi momentumokra vezethetők vissza. (Jánossy Gábor: Különben is lángelmék nem. születnek minden bokorban!) Az a nagy meghasonlás, amely a háború előtti és háború utáni nemzedék lelki világában előállott, az a kettéválás, a kötelességek különböző interpretálása, az emberi életről, az élet értékéről és magyarázatáról való különböző felfogás, a mának kiélésére és pedig minden erővel való kiélésére irányuló törekvése aa új, háború utáni nemzedéknek, sőt valljuk be őszintén, a^ kötelesség fogalmának egészen új interpretálása és magyarázása, (Jánossy Gábor: Eltemetése!) ia nőnek térhódítása nemcsupán a gazdasági életben, hane m az élet egész vonalán, a szerelmi életnek egészen más magyarázata és interpretálása, az egész vonalon végig, (Zaj! — Halljuk! Halljuk!) természetszerűleg mind olyan meghasonlást idéztek elő az egész társadalmi életben az egész világon, amely meghasonlásnak jelei az íróban, az író lelkivilágában és az író alkotásaiban is megnyilvánulnak. T. Képviselőház! Méltóztassék egyszer végignézni egy modern darab előadása alkalmából a közönséget, hogy a közönség hogyan oszlik két táborra; a régibb nemzedék és az új nemzedék táborára és hogyan nézi két különböző szemmel a modern írók modern megnyilatkozásait, hogyan figyeli, hogyan interpretálja, hogyan bírálja azokat a darabokat, amelyekben egy-egy merészebb író igen kivételesen az újabb eszmék, az újabb irányok és újabb áramlatok mellett mer lándzsát törni. Ez az átmenetinek vélt és remélem átmeneti, de ma kétségtelenül fennálló kettőssége a társadalomban élő felfogásnak a kötelességekről, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ YIIT. ülése 1932 május 31-én, kedden. 371 a jogokról, az emberélet kérdéseiről ijesztette meg az egész világon a háború után azokat az írókat, akik a drámaírás terén működnek és nem merte őket egy elhatározott irány követésére bírni. Sokkal kényelmesebb volt és sokkal hálásabb taposott utakon járni és ennek tulajdonítom, hogy a modern drámai termékek legjavarésze a régi nyomokon haladva, legfeljebb a háború tapasztalatait óhajtja igen bátortalanul, igen kíméletes kézzel megfogni. Azokat a nagy lelki problémákat azonban, amelyeket egy Ibsen, vagy Gerhardt Hauptmann meg mert még ragadni a múlt század utolsó éveiben, azokat a nagy lelki problémákat, amelyekben egy Ibsen megmutatta, hogyan lehet az ő korának embereit, embereinek érzéseit, indulatait, szenvedélyeit az emberiség nagy vásznára vetíteni, azokat az indulatokat, azokat a témákat a mai író megragadni alig meri. Lehet talán, hogy a perspektíva hiányzik még, amely mellett nagy és erős témákat lehessen művészien tárgyalni, de ne felejtsük, hogy a társadalom lelki válságainak kérdéseit nagy kortörténeti perspektívába állítani mindig merték azok" az erős tehetségek, akikről akkor, amikor megalkották műveiket, azt mondották, hogy csak az akkori divat embereit, asszonyait állítják a színpadra és elfelejtették, hogy akkor, amikor az ő koruknak embereit állították oda, azokat költői ihlettől áthatva olyan általánosan emberi vonatkozásban mutatták meg, hogy azok végeredményében, ha igazi költő kezéből kerültek ki, örökbecsűvé váltak. Ne felejtsük el, egy Shakespeare az ő királydrámáit korabeli tendenciákból kifolyólag írta és csak évszázadok múlva, leszűrve az idők homokóráján, emelkedett ki belőlük az, ami örök emberivé vált és ami ma is gyönyörködteti az emberiséget. Ugyanígy vagyunk Ibsennel. Amikor fellépett, lenézték, kigúnyolták. Azután ( divatba hozták,^ hogy még életében kisüssék róla, hogy ő tulajdonképpen csak egy kis világ, egy északi hideg ország embereit ábrázolja egyedül, nem ismeri az emberiséget, nem ismeri az európai civilizációt és nem ismeri azokat a nagy pszichológiai erőket, amelyek a német, az itáliai vagy angol férfiakat és asszonyokat megmozgatják. És ma, amikor már az ibseni asszonyok és férfiak szinte kosztümökben járnak, mert olyan perspektívába kerültek, amely perspektívában már levedlett róluk a norvég patina és általánossá vált az a meggyőződés bennük, íme, ma már azt látjuk, hogy Ibsen éppen úgy, mint Shakespeare, a maga korának nagy mozgató indulatait és érzéseit tudta az emberek elé varázsolni. De t. Ház, miért van az, hogy a közelmúlt világrengető felfordulások után, e nagy gazdasági válság közepette mégsem akadnak írók, akik ezeket a világrengető társadalmi és gazdasági strukturális változásokat előidéző gondolatokat, érzéseket meg tudnák röarzíteni és a színpadon elibénk tárni. Nem tulajdoníthatom másnak, mint kiváltképpen annak, hogy az új írói nemzedék nem mer a társadalom e kettéválts ágánál és nézetei, világfelfogása kiforratlanságánál fogva ezekhez a témákhoz hozzányúlni, mert attól tart, hogy nem tud kellő közönséget szerezni magának. (Élénk helyeslés a középen.) Ha így áll ez az írói nemzedékekre, ugyanez a kettéváltsák mutatkozik meg a színész lelkében,^ alkotásában. Az a színész, aki talán a háborúelőtti ideológiában nőtt fel és ahhoz a nemzedékhez tartozik, aki látja ezt a kettéváltságot a nézőtéren és az életben, hogyan tudja megalkotni azt az egyöntetű és egy kőből fara51