Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

366 Az országgyűlés képviselőházának olyan kultúrintézményekre, amelyek nem : állnak arányban az ország gazdasági erejével, s most odajutottunk, hogy a legszükségesebbre se fog telleni, ha csak a miniszter úrban nem lesz meg az az energia, hogy mindezeket a felesleges és nélkülözhető intézményeket leépítse. T. Ház! Azt mondotta tegnap az előadó úr, hogy nálunk 13.000 ember végez egy évben ezeken az egyetemeken. Kérdem, mit kezdünk ezzel a 13.000 emberrel? Miért gyártjuk ezeket a jogászokat, orvosokat, tanárokat, akik a legközelebbi 15—20 esztendőben elhelyezkedést nem találnak? Egyrészt kiadunk ezekre az r egyetemekre, ezekre a vidéken újonnan kreált egyetemekre hat millió pengőt egy évben, s míg ezt a hat millió pengőt az ország lakosságától behajtjuk, addig ezer és ezer exisztenciát teszünk tönkre ez adóvégrehajtásokkal, másrészt pedig becsapjuk ezeket az embereket, mert 13.000 ember közül legalább 12 000 csak azért végzi el az egyetemet, hogy egy falat kenyérhez jusson. Es ezt a falat kenyeret a végén nem fogja megkapni, hanem egy keserves csalódással, a taníttatás költségeivel megtérhelten^ fog itt állni, nagyobb dicsőségére a kultúrf ölénynek, amelyet képvisel. (Meskó Zoltán: Hova menjenek? Az ipar és a kereskedelem is tönkrement!) Még csak egynéhány adatot. Gróf Klebelsberg t. képviselőtársunk beszélt ezekről a mezőgazdasági intézményekről, az Alföld elhanyagolásáról stb. En utánanéztem a földmívelésügyi tárca költségvetésében ezeknek és mondhatom, arcpirító az a szegénység, amellyel ezek a dolgok dotálva vannak abban a költségvetésben, ahol ezekre a teljesen feleslegesen létesített és teljesen a gazdaságosság elve ellen évi hat millió pengővel fenntartott egyetemekre, kollégiumokra, Operára és ilyenekre milliók és milliók állnak rendelkezésre. Dániában, mint mondottam, egy egyetem van, de a nép mezőgazdasági oktatása, a tejintézmények, a tejszövetkezetek, a tehenészeti kultúra oly ideális fokra emelkedett, hogy szinte bámulatos. Miért nem ebben követjük a nyugati államok kultúráját? Mi van nálunk? A mostani földmívelésügyi tárca költségvetésében a következő hangzatos cím alatt «tejszövetkezetek, tejgyüjtőtelepek, tejfeldolgozótelepek és a tejelést ellenőrző egyesületek» költségeire együtt fel van véve 30.000 pengő a<zzal a 130.000 pengővel szemben, amibe ma is kerülnek a külföldi kollégiumok azért, hogy ötven ember jól megtanulja a külföldi nyelvet. (Buehinger Manó: Ötven protekciós ember!) A gödöllői baromfitenyésztő szakiskola évi budgetje Magyarországon, ahol kisgazdaságokról beszélünk, ahol mindenki büszke arra, hogy kisgazdapárti és kisgazdaérdekeket szolgál, ahol tényleg a magyar kisgazdák a baromfitenyésztés révén kereskedelmi mérlegük megjavítása erdekében rendkívül nagy teljesítményeket végeznek, amit még százszorosan lehetne fokozni a kultúra fejlesztésével, mondom, a gödöllői egyetlen baromfitenyésztő szakiskola évi budgetje 14.000 pengő, tehát egy százaléka annak, amit az Operára elk öltünk, de minden bizonnyal kevesebb annál az összegnél, amelyet az Operában szereplő külföldi énekesek és énekesnők gázsijára fizetünk. (Buehinger Manó: Ez mind összefügg a választójoggal! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Éber Antal: T. Ház! Tovább folytathatnám, ha az időm lejáróban nem volna és mondhatom, igen t. Képviselőház, ha egyszer ezeket a népszövetségi urakat, akik idejönnek, és 93. ülése 1932 május 31-én, kedden. akikkel szerencsére mindig csak a számadatokat ismertetjük, elvinnők és megmutatnók nekik azt, hogy a kultúrának azokat az ágait, amelyek a nemzeti jövedelem kitermeléséhez, a nép gazdasági jólétéhez vezetnek, hogyan hanyagoltuk el es hogyan csináltunk, tenyésztettünk és termeltünk minden tekintet nélkül az ország gazdasági erejére, kirakatba való kultúrdarabokat, akkor megértené, a Népszövetség azt, hogy idáig jutottunk el. t Odáig, amit Széchenyi István úgy fejezett ki és amit másképpen és jobban nem lehet kifejezni, hogy: «Csontvelejében szenved csorbát országunk» úgy, amint most sajnos, valóban ez az állapot. Én abszolúte nem vagyok megelégedve ezzel a mai helyzettel. Beismerem, hogy az igen t. miniszter úr emberfelettit végez, hogy 21 milliót is meg tudjon ' takarítani, különösen azért, mert a kul túr fölények abban a lendületes korszakában nem érték be avval, hogy azt költsék el, ami a költségvetésben van, hanem adósságcsinálással egynéhány évvel előre betáblázást is végeztek, úgyhogy itt valóban radikális, energikus eszközökkel kell fellépni. Tisztában kell lenni azzal, hogy Magyarország ennyi egyetemet nem tud fenntartani. Magyarország túlgyenge arra, hogy ilyen Operát, színművészeti főiskolát,^ zenei főiskolát, testnevelési főiskolát, Országos Tetnevelési Tanácsot és több más ilyen luxusintézményt fenntarthasson. Bocsánatot kérek, 2,100.000 pengőt ma nem költhetünk testnevelési célra. Tessék a sportokat kultiválni olyan téren, hogy az ne kerüljön 2,100.000 pengőbe. Ha az ország lakosságának milliói kint nyomorúságban élnek, akkor ez mellőzhető. Vagy erre az útra méltóztatnak rálépni, vagy ha nem, akkor a gazda sági élet 'teljes összeroppanása úgyis nagyon rövidesen rá fogja az urakat vezetni erre az útra. (Ügy van! half elől.) — Rassay Károly: Anarchia keretében.) Az igen t. miniszter úr költségvetésében láttam egy nagyon bájos megjegyzést. Ez az, hogy a magyar dal népszerűvé tétele érdekében is akar a miniszter úr a költségvetés keretében valami intézkedést tenni. (Rassay Károly: Azt a regősökkel a .honvédelemügyi miniszter úr már megcsinálta!) Ez nagyon szép elhatározás, de én azt hiszem, hogy a magyar dal népszerűvé tétele érdekében a legfontosabb szükség az, hogy ne tessék a bruttó nemzeti jövedelemnek 40%-át közületi célokra igénybeyenni (Meskó Zoltán: Kevesebb végrehajtást, és mindjárt jobban megy a népdal!) és ne tessék a transzferált bútorokból, a transzferált kisiparos-műszerekből, az elkótyavetyélt borjúknak és malacoknak árából külföldi kollégiumokat és egyetemeket fenntartani. Ha egyszer túlleszünk a költségvetésnek ezen a teljesen aránytalan beosztásán, ha a nép számára egyszer megint lehetővé fogjuk tenni azt, hogy meg tudjon élni, akkor majd vissza fog térni az ajkakra a magyar dal a nélkül is, hogy a költségvetésben erre költeni kelljen. (Igazi Ügy van! — Helyeslés balfelől.) Én az ilyen akciótól mindig nagyon félek, mert kétséges, hogy mennyi jut ebből a magyar dalra, és mennyi jut azoknak, akik ezeket a magyar dalokat a bürokráciában meg akarják szervezni. Végül még egyet. És ezzel be is akarom fejezni felszólalásomat. A közgazdasági oktatásról akarok még egy-két szót szólani. Tegnap hallottam Petró Kálmán t. képviselőtársamtól, . . . (Állandó zaj.) Elnök: Csendet kérek-