Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-93
Az országgyűlés képviselőházának 93 annyit költünk el, mint amennyit 52 mezőgazdasági népiskolára? Arányos-e az, hogy az iparos- és kereskedőtanítóiskolákra fel van véve ebben a budgetben 250.000 pengő, hozzáveszem a kereskedelmi tárcánál az ipari és kereskedelmi szakoktatásra felvett 1,140.000 pengőt, vagyis az egész ipari és kereskedelmi oktatásra költünk 1,400.000 pengőt, pontosan ugyananynyit, mint az Operaházra. Bocsánatot kérek, én nem. látom be azt, hogy itt az arányok megvolnának. Amikor a mi kézműiparososztályunk nem tud boldogulni, amint a jelenlegi kereskedelemügyi miniszter úr sokszor megállapította, főleg a műveltség hiánya miatt, mert nem tudjuk neki azt az oktatást megadni, amelyre szüksége volna, akkor egy országban, ahol az ipar és kereskedelem mégis a nemzeti termelés fontos tényezője, annyit költeni két tárcánál a szakoktatásra összesen, mint ameny nyit az Operára: engedelmet kérek, ez az a meeénáskodás, amely nálunk divattá vált, amelyet én egyszer neomecénásságnak neveztem el, neomecénásságnak azért, mert voltak igazi mecénások. Igazi mecénás volt Széchenyi István, aki megírta a «nemzeti játékszínről» szóló propagatív tanulmányát, ahol arra tendált és abban vett ő is részt, hogy a nemzeti játékszín felépítéséhez társadalmi úton összehozza a pénzt és egyidejűleg kigúnyolta azokat, akik erre a kormányt akarták volna igénybe venni. Ezt mondja (olvassa): «Játékszínünket vájjon ki fogja elrendelni, ha nem mi? Tán a kormány? Lehet-e tőle ezt várni és józanul azt kívánni. hogy ily esetbe is avatkozzék?». Most lehet-e ilyet várni? A mi anyagi erőnk ezeket nem bírja el. Ismétlem itt azt, amit a 33-as bizottságban is elmondottam, hogyha Hollandia, amelyet nem lehet nemzeti gazdagság tekintetében velünk összehasonlítani, mert a pluszt a minuszszal nagyon nehéz összehasonlítani, meg tud élni anélkül, hogy Operája volna, nem azért, mintha a hollandusok nem szeretnék a zenét, !hanem azért, mert ott közpénzeket csak okvetlenül szükséges dolgokra fordítanak, ha London meg tud élni anélkül, hogy Operaháza volna, akkor nem látom be, hogy mindazok után, amiket imá nélkülözni vagyunk kénytelenek és amikor mindazt, ami a szegény nép oktatását, a kisgazdának mezőgazdasági oktatását^ a kisiparodnak az ő mesterségére való oktatását illetik, nélkülözzük, a mai viszonyok között szabad legyen 1,400.000 pengő' évi kiadással egy ilyen intézményt fenntartani, amely végül is a nemzet kultúrájának nem öleli át olyan nagy területét, mint amilyen nagy területeit teljesen elhanyagoltan tartjuk. Nemcsak az a kultúra, amely mégiscsak az emberek fényűzési szükségleteinek, a szórakozásnak és az élvezetnek kielégítésére szolgál. Ez az igazi kultúra és mindenesetre a kultúrának ez az a része, amelyet közpénzekből lehet és* szabad fedezni, amely a szegény emberek termelését érinti és illeti, mert ha termelésünk ilyen kultiválatlan állapotban imarad, ahogy ma van, akkor nem fog pénzünk telni ilyenekre. Tovább megyek. Klebelsbérg Kunó gróf most az Alföldi Bizottság ülésén egyszerre olyan problémákkal hozakodott elő, amely problémákat az elmúlt tíz év alatt bizony, sajnos, teljesen elhanyagoltak. (Rassay Károly: Ügy van!) Most említi ő, hogy a tiszavidéki búzával, az Alföld fásításával, a szikesek javításával kellene foglalkozni, de én a sajtóban és a t kamarában éveken át mondtam, méltóztassék egyszer megnézni Budán a gabona- és I . ülése 1932 május 31-én, kedden. 365 lisztkísérleti állomást, amely világhírű tudósnak, Hankóczy Jenőnek vezetésié alatt áll (Pintér László: A legjobb szakember!) és amely úgy van ellátva, (Egy hang a balközépen: Sehogy sincs!) amilyen mostohán a fővárosnak egyetlen elemi iskolája sincs. Ez a kultúra! Ezt kibírta a kultúra! Ugyanígy van a vetőmagnemesítő intézettel. (Zaj a jobboldalon.) Ugyanúgy van, hogy az összes mezőgazdasági, tudományos és kísérletügyi intézményekre költünk 1,600.000 pengőt, ezzel szemben költünk művészeti célok támogatására 2,700.000 pengőt, testnevelésre 2,100.000 - pengőt, a Gyűjteményegyetemre 1,600.000 pengőt. Kérdezem, valóban azt gondolja ez az ország, hogy zenéből, sportból, testnevelésből és Gyüjteményegyetemből fog megélni, vagy az volna-e a célunk, hogy a mezőgazdasági termelés kultúrájának, emeJése által tudjunk megélni?t A t % előadó úr nagyon büszke volt arra, hogy már most a külföldi kollégiumok kiadásait leszállították 130.000 pengőre, de ő ezeket szükségesnek tartja, mert hiszen ott ötven fiatalember külföldi nyelveket tanul. (Bródy Ernő: A díszterítőket bevonták?) Az nagyon fontos, hogy külföldi nyelveket tanuljanak, de közbeszólásban már bátor voltam említeni, a háború előtt is előfordult, hogy Magyarországon egyes emberek külföldi nyelveket megtanulták anélkül, hogy külföldi kollégiumok léteztek volna, de itt szembeállítok valamit, amire a miniszter úr is célzott tegnapi beszédében és amit már az elmúlt napokban tapasztaltam. Abban a városban, amelyet képviselek, Nyíregyháza városában, az ágostai evangélikus egyház tartja fenn az elemi népoktatást. Fenntart 40 tanyai népiskolát. Kint jártam ezeken a tanyákon. Azokba a tanyákba senki a világon nem teszi be a lábát, mert a mi adminisztrációnk, amely egynéhányféle tisztviselőt ismer, odáig nem fejlődött, hogy azzal a néppel foglalkozzék. Ott a kultúrának egyetlen pionirja az a tanyai iskolai tanító; azok a tanyai iskolai r tanítók, miután az evangélikus egyház nem képes őket megfizetni, mert hiszen az állam az ő hitfelekezű polgáraitól már annyi adót szed el, hogy hitfelekezeti adóra nem telik neki és négy hónap óta nem fizetik ezeknek fizetéseit, ott éheznek a tanyai iskolákban. (Temple Rezső: Az állam szubvenciót ad!) De nagyon soknál 10—20—30% az állami szubvenció. Azt megkapja a tanító, de ami a felekezettől jár, azt nem kapja meg, ennélfogva éhezik. Kérdezem most, mi felel meg inkább a kultúrának, az-e, hogy külföldi kollégiumot tartsunk fel mi, az-e, hogy hat egyétemünkuek kell lenni akkor, amikor Dániának — mint arra Esterházy gróf t. képviselőtársam egy előadásában rámutatott — egy egyeteme van, (Halljuk! Halljuk! bal felől.) s Norvégiának is egy egyeteme van, vagy pedig az felel meg inkább a kultúrának, hogy mi külföldi kollégiumokat tartunk fenn, ahol — mint az előadó úrtól hallottam — groteszk tény, de most más országok gyermekeit helyezzük el? Ügylátszik, a külföldön hotelipart fogunk a kollégiumok címe alatt folytatni. S ínég mindig ráköltünk a külföldi kollégiumokra 130.000 pengőt, itt az országban pedig ezek a szerencsétlen tanítók éhinséget szenvednek, mert a kultusztárca 140 milliós budgetje mellett nincs fedezet arra, hogy a kultusztárca képes legyen ezeket a szerencsétlen tanítókat az éhínségtől megmenteni. T. miniszter úr, ez nem kultúra, ez kultúraellenesség! Itt elköltöttek, elpazaroltak pénzt 50*
