Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

348 Az országgyűlés képviselőházának 92. ülése 1932 május 30-án, hétfőn. vány, a malter, a fa, stb., ezek mind szükséges reális és nélkülözhetetlen kellékek. De egy épületbe lelket mégis az alkotóművész konstrukciója, a művészi megálmodás kompozíciója ad; így vagyunk a nemzeti kultúra épületével is. Az író, az alkotóművész, a nagy szellemek gondolatai öntenek lelket, színt, ragyogást és teremtenek örök monumentalitást egy nemzet épületében és a saját alkotó lelkük idegműködése következtében lendül 'bele a nemzetek, a társadalmak és az emberiség életmenetébe az a nagyszerű vonalvezetés és az a vibráló lendület, amely jelenti minden időkben az emberi haladás örök mozgási törvényeit és jelenti, hogy a halhatatlan és isteni koncepcióban az emberi felsőbbrendű rendeltetés így juthat nyilvánosságra. T. Ház! Tisztelegjenek az irodalom, a tudományos és szépirodalom e képviselete, az alkotóművészek, a népek és nemzetek e nevelői és a népek felsőbbrendűségének e példázói előtt az emberi tömegek, de tisztelegjen elsősorban az az ember és az a férfi, akit a kivételes sors abba a helyzetbe juttatott, hogy irányítója, istápolója lehet a magyar nemzet kultúréletének és szellemi fejlődésének. Ebből a kozmikus érzésből és történelmi felismerésből indulok ki, amikor a t. kultuszminiszter úr figyelmét felhívom a tudományos és szépirodalom szomorú helyzetére és az irodalom művelőinek tragikus sorsára. Ha végignézünk azon a területen, amelyet irodalomtörténetnek nevezünk, azt látjuk, hogy csupa Összeomlott exisztencia, csupa lesorvadt reménység. Ma az írók — tudományos és szépirodalmi írók egyaránt — nem tudják megtalálni a közvetítés eszközeit a maguk számára. Nem tudom, hogy az írói- és tudósműhelyekben micsoda gondolatok születnek meg, micsoda tervek hervadnak el azért, mert nem kerülhetnek a nyilvánosság elé, mert semmiféle közvetítőeszköz nem áll rendelkezésre. A múltban ezek talán inkább rendelkezésre állottak, de amai súlyos gazdasági helyzetben ezek az eszközök is elvonattak, mint ahogy minden társadalmi réteg érvényesülése elől elvonattak, de a mai súlyos gazdasági helyzetben ezek menyek során. Nemrégen zajlott le Budapesten 42 kulturnemzet írói, képviselői, reprezentánsai jelenlétében az úgynevezett Pen-kongresszus. Ezen a kongresszuson megjelentek világnézeti különbség nélkül az egyes nemzetek írói. Ezt a kongresszust egészen más jelentőségűnek tartom és egészen más szempontból figyeltem meg, mint ahogyan kicsinyes szempontokból le szokták mérni e kongresszusok jelentőségét. Azt láttam ugyanis, hogy ott világnézetekre való tekintet nélkül, mégis csak kialakult az írói rendeltetésnek és a szellemi felsőbbrendűségnek egységes elgondolása. Ott szóbakerültek azok a gondolatok, amelyek bennünket is érintenek és érdekelnek, szóbakerült a gondolat, az írás szabadsága és csodálatos dolog, rögtön érzékenyen feljajdultak bizonyos oldalakon, hogy ime, ez politika. Engedelmet kérek, miért volna ez politika? Nem szabad így lemérni és így felfogni ezeket a szellemi megnyilvánulásokat'. Jaj volna f annak a nemzetnek, amely olyan kiskorúságról tenne tanúbizonyságot, hogy bad gondolattól megriad, ideges félelem fogja el az írással szemben, (Zaj a szélsőbaloldalon.) mert ez azt mutatná, hogy pusztulásra van ítélve. Mi történt volna a magyar nemzettel, ha nem lett volna szabad a magyar gondolatnak olyan harcosa, mint aminő volt Kossuth Lajos, Petőfi Sándor s a többiek, akik nemzeti reneszánszot teremtettek minden vonatkozásban, szellemi, gazdasági és politikai téren egyaránt? Ezért van tehát szükség arra, hogy az ember tárgyilagosan nézze azokat a nagy jelenségeket, latmelyek ia szellemi élet terén megmutatkoznak. Nem vagyok hajlandó belebocsátkozni semmiféle olyan megkülönböztetésibe, hogy nekem valami érzésem lehet jolbfo vagy baloldali íróval szemben, ellene, vagy mellette. Nálam csak ^ egyetlen szempont lehet, bai tárgyilagos bíráló akarok lenni, a szellemi fejlődésnek csak ez az egy kritériuma van: a tehetséges emíber érvényesüljön, akárminő irányzattal az irodalomban. A tehetség az egyetlen dolog, amely az érvényesülésre kvalifikál és Magyarországon, sajnos, a legnagyobb tehetségek pusztulnak el és skatulyázódnak el éppen azért, mert nem engedik meg, hogy tehetségük olyan szabadon érvényesülhessen, mint ahogyan szükséges volna. A Pen-kongresszus alkalmával ugyancsak ezt a gondolatot rögzítette meg egy rádió-előadásban Galsworthy, ia; Pen Club világkongreszszus elnöke, <ez a kiváló angol író, aki ebben s

az előadásban, .amelyben a könyv jelentőségéről beszélt, többek között a következőket mondotta: «A könyv, mint nagykövet ibékét hozhat a világra, ha igazság van benne, de a könyv^ mint nagykövet csak úgy teljesítheti hivatását, ha az igazi hékéért személytelen szenvedélyeket kelt.» En is ezen az állásponton vagyok: félre már egyszer >a\ magyar szellemi életben a személyeskedésekkel. Lehetetlenség, hogy jobbvagy szélsőjobboldali, hal- vagy szélsőibaloldali írók személyes harcokat vívjanak. Lehetnek elvi küzdelmek az irodalom nagy céljiai, a gondolatok érvényesülése érdekében, de ezek nemes szenvedélyekkel vívassanak meg, személytelenül, az elvekért, a gondolatokért, az ideálokért magukért Milyen vigasztalan látvány, amikor az ember látja, hogy elszéled egy ilyen kongresszus és luitámai ismét ott van, de még a kongresszus idején is elénk tárul a személyes összecsapások szomorú képe, ami nem használ sem az országnak, sem íaz irodalomnak, de nem használnak magának annak a magasrendeltetésű elgondolásnak sem, amelyet maga. az írás, a gondolat szabadsága kifejez. A valódi kultúra ellensége minden felekezeti és minden fajtagyűlölködésnek, mondotta mai beszédében a tisztelt kultuszminiszter úr. Azt kell mondanom, hogy mai beszédének ez volt a legkiemelkedőbb része. Ha eztt végigviszi a maga programmjában, amelyben nem látok semmiféle újabb kultúrpolitikai irányzatot, mert sajnos, adott keretek között dolgozva, nem is gondolhattam azt, hogy valami ilyesmivel fogja megajándékozni a közvéleményt, de azt min* denesetre elvárhattuk volna a kultuszminiszter úrtól, hogy ne hagyjon ő se ügyeimen kívül olyan kultúrterületeket, amelyeknek megművelése és amelyekben az irodalmi gondolatvilágnak kellő értékű kiépítése annyira fontos és a nemzet jövője szempontjából annyira lényeges, hogy igaz az, amit a volt kultuszminiszter úr mondott, hogy a kultusztárca voltaképpen honvédelmi tárca, Ha mi itt nagy harcot és keserves küzidekniet folytatunk a magunk igazságáért, vájjon milyen eszközökkel tudjuk a magunk igazságát a legjobban kiverekedni, hanem a szellem fegyvereivel, a gondolatnak, az írásnak, a könyvnek, a propagandának eszközeivei, vájjon nem az adja-e a legtöbb, a legerősebb és a legmélyrehatóbb erkölcsi értéket egy ilyen küzdelemnek. Nem a középkori erőszak minden-