Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

Az országgyűlés képviselőházának 9 féle arzenálja jelentheti egy nemzet igazságának érvényesülését. El lehet pusztítani nemzetekeit, népeket el lehet söpörni a föld színéről erőszakkal, az igazság azonban mégis él és a történelmi idők távlatán át is él elpusztult kis nemzetek igazsága, mint példa az elkövetkezendő nemzedékek számára. Mi nem akarunk elpusztulni, mi élni akarunk és ez az élniakarásunk ösztönöz arra, hogy rámutassak — én, aki szerény munkása vagyok az irodalomnak — azokra a magasabbrendű kötelességekre, amelyek a kultusztárca vezetőjét ebben az irányban terhelik. Meg ken hogy állapítsam, hogy a miniszter úr jószándékai között — amelyekről én már tapasztalatital bírok — megvan ez a hajlandóság, de rendkívül csodálom, hogy ennek a hajlandóságnak, ennek a felismerésnek ma nem adott kifejezést, amikor itt arról volt szó, hogy a magyar írók gazdasági helyzetét erősíteni kell. (Haraüátu Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Inkább cselekedni szeretek!) Arról volt szó, hogy ezen a kereten belül, egy ilyen gazdasági szervezeten belül mindazok a jog viszonykér désejts., amelyek az írók helyzetét szabályozzák, azoKkal szemben, akikkel az írók munkáik közvetítésénél kapcsolatban állnak, megoldást nyerjene. Arról volt szó, hogy az írók részére éleistandardot biztosítsunk, könyveik megjelenését, szellemi alkotásaik reprezentálását megkönynyítsük. A t. miniszter úr az én felhívásomra készséggel hajlandóságot mutatott arra, hogy odaálljon az írói csoport mellé és erre már egy konkrétum van a múltban, amellyel mint eredménnyel számolhat a miniszter úr. Amikor a könyvnapot rendeztük Budapesten és az országiban, az utolsó pillanatban fordultak hozzám az érdekeltek azzal a kéréssel, hogy a miniszter úr figyelmét hívjam fel a könyvnapra. Megtettem s a miniszter úr azonnal a legradikálisabb módon avatkozott bele ennek a kérdésnek elintézésébe, a színházak, a rádió útján és egyéb módon elősegítette a könyvnap sikerét és meg kell állapítanom, az ő javára kell írnom, hogy ez a könyvnap csakugyan az előző évekkel szemben nagyobb eredményt mutatott. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztatnak tehát látni, hogy nem költséges módon, de jóakarattal, szeretettel el lehet érni eredményeket az irodalom támogatása terén. Ezeket a célokat akarom eléretni a t. miniszter úrral és kérem is, hogy ebben a tekintetben azt a lelkesedést mutassa, amelyet a legelső alkalommal nyilvánítani méltóztatott. T. Ház! A kultúrának sok olyan területe van, amelyek az irodalommal és a nevelésüggyel kapcsolatosak, méltóztassék megengedni, hogy ilyen, az irodalommal kapcsolatos térre lépjek, amikor a gondolat- és. szólásszabadságról emlékezem meg. Lehetetlen állapot, hogy Magyarországon az irodalmi cenzúrának az a formája érvényesül, amely a legszégyenletesebb mozzanatokat vetíti elénk. Még ma is rendőri cenzúra akadályozza meg azt, hogy már régen klasszikussá vált költők költeményeit nyilvánosan előadhassák. (Farkas István: Petőfi egyes költeményeit nem szabad előadni!) Nem is beszélek arról, hogy a mai írók mennyire alá vannak vetve a cenzúra béklyóinak. Az. ellenőrző rendőrhatóságok elbírálására van hízva, hogy vájjon egy szellemi termék a nyilvánosság elé tartozik-e, mintha nem volna más mód erre- Ha valamely állam- vagy társadalomellenes bűncselekmény merülne fel egy szellemi termék nyilvánosságrahozatala kapcsán, ott van a bíróKÉPVISELÖHAZI NAPLÖ VIII. ülése 1932 május 30-án, hétfőn. 349 ság, az kimondhatja ebben a kérdésben a döntő ítéletet. Ez a preventív intézkedés, a cenzúrának ez a formája sérelme a gondolatszabadságnak. Magam is voltam már egy olyan előadói estélyen, amikor kétségbeesetten láttam, hogy a rendőrtisztviselő ott állván, figyelte, hogy az általa már engedélyezett műsor vájjon hogyan fog előadatni s közben még az engedélyezett műsor bizonyos számait is saját impreszsziójára letiltotta. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ezt az önkényeskedést azon a területen, amely nem ismer ilyen béklyókat, mégsem lehet tűrni. Tekintettel arra, hogy nagyon megszabott az időm, méltóztassék megengedni, hogy csak úgy nagy általánosságban, egyes problémákat érintsék, amelyek éppen az új kultuszminiszter úr idejében merültek fel s amelyek között első, ami az ő intézkedésére, az ő kézjegyével látott napvilágot, a próbavizsgára vonatkozó rendelet. Engedelmet kérek, az én időmben, amikor még én is diák voltam, az évvégi vizsgák döntő jelentőségűek voltak az egész év tanulmányi eredményének elbírálásánál. De ma már más a tanítási rendszer is s a gyakorlatban egészen más formában ítélik meg egy diáknak az egész éven át tanúsított szorgalmát, tehetségét és tanulmányi eredményét. Tudom, hogy a próbavizsga gondolatát micsoda kényszerűség vetette fel. Ma itt állunk egy végtelenül aktuális és égető kérdés előtt: hogyan tudjuk elhelyezni azokat a diplomás fiatalokat, akik rázúdultak most a kenyérkereső pályákra, de nem találnak érvényesülési területet- Mindannyiunknak egyformán a szívünkhöz nőttek ezek az égető, fájó kérdések. Hiszen éppen az a körülmény, amelyre hivatkozót a t. kultuszminiszten úr, hogy Illés József képviselőtársunk, az egyetem profeszszora által összehívott értekezleten pártkülönbség nélkül megjelentek törvényhozók, s az ifjúság részvételével tárgyaltak arról, hogy égető problémáikon hogyan lehetne segíteni, igazolja, hogy ebben sem ismerünk egyik oldalon sem mást, mint hogy tisztán a kérdés lényegét nézzük, azt, hogy a nemzet, a társadalom igyekezzék a maga diplomás ifjúságáról valamilyen formában gondoskodni és munkalehetőségeket nyújtani. Ebben természetesen a kormányt terheli a legelső és legsúlyosabb felelősség, mert hiszen a társadalom minden áldozatkészségével támogatja a kormányt, amikor gondoskodik az állami bevételekről, viszont azonban a kormánynak elsőrendű kötelessége, hogy állampolgárainak boldogulásáról, munkalehetőségeiről, munkahelyek megteremtéséről, szociális fejlődési lehetőségeiről gondoskodjék, sőt még kulturális igényeiről is. Ezeken az értekezleteken merült fel az a gondolat, hogy talán egy szelekciót kellene alkalmazni, amely lehetővé teszi, hogy csak az igazán tehetséges diákok juthassanak el a fő- ' iskolai fokokig, hogy ott magasabb tanulmányokat végezhessenek s legyen egy rosta, állítsanak fel ilyen sorompót már a középiskolák negyedik osztályában. T. Ház! Ez nem helyes, (Ügy vom! balfelöl.) bár a cél, amelyért ez hozatott és amelyért >a rendelet kiadatott, feltétleifül szükségszerű, helyes és mérlegelendő, de az a módszer, amellyel a távolil célt elérni ak>a>rta a miniszter úr, nem helyes. A középiskolában a IV. és y. osztálynál még meg sem lehet állapítani (Ügy van! Ügy van! bal felől.) valamely t diáknak az életre való bizonyos egyoldalú speciális érdeklődést kívánó pályák iránti érettségét vagy hajlandóságát. (Ulain 47