Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-92
Az országgyűlés képviselőházának 92. ülése 1932 május 30-án, hétfőn. 339 (Ulain Ferenc: Miért nem mondta ezt Bethlennek, amikor a háta mögött ült?) mégis, t. képviselőtársam, a legesztelénebb pazarlás okozta rombolásnál is súlyosabb kihatásúnak tartanám, ha olyan túlhajtott takarékossági kényszerintézkedésekhez nyúlnánk, amelyek semmiféle eredményt sem hoznak, vagy ha netalán hoznak is pillanatnyilag valami eredményt, de olyan hihetetlen veszteséget okoznának, hogy egyáltalán kizárnák még a lehetőségét is annak, hogy boldogabb időkben, nyugodtabb világban ú.ira visszatérhessünk a legminimálisabb kulturális kívánságok teljesítéséhez. (Helyeslés. — Ulain Ferenc: Mit csináltak az alapokkal, erről ha hallanánk valamit! Hogyan gazdálkodott Klebelsberg gróf? — Gr. Klebelsberg Kunó: Tessék konkrétumokkal jönni! Kikérjük magunknak! — Ulain Ferenc: Majd jövünk!) Elnök: Ulain képviselő urat kérem, maradjon csendben! Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Deák Ferenc, a haza bölcse, aki már 1836-iki követi jelentésében' olyan erőteljesen domborította ki a népnevelés jelentőségét, egyik 1861-ben írt levelében különösen lelkünkre kötötte, hogy csak annak a nemzetnek van 'biztos politikai jövendője, amely komolyan törekszik az általános műveltség színvonalára emelkedni (Ulain Ferenc: De régen tudjuk ezt!) és azon előrehaladni. (Farkas István: Jó volna végrehajtani! Még^ mündig nincs végrehajtva!) Deák Ferenc, akinél a patinás magyar időkben sem volt kimagaslóbb mintaképe a nemes magyar úri egyszerűségnek, a puritanizmusnak, az öntudatos takarékosságnak, nagyon sokszor hangoztatta, igen erőteljes szavakban, hogy a takarékosság terén is mértéket kell tartani. Hat évtizeddel ezelőtt, 1872 januárjában a Képviselő 1 !) áz tagjainak általános helyeslése közben hangzottak el a magyar parlamentben a haza bölcsének következő szavai (olvassa): «Higyjék el a képviselő urak, hogy amit mi a nevelés, oktatás terén meggazdálkodunk, annak igen drága árát adjuk meg, oly árát, amelyet nem lehet összegekben kifejezni és amelyet szár zadok múlva is meg fog érezni a nemzet». (Farkas István: És hatvan év múlva a nyolcmillió lakos közül még most is egymillió az analfabéta! Szépen követik Deák Ferencet!) Es mintha Deák Ferenc elgondolása elevenedett volna meg másik nagy hazánkfiának. Jókai Mórnak elgondolásában is, aki a kulturális viszonyokra vonatkoztatva, ugyancsak a Ház'ban említette: «Osak akkor takarékoskodjunk ha van miből takarékoskodni.» Hogy azonban ne veszítsük el tárgyilagosságunkat, úgy Deák Ferenc intelmét figyelembe véve, mint Jókai Mór elgondolásának is eleget téve, untig elég időnk, módunk és alkalmunk lett volna az 1907 óta tartó negyedszázad alatt eleget tenni a nemzet nagy patriarchája. Apponyi Albert srróf éles előrelátással mondott szavainak, laki itt mindnyájunk előtt hirdette: «Nem vagyunk gazdag nemzet, nem élhetünk tehát gazdag nemzet módjára, amíg nem leszünk azzá, hacsak nem akarunk tönkremenni». (Eber Antal: Nagyon helyes!) Apponyi Albert grófnak éppen ez az igazi francia polgári értelemben vett és helyesnek tartott takarékossági szózata, úgy érzem, teljes mértekben fedi Deák Ferenc elgondolását is és megfelel Jókai Mór kívánalmainak is, akinek különben sem testének, sem lelkének nem kellett a túlhajtott, a zsugoriságig menő takarékoskodás, (Éber Antal: Ettől még távol vagyutnk!) vagy pedig az úgynevezett lazzaroni takarékoskodás, amikor az olasz vesz pár garasért dinnyét, abból eszik, abból iszik és abból mosakszik, mint az olasz mondja: si beve, si mangia, si lava. Erre a takarékoskodásra, t. Ház, semmiféle szüksége nincs ennek a nemzetnek ma sem, de annyival inkább — és ezt, igenis, hirdetem — szüksége van arra a takarékoskodásra, amely mellett Jókai Mór oly szívesen tört lándzsát, amely szerezni is tud! Erre iâj takarékoskodásra annyival is inkább súlyt kell helyeznünk, mert úgy a pénzügyi kormányzatnak, mint nekem^ rendkívül sok nehézséget okozott takarékossági intézkedéseinknél, hogy a mi nemzetünkből, a nép legszélesebb rétegeiből, a társadalom legkülönbözőbb osztályaiból éppen ez a józan, a francia értelemben vett, öntudatos és szerezni tudó takarékosság hiányzott mindenkor és anynyira hiányzik ma is, úgyhogy a legkeservesebb feladatot jelenti mindenki számára az, habár csak átmenetileg is és, ha csak egy árnyalattal is, de egyszerűbb életstandardra kell áttérnie. (Ügy van! jobbfelől.) Igenis vallom, hogy ennek a nemzetnek nagy szüksége van arra, hogy ez a józan francia értelemben vett polgári takarékosság a nép legszélesebb rétegeit is áthassa, mert meg kell állapítanom, — hacsak átvitt értelemben beszélek is — hogy itt a magyar földön még ma is mindenki négylovas díszhintón szeretne járni akkor is, amikor ma egyszerű falusi bricskára sem telik. (Weltner Jakab: Sőt kenyérre sem!) Miért mondottam én mindezeket 1 ? Azért, mert benső meggyőződésem^ szerijit ebből a mostani átmeneti nyomorúságból, ebből a sok lemondásból, ebből a rajtunk kívül eső okból szükségessé vált kényszerű takarékoskodásból, ebből a sok bánatból, fájdalomból, lemondásból és önmegtartóztatásból — hiszem és vallom — származhatok mégis valami különleges jó, valami különleges hasznos is a nemzet számára. Valóságos áldásként fog hatni erre a nemzetre, ha megengedi a magyarok Istene, hogy ebből a nyomorúságból a nemzetünket átalakító, ifjúságunkat évtizedekre átformáló új, öntudatos és valósággal honmentőnek nevezhető takarékossági életelv fakad! (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! A magam részéről tárcám keretén belül a legteljesebb mértékben tartom magamra nézve kötelezőnek Apponyi Albert grófnak, a nemzet nagy pátriárkájának nemesen korholó, mindnyájunkra illő szavait és elgondolását, annyival is inkább, mert hiszen ez egyezik a miniszterelnök úr gondolatvilágával is! Egyébként főként arra fogok ezután is törekedni, hogy tárcám keretéből a pártpolitikai szempontok minden lépésemnél teljesen kiküszöböltessenek, cinért bensőséges meggyőződésem szerint eredményes kultúrpolitikát csak a nemzeti célokért önzetlenül dolgozó parlamenti pártok összeségének osztatlan bizalma biztosíthat. És amint testvérpártunk egyik illusztris vezére, Zichy János gróf, annak idején kultúrpolitikájának alaptengelyévé tette a tradíciók megőrzését és fenntartását és a pozitív hitre épített Világnézetet, amellyel az ország ezer év óta áll, én is a magam részéről a legkészségesebben teszem azt magamévá, (Helyeslés a baloldalon és a középen.) mert benső meggyőződésem szerint semmiféle nevelő, oktató nemzeti munkát nem tudnék elképzelni a valláserkölcsi elvek kiküszöbölésével. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés jobbfelől.) A vallásosságot, a bensőséges őszinte, mély vallásosságot a magam részéről is a magyar állam egyik legszilárdabb biztosítékának tekintem. (Helyeslés jobbfelől.)
