Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

340 Az országgyűlés képviselőházának Szükségesnek tartom, hogy a magyar állam szuverenitásából folyó legfőbb felügyeleti jog gyakorlása közben, de minden egyéb ténykedésemnél minden egyház, minden felekezet, minden intézmény egyformán találja meg legpártatlanabb és legigazságosabb védőjét. (Helyeslés a bal- és a jobboldalon.) Ennek következtében amióta szerencsém van a tárcát vezetni, mindenkor, de az ügyek intézésénél ia> jövőben is a legteljesebb pártatlanságra, a legszigorúbb igazságosságnak érvényesítésére fogok törekedni. (Helyeslés.) A nemzetnevelés, főként az oktatás kérdéseiben szívesen írom alá Wlassics Gyula báró hivatali elődömnek azt a megállapítását, hogy iskolákat illetően a főkérdés sohasem lehet az, hogy ki az iskolafenntartó; hanem, hogy jó-e az az iskola és megfelel-e a kor követelményének. Es hogyha Eötvös József báró, aki nevét a halhatatlanságba örökítette át az 1868 : XXXVIII. tcikk megalkotásával, hozzájárult ahhoz, hogy az iskola megmaradjon az egyházak veteményeskertjének, úgy nekem sem lehet itt más feladatom, mint ügyelni mindenkor csak arra, hogy helyesen teljesíti-e hivatását sát az iskola, megfelel-e annak a követelménynek, amelyet velünk szemben a magyar nemzeti gondolat, a magyar állameszme támaszt. A valódi kultúra szerintem is legnagyobb ellensége minden felekezeti türelmetlenségnek, ellensége minden feltétlenül kerülendő szélsőségnek (Pakots József: Helyes! így van!) és minden békétlenségnek! A magyar kultúra és a magyar közoktatásügyi politika vezérgondolatait egyébként e helyről újból definiálni szükségesnek nem tarthatom, mert ha van programra, úgy azt hiszem éppen ez a programra az, amely aligha módosulhat azzal, hogy a miniszteri székben változás következik be. Az elmúlt évek alatt úgy a Felsőházban, mint a Képviselőházban nagyon gyakran tettek megjegyzéseket arranézve, hogy a kultusztárca túlságos nagy részét foglalja el az állami budgetnek, és ezzel a kérdéssel az előadó úr is részletesen foglalkozott beszédében. Itt teljes tárgyilagossággal kell megállapítanom a következőket: Az 1868-tól számított három évtized alatt igaz, nogy mindössze csak 3%-ra emelkedett az össztárcákhoz viszonyítva a kultusztárca igénylése, de azután — nálunk is épúgy, mint egész Európában — a kulturális mozgalom hirtelen nagyot lendült előre. Már az első háborús költségvetésben, az 1914/15-ös költségvetésben ez a folyamat annyira előrehaladt, hogy 8'6%-át vette igénybe a tárca az összes budgetnek. Majd éppen úgy, mint a többi állam háború utáni költségvetésében fokozatosan tért hódítva, 1930/31-es költségvetési évben a mozgalom kulminált és a budgetnek már 10*4%-út foglalta le, sőt 1931/32-ben is 9"2%-ot igényelt. Jelenleg_ a helyzet az, amiről különben az előadó úr is említést tett, hogy 8*71%-át teszi ki a kultusztárca költségvetése a budgetnek. Ha azonban tekintetbe veszem azt, hogy ebben az esztendőben néhány olyan ügy került a kultusztárca kezelése alá, amely eddig nem tartozott t ide, akkor voltaképpen csak 8'56%-ra tehető az az arány, amelyet a kultusztárca igénybevesz az általános budgetből. Különösen igazolnak minket a nemzetközi adatok, ha összehasonlításképpen rövid pillantást vetünk az európai viszonyokra, különösképpen, ha figyelembe vesszük Ausztriának, Nemetországnak és Svájcnak az adatait is. Igaz, hogy ez nehézségekbe ütközik, mert Németországban éppen úgy, mint más államokban, a tanügyi kiadások legnagyobb részét a 92. ülése 1932 május 30-án, hétfőn. városok fedezik, (Felkiáltások a balközépen: Budapest is viseli!) Svájcban pedig a szövetséges tagállamok viselik; legfeljebb tehát átszámítás segítségével lőhet összehasonlító kimutatást készítenünk. De, ha — ezektől eltekintve — nézzük az európai államokat, megállapíthatjuk teljes tárgyilagossággal, hogy bennünket e tekintetben semmiféle vád nem illethet. Az 1930/31. évi költségvetési év adatait véve ugyanis figyelembe, Magyarország az európai államok sorában igen szerény helyet foglal el a kulturális kiadások nézőpontjából, amennyiben Hollandia költségvetésének 19*4%-át, Svédország költségvetésének 18'8%-át, Románia költségvetésének 18"3%-át 'fordítja kulturális kiadásokra. Németországban, ahol, mint mondottam, átszámítást kellett végezni, az összes közületeknek, az állam es a városok tanügyi célokat szolgáló kiadásait összeadva, 16'6% a kultuszkiadásokra fordított összeg. Dániában 1929/30-ban az általános költségvetésnek 16-4%-át, Lengyelországban 16%-át fordították kulturális kiadásokra, Norvégia pedig az elmúlt évi költségvetésnek 13-7%-át, Bulgária 12-8%-át, Finnország 10*8 százalékát, Csehszlovákia 10-5%-át, Jugoszlávia 10-2%-át, Olaszország 1929/30-ban 9-4%-át szánta a kultúra céljaina. Magyarország, amint az előbb voltam bátor említeni, a folyó költségvetési évben 9'2% -kai szerepel ebben a sorban, a jelenleg tárgyalt költségvetés szerint pedig voltaképpen 8-56%-kal. Kiszámítottam, — bár jól tudom, hogy ezeknél a statisztikai adatoknál az összehasonlítás sok nehézségbe ütközik — hogy tulajdonképpen a lakosság számarányához viszonyítva, mit jelent a kulturális teher reánk nézve. (Éber Antal: És a vagyoni erejével öszszehasonlítva!) Előrebocsátottam, igen t. képviselő úr! Pengőbe átszámítva tehát ezeket az adatokat, azt látjuk, Ihogy Svédországban 38*20 pengő, Angliában 33*20, Dániában és Norvégiában 26*60, Belgiumban 19 '70, Finnországban 19:60, Franciaországban 17-40 pengő jutott, míg nálunk csupán 14-40 pengő esett egy lakosra, ami azonban az idei hatalmas redukció folytán természetszerűleg ebben az arányban csökkent, úgy hogy ma mindössze 12-11 pengő az az összeg, (Magyar Pál: Hogy alakul ez a nemzet jövedelméhez arányosítva?) ami a trianoni Magyarországon kulturális kiadás tekintetében egy lakost terhel. Ha pedig ezek után azt a számot keressük, hogy az összlakosságból hányan vannak érdekelve a tanügy révén, megállapíthatjuk, hogy az ország lakosságának több mint egy negyede van itt érintve, úgy hogy mikor az összkiadásoknak — amint az előadó úr kifejtette — 80*4%-a személyi kiadás, amiből 59-2% a kötelező népoktatási személyi kiadásokra esik, vagyis amikor ennek a kiadásnak háromötöde a népoktatás terhét jelenti. akkor nagyon bajos itt további takarékoskodásról vagy további kényszerintézkedésekről szólani, 'mert hiszen egy-egy tanító elbocsátása a kultúra egy-egy őrhelyének kiürítését vonná maga után. A 105.2041000 pengőből a néDoktatási kiadás 50,182.440 pengő, ami 47'7%-nak felel meg. Annál nagyobb szükség van azonban arra, hogy aoasszuk az úgynevezett bürokratikus, adminisztrációs kiadásokat. Ezen a téren, ami a központi adminisztrációt illeti, büszkén közölhetem, hogy amíg a tárca összes alkalmazottainak, a központi ierazgatás személyzete T921/22-ben 4'86%-át, 1922/23-ban 5"64%-át tette ki, az 1931/32. évben Klebelsberg Kunó gróf energikus intézkedései következtében ez a szám 2'90%-ra apadt le. Tíz év alatt tehát tai 123 fo-