Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

Az országgyűlés képviselőházának 92. lamentben és követelnünk: 'kell, hogy ezek a nyugdíjasok a kisebbségi elyek alapján megkapják a maguk nyugdíját és ne legyenek kitéve a lehető legnagyobb éhínségnek. Nap-nap után kapjuk a leveleket odaátról, hogy csináljunk valamit, mert máskülönben a legkegyetlenebb éhségnek vannak kitéve a mit ott maradt nyugdíjas tisztviselőink. Szóvá kell tennem azután az erdélyi státus vagyonának ügyét. Egy kolozsvári^ román egyetemi tanár, Onofisoru Gibu évek óta folytatja agitációját az erdélyi státus vagyona ellen. Ennek a vagyonnak jogi alapja teljesen tisztázott. Állítólag tárgyalások folynak abban az irányban, hogy ennek ia vagyonnak jogi viszonyai rendeztessenek. A helyzet azonban az, hogy a státusnak kolozsvári ingatlanait máris telekkönyvezték a román kincstár javára, s legutóbb jelent meg egy közlemény, mely szerint ezeket az ingatlanokat nem is fogják többé a jogos tulajdonos nevére visszatelekkönyveztetni. Feltétlenül fel kell emelnünk innen titakozó szavunkat, hogy a kisebbségek vagyonával, amelyek iskolafenntartási, egyházi és kulturális célokat szolgálnak, ne bánjanak el ilyen módon. T. Ház! Összegezve ezt a rövid felszólalást, (Halljuk! Halljuk!) én a mi kormányzatunktól egy aktívabb, békés revíziós mozgalomra irányuló akciót kérek, azért, mert végeredmény; ben ezt az akciót már szükségessé teszi a mi gazdasági és politikai helyzetünk, de kívánatossá teszi azoknak az államoknak, helyzete is, amelyek körülöttünk vannak. Emlékeztetnünk kell a románokat arra, hogy mi fájdalommal és részvéttel láttuk, amikor a sajtó nemrég hírül hozta, hogy a Dnyeszter mentén a szovjet százszámra gyilkoltatta le a besszarábiai románokat. De (ugyanakkor felhívjuk a románok ügy elmét arra is: vájjon nem volna-e jobb egy rendes, békés revíziós megegyezés alapján tisztázni azokat a problémákat, amelyek a magyarságot és a románságot érdeklik? Én hiszem, hogy egy aktívabb revíziós politika fog a legközelebbi időben elkövetkezni s ezért a magam részéről a külügyi tárcának ezt a címét elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Ház! Míg a külföldre kivándorolt, főleg tengerentúlra, Dél-Amerikába és Kanadába kivándorolt magyar munkások sorsát a belügyminisztérium egyik ügyosztálya, a kivándorlási ügyosztály intézte, addig ezekkel a kivándorolt véreinkkel még valamennyire törődött a kormány. Dél-Amerikában iskolákat létesítettek, az ügyosztály főnöke többízben meglátogatta a délamerikai magyarokat, kulturális és szociális intézményeket létesített: betegsegélyzőt, munkásközvetítőt, úgy, üogy úgylátszott, hogy a kormány ezekkel a külföldre szakadt véreinkkel valamennyire törődik. Egyszer csak meglepetésszerűleg a kivándoroltak ügyeit kivették a belügyminisztérium kivándorlási ügyosztályának hatásköréből és áttették a külügyminisztérium hatáskörébe. Az ellenzék részéről akkor erőseii tiltakoztak ez ellen, sőt a kormánypárt részéről is hangzott el ez ellen tiltakozás, mert mindenki, aki e terv ellen volt, érezte, hogyha a külföldre, jelesül Dél-Amerikába és Kanadába kivándorolt magyar munkások sorsa átkerül a külügyminisztériumba, a mellett a bürokratikus szellem mellett, amely a külügyminisztériumot eltölti, ezeknek a kivándoroltaknak sorsában nem javulás, ellenkezőleg, rosszabülése 1932 május 30-án, hétfőn. 319 bodás áll be. A külügyminisztérium annakidején igyekezett bennünket megnyugtatni, hogy nem kell tartani semmitől és ahogyan a belügyminisztérium kivándorlási ügyosztálya eddig törődött a külföldre került magyarokkal, ugyanígy fog törődni a külügyminisztérium is és legyünk meggyőződve arról, hogy ezen a téren visszaesés nem fog beállani. Sajnos, a mi sejtelmeink valóra váltak, az állapotok nem hogy javultak volna, hanem rosszabbodtak. Amióta a külügyminisztérium vette át a tengerentúlra került magyarok, főként magyar munkások sorsának intézését, azóta tetemes visszaesés állott be a gondozás tekintetében azoknál az intézményeknél, amelyek a múltban létesíttettek, főként tehát a betegsegélyző és munkásközvetítő intézményeknél, ezeket egymásután elsorvasztották. Külügyi képviseletünk abban éli ki magát, hogy a már az országban is hitelét veszített kurzuspolitikát igyekszik ott képviselni és annál a feudális és áluri szellemnél r fogva, amely úgy a 'minisztériumot, mint egész külügyi képviseletünket eltölti, úgylátszik, ezeknek a konzulátusi és követségi tisztviselőknek nem nagyon tetszik ezekkel a szegényszagú munkásokkal törődni, foglalkozni és méltóságukon alulinak tartják, hogy ezeknek az ügyeit valamennyire is intézzék. Errenézve jellemzésül engedje meg a t. Ház, hogy egy Dél-Amerikából hozzám intézett egészen objektív levélnek némely részletét felolvassam (Halljuk! Halljuk! — olvassa): «A brazíliai magyar kolónia olyan rossz anyagi viszonyok között él, amely már a nyomorúsággal határos. Sao Paolo külvárosaiban ezrével vannak magyarok hónapok, sőt évek óta munka nélkül. A családok jelentékeny része csupán abból tengődik, hogy leánygyermekeiket szolgálni küldik, sőt nagyon sokan vannak olyanok is, akik kiskorú gyermekeiket az utcára engedik koldulni. A sao-paolói koldusok egyre növekvő táborában a -magyarok szépszámmal vannak képviselve.» Ez nem lep meg bennünket, mert idehaza is ilyen a helyzet, a kormány idehaza sem törődik a munkanélküliekkel, nem törődik azzal, hogy zsenge, serdületlen gyermekeket kénytelenek a szülők munkába^ sőt sok esetben koldulni küldeni. így természetes, — már tudniillik a kormány szelleméhez természetes — hogy ezekkel a külföldre került magyarokkal sem törődik. Ezután így folytatja a levél (tovább olvassa): «Az interiorban levő munkásság jelentékeny részének a helyzete szintén rossz. A munkabérek meglehetősen alacsonyak és a munkaadó nagyrésze csak jelentékeny késéssel, vagy pedig egyáltalán nem fizeti ki a kialkudott alacsony munkabéreket. Az állam ugyan teljes védelemben részesíti a munkásokat, de ez az eljárás rendkívül hosszadalmas és késedelmesA magyar állam pénzén fenntartott Brazíliai Magyar Segélyegylet, amely hivatalosan a magyar kolónia szociális védelmét kell hogy szolgálja, egyáltalán nem teljesíti ilyirányú kötelességét. A segélyegylet a betegsegélyző intézményét — amely^ pedig éveken keresztül minden állami segítség nélkül tartotta fenn magát — fokozatosan leépítette és megszűntette. Iskolákat tar,t fenn ugyan, és hazafias jelszavak alatt propagandát folytat az iskolákba való beiratkozásra, die az iskolák vezetői ugyanakkor gyermekeiket idegennyelvű isko43*