Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az országgyűlés képviselőházának 9 kulnak ki a helyzetek úgy, — engedje meg ezt a körülírást nekem — mint ahogy ki kellene alakulniuk. Azután hadd hívom még fel a t. honvédelmi miniszter úr figyelmét egy külön területre. A fegyelmi bíráskodás katonai területen becsületügyi választmányok útján gyakoroltatik. Ha valaki ellen olyan panaszt tesznek, amely nem szorosan katonai bűncselekmény, — úgy belejátszik valamiképpen, átcsillámlik — akkor errenézve itt van a kezemben egy gépírásos — mert egyébként nincs forgalomban — becsületügyi szabályzat, a magyar kir. első honvédvegyesdandárparancsnokság kiadványa, amelyben nagyon épületes dolgokat láttam. Higyje el a t. Ház, hogy a katonaügyi becsületügyi szabályzat és eljárás egy olyan hermetice elzárt terület felfogásban, alakiságban is, amely egy ne nyúlj hozzám-ot jelent minden halandó számára, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Egészen helyes megállapítás: ne nyúlj hozzám!) A tény, ugyebár, ez. Már most mit kívánnék én 2 Errenézve engedje meg, hogy felolvassak egy idézést, amelyben egy ezredest idéznek meg a becsületügyi tárgyalásra a választmány elé, illetőleg az elé a tiszti gyűlés elé, amely hivatott ebben dönteni. Ez az idézés így szól (olvassa): «...június hó 10-én nyolc órára. Erről ezredes urat, mint eljárás alatt állót értesítem és egyben arra is figyelmeztetem, hogy a tanácsülésen személyesen jelenjék meg, vagy alkalmas védőt küldjön.» En sohasem olvastam ilyet, hogy a bíróság azt a megkülönböztetést teszi, hogy alkalmas védő. Elmentem érdeklődni, mi az, hogy alkalmas védő. Azt hittem, hogy katonaügyekben alkalmas védő az, aki a honvédségi lajstromba fel van véve. Azt mondták, nagyon tévedni tetszik, ez még nem elég. Ide védeni csak tényleges katona jöhet, civilnek itt semmi keresnivalója nincs. (Egy hang a középen: Helyes is! — vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Jogász mondta!) Nem tudom, ki volt a jogász, aki ezt mondta, de azt hiszem, orvos volt inkább, aki ezt mondta. (Derültség.) így még megértem. Öriási hiba és sehol a világon, sem Angliában, sem Franciaországban, sem Németországban nincs ez így. Ahol él egy törvény, amely azt mondja, hogy az, aki védői kvalifikációval fel van ruházva, az az ország minden hatósága előtt védhet, ott ezt nem lehet elzárni semmiféle fórum elől. Emlékezzenek vissza, t. Képviselőház, néhány hónappal ezelőtt azt mondották, hogy nem engedik meg az 1874-ből származó pénzügyi szabályok alapján, hogy a védő oda menjen az elé a hatóság elé. A miniszterelnök úrnak kellett közbelépnie és ő azt mondotta, hogy ez egy elavult valami, mert a törvény alapján ő azt, aki az ügyvédi kamara tagja, nem zárhatja el hivatásának teljesítésétől. Arra kérem a miniszter urat, hogyha ez de lege lata így volna, akkor reformálja meg és ne engedje meg, hogy ez így legyen. Nincsen semmi szükség erre az «Unter uns» való intézkedésre. Ami igazságügyi és ami becsületügyi kérdés, azt. el kell intézni mindjén kritikai és ellenőrzési fegyver életrehívásával. Megengedem, hogy az az egy kautéla meglegyen, hogy katonai kérdésben csak az lehessen védő, aki abba a katonai lajstromba mint védő fel van véve, mert ott vizsgálják meg azt, hogy a megbízhatósági jelleg, valamint mindaz, ami honvédelmi szempontból fon tos,, megvan-e benne. Ha már katonai ügy 1. ülése 1932 május 27-én, pénteken. ben valaki védő lehet, ha például egy gyilkossági ügyben odaállhat, ha egy, a honvédség egyetemét érintő gazdasági visszaélés kérdésében odaállhat, ha függelemsértési ügyekben odaállhat, ami törvényben van szabályozva, akkor nem tudom megérteni, hogy ilyen ügyben miért ne állhatna oda. Most még megmondom, hogy miért van külön okom erre. Vannak magasrangú tisztek, — magam utána jártam a dolgoknak, — akik nyolc év óta becsületügyi eljárás alatt állanak. Higyje „meg, miniszter úr, ha egy független és erőskezű védő van ott, akkor nem történhetik mes az, hogy nyolc esztendeig gyötörjenek valakit azzal, hogy ilyen vád alatt tartják. Higyje mes azt is a mélyen t. miniszter úr, hogy nem történhetnék meg az, — az iratokat szívesen rendelkezésére bocsátom majd, de nem akarok erről a konkrét esetről a nyilvánosság előtt beszélni, — hogy becsületügyi vádat emelnek egy tiszt ellen azért, märt mint nyugdíjas törzstiszt elment és egy katolikus püspök jelenlétében nyilvános előadást tartott a piavei ütközetről, amelyben maga is résztvett. Tudom, hogy a miniszter úr felfogása e tekintetben egészséges és emelkedett és hogy ő maga is azt mondja, ezt nem lehet, de megvan írásban, hogy vádat emeltek ezért és becsületügyi választmány elé állították az illetőt. Én ez ellen szólalok fel, t. Képviselőház, mert ez lehetetlen dolog. Hiszen vannak itt képviselőtársaink, vannak a tábornoki rangtól kezdve, akik annak idején elmentek és politikai gyűléseken résztvettek, agitáltak, programinbeszédeket és beszámolókat mondottak. Az nem Lehetséges, hogy ha egy ilyen nyugdíjas tiszt elmegy előadást tartani, az feljebbvalójától erre engedélyt kérjen. Amint valaki nyugdíjba kerül, abban a pillanatban az a polgári állás díszét éppen úgy viseli, mint ahogy addig viselte a katonai állás díszét. Nagyon kérem a miniszter urat, tegye inasáévá ezeket a finom megkülönböztetéseket, mert higyje el nekem, hogy minden, amit lenyes az olyan megkülönböztetésről, amely elválasztja a katonát a polgártól, előbbreviszi a megértésnek azt a szellemét, amely nemcsak tiszteletet és becsülést, hanem szeretetet és ragaszkodást is vált ki. Én pedig azt tartom, hogy az az igazi honpolgári erő, az az igazi honpolgári kötelesség, ha az ember szeretettel tudja dédelgetni a katonákat. Szeretettel kell ápolni azt a viszonyt, amely őket, mint az elhivatottságnak legmagasabbrendű képviselőit képesiti arra, hogy mindnyájan azt lássuk bennük, hogy végső esetben mégis csak ők azok, akik tudásukkal és életükkel helytállanak a legvitálisabb kérdésekben. Bár én Locarno állomását többre becsülöm, mint Sedant, vagy akármelyik nagy ütközeti állomást és én a locarnói szövetkezés papirosát^ többre^ tartom okmánymérő és az emberiség jövendője szempontjából, mint akármelyik békekötési okmányt, — legyen az a St. stefanoi, vagy akármelyik békekötés okmánya, ^ mégis azt mondom, hogy ebben a mai lenyűgözött kényszerhelyzetünkben, amelyben mi itt élünk, nem járhatunk a fellegek között. Minden tekintetben hallatlan függőségi helyzetbe sodortattunk és ahogyan egy gazdasági miniszter itt azt mondja, hogy mi egy függvény vagyunk a világ gazdasági forgatagában, azért kell kímélettel lennünk egymás iránt, amikor kritikát gyakorolunk az egyes mulasztások és hibák fölött, azonképpen érezI nünk kell, hogy még inkább függvény vagyunk^ 37*