Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

â76 Àz országgyűlés képviselőházának delemre szánt hadsereg a legnagyobb kulturális tényezők egyike, mely azt a békés egyetértést támogatja, amelyből kicsendül az a nemzeti összhang, amelyre mindnyájan vágyakozunk. T. Képviselőház! Nem lehet tagadni azért, hogy vannak bizonyos fonákságok, amelyek mindig' akkor ütköznek ki, amikor egy-egy példa mutatkozik és amely kérdőjelként mered elénk, hogyan is történt. Abból a szomorú alkalomból például, amely mindnyájunkat gyászbadöntött, megemlítem a mélyen t. honvédelmi miniszter úr előtt — ne sajnálja és feleljen erre a kérdésre, mert nagyon sokat beszélnek róla — hogy amikor olvastuk ezt a gyászjelentést, amely mindnyájunknak könynyeket csalt a szemébe, nagyon sokan egymásra nézve azt kérdeztük: ez a magyar hős óceánrepülő, aki életét vesztette, Endresz György, miért nem volt vitéz katonai rangjánál fogva, bátorságánál fogva s tetténél fogva? Miért nem volt hivatalból vitéz az illyen ember? Higyje el a miniszter úr, jobb, ha így hallja az őszinte kritikát. Azt mondják erre, hogy a szervezeti szabályzat bizonyos fogyatékossága, egy elfogultsági lehetőség nem engedte. En pedig azt mondom t. Képviselőház, amint bevezető szavaimban is mondottam, hogy annak a szellemnek kellene érvényesülnie, amely a pártatlanság és igazságosság katonai erényeit úgy viszi előre, amint előrevitte egy eset. amely a Ferenc József-i időkben történt. Egy magasrangú katona közönséges bűnt követett el, a maga családi becsületéért ölt Akkor lefokozták és megbüntették. Erre megtörtént az, hogy a király maga ezt az ezredesi rangban volt, lefokozott és közlegényi sorban levő embert egyik napról a másikra előléptette fokozatonként, visszaadta a becsületét és altábornagy lett belőle. En azt szeretném, hogy az a szellem, amely nem a betűrágást és nem a betűszerinti értelmezést jelenti, hanem jelenti a lovagiasság gondolatavai is a legmagasabb szellemet és a legmagasabb kiválasztó erőt, úgy érvényesüljön, hogy ne egy osztálybeli megkülönböztetés legyen, ha valaki vitéz, hanem az legyen a mindnyájunk szeretetétől övezett kiválóság, olyan kitűnőség, akinek erényeit példabeszédként emlegetik. Azért nekem feltűnő és fájdalmas, hogy nem láttam azon a gyászjelentésen azt, hogy Endresz György, a magyarságnak ez a megdicsőült hőse, a vitézi rangfokozatot megkapta volna T. Házi Az idő rövidsége folytán nem tudok mindenre kiterjeszkedni, azonban megfigyeléseim alapján azt mondom: és megadom azt a külön státust a katonaságnak, különösen a tisztikarnak, amelyet megadok a bíráknak, és amint a bíróságot a civilis hatóságok feletti osztálynak tekintem, úgy a katonaság részére is egy megkülönböztető tiszteletteljes rangot biztosítok, de akkor elvárom, hogy ez a megbecsülés azzal viszonoztassék, hogy olyan belső szellem is legyen, amely a kamerádságon kívül a kölcsönös megbecsülésnek azt a jellegét is adja, amely a titkos minősítés, a fegyelembe oltott megrendszabályozás keretét kitágítva, szabadabb szellemnek enged utat. Azt fogja mondani a mélyen t. miniszter úr: «ön nem volt katona soha, ön nem tudja, hogy a szubordináció mit jelent és milyen eredményeket lehet elérni.» (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Ügy van, ezt gondoltam! — Müller Antal: Jó gondolatolvasó! — vitéz Gömbös 91. ülése 198È május 27-én, pénteken. Gyula honvédelmi miniszter: Nagyszerű gondolatolvasó!) En meg erre már előre azt felelem, hogy fegyelemmel, pálcával, tömlöccel, kurtavassal sohasem lehet lelkesedést kiváltani, már pedig olyan hadsereggel, amelyben lelkes hangulat nincs, sohasem lehet eredményeket elérni. T. Képviselőház! Nekem, aki igazságügyi kérdésekkel foglalkozom, nem kerülhette el figyelmemet a katonai igazságszolgáltatás kérdése. Minden alkalommal említést tettem a mélyen t. miniszter úr előtt .arról, hogy igen nagyra tartom a katonai igazságszolgáltatást, különösen nagyra tartom a mai időkben, amikor a katonai bíróság összetétele — nem teljesen, de némiképpen — esküdtszéket jelent. Azok a meímjuló felszólalások, amelyeket itt különösen Bród^ Ernő t. barátom szorgalmaz igazságügyi kérdésekben, hogy az esküdtszék nélkül nincs igazi betetőzése a magyar igazságszolgáltatás garanciális elemeinek, itt is megállanak. Azt mondom, mélyen t, miniszter úr, vigyázzon erre az intézményre, amely — ha nem is teljesen, de némiképpen — pótolja a laikus elemnek az igazságszolgáltatásiban való részvételét. Ez a oaragrafusrágás helyett kitűnő, nagyszerű szellemet visz bele a katonai igazságszolgáltatás függetlenségébe. De óvja jobban a miniszter úr, mint ahogy én az utóbbi időkben tapasztaltam, mert amint őszinte vagyok a dicséret hangjában, úgy kénytelen vagyok kijelenteni, hogy azt a bizonyos szubordinációt, amely az úgynetvezett tárgyalásvezetőnek szereplésében megnyilatkozni szokott, az utóbbi időkben túltengésiben látom. A jogi elemnek, különösen a ranggal felruházott jogi elemnek túltengése ott sajátszerűen ma már nem őrzi az esküdti igazságszolgáltatásnak azt az erejét, amit a múltban őrzött. Pedig én fél* tékenyen őrködném e fölött. Nem vagyok híve annak a megkülönböztetésnek: katonai vagy polgári becsület. Jobban szeretném azt is, ha egységes igazságszolgáltatás volna. De ha már megvan a külön igazságszolgáltatás, vigyázzunk arra, hogy ez ne legyen merőben ellentétes a civilis joggyakorlattal. Pedig higyje el nekem a mélyen t. miniszter úr, hogy sok olyan jelenség van, amely elválasztja a kettőt = és ez a jogegység rovására mutatkozik. Majd elmondok néhány példát. A legfelsőbb honvédtörvényszék —- nem sokan tudják — voltaképpen a katonai királyi Kúria. Nem mondom, igen jeles egyéniségek vannak ott, de ők nem veszik azért rossznéven, ha azt mondom, hogy képzettségük és jogászi tudásuk az átlagban nem éri el a királyi Kúria színvonalát. Vannak egyesek, akik nagyszerűek, de átlagban nem érik el azt a magas színvonalat, mint a Kúria, amely egyenrangú és egyenértékű döntéseket hoz a Reiéhsgericht világhírű döntéseivel. Nem is lehet kívánni, talán nem is baj, azonban e legfőbb katonai bíróságnak szervezete sok kívánnivalót hagy maga után. A törvény ismeri a legfelsőbb katonai igazságszolgáltatásban a koronaügyészi intézményt. A koronaügyész a polgári igazságszolgáltatásban is már nem a vád képviselője; az az objektív törvényőr ott a magas csúcson. Az ember azt hinné: a katonaságnál is így van. Nincs így, mélyen t. miniszter úr. A honvédkoronaügyész nagyon alárendelt jellegű tevékenységet fejt ki a legfelsőbb honvédtörvényszék mellett. Nincs meg az a vétója, nincs meg az az ereje, amelynek meg kellene lennie. En, mélyen t. miniszter úr, magam észleltem, hogy bizonyos függőségi viszonylat mellett nem ala-