Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az országgyűlés képviselőházának 91. a honvédségnél már a háború előtt is gondoskodtak arról, hogy minden kaszárnya mögött legyen jó nagy veteményeskert is, ahol egyfelől azok, akik bevonultak a katonasághoz. tisztjeik vezetése mellett tanultak valamit, úgy hogy mire hazamentek, otthon veteményeskertjüket nagyszerűen el tudták látni, mert megtanulták a katonaságnál és másfelől innen pótolták a katonák élelmezését is. Sajnos, vidéki városainkban nem nagyon sok helyen látjuk ezeket a berendezkedéseket, pedig egypár száz vagy egypár ezer pengő befektetéssel valóban javítani lehetne a legénység ellátásán. Erre a körülményre kénytelen vagyok a miniszter úr figyelmét felhívni. Végül kénytelen vagyok a miniszter úr figyelmét felhívni egy olyan jelenségre, amely ugyancsak nemigen fordult elő az előző esztendőkben és ez a legénységgel való nem egészen kifogástalan bánásmód. Pécs környékéről és Pécsről magáról meglehetősen súlyos panaszokat tartalmazó leveleket hoz hozzánk a posta, (vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Kérek konkrétumokat! — Szilágyi Lajos: A levelet ideadni!) A konkrétumokat majd a miniszter úrnak megküldöm, itt csak általánosságban említem meg, hogy az, amiről a levelek szólottak, valahogy megerősítést nyer abban, amit az újságokból olvashatunk. Olvastuk például, hogy Pécsett Haris István kispesti születésű 22 éves tüzér vasárnap délután szolgálati fegyverével szivenlőtte magát, azután hétfőn Palotás József szakaszvezető főbelőtte nlagát és azonnal meghalt. Május 25-én egy Kátyor Pál nevű Budapesten szolgáló honvéd lőtte agyon magát. Ezek a katonai öngyilkosságok mind szimptomái annak a bánásmódnak, amely egyes körletekben mutatkozik. Nem akarok általánosítani, nem is akarok konkrét tényeket említeni, elvégre apró kis emberekről van szó, — az altiszteket illetően — akiknek nevét megemlíteni felesleges, de a miniszter úrral közölni fogom ezeket és kérem a miniszter urat, hogy ebben az irányban a legszigorúbban vizsgáltassa ki a dolgokat és ne tűrje el, hogy a legénységgel gorombáskodjanak, főképpen ne tűrje el, hogy a legénységet testileg bántalmazzák, mert éppen az ellenkező hatást érik el vele, mint amit el akarnak érni. Végezetül, egészen röviden, egy-egy* nem nagyjelentőségű dologra kívánom a miniszter úr figyelmét felhívni. Néhány évvel ezelőtt kértem már a miniszter urat arra, hogy a katonai munkák kiadásánál legyen olyan szíves tekintettel lenni azokra a

# munkáltatókra is, akik munkásokkal dolgoztatnak, mert ma az a helyzet, legalább eddig az volt a helyzet, hogy a munkák legnagyobb részét olyan kisiparosok kapták, akik segéd nélkül dolgoztak, az ő kis műhelyükben, konyhájukban, az öszszes családtagjaiknak a munkába való bevonásával és így összeállítván, összedolgozván a munkát, beszállították, azok a munkáltatók pedig, akik segédeket is foglalkoztattak, munka nélkül állottak. Ezen a téren javulás állott be az utóbbi esztendőben. Ma már főképpen nyereg- és szij-javításról és egyéb ilyen munkákról lévén szó, ezek sokkal jobb arányban osztatnak ki, úgyhogy azok a, munkáltatók is munkát kapnak, akik segédekkel dolgoznak. Most újabban egy nagyobb javítási munka van folyamatban az egyik katonai javítóműhelyben és már hallunk hangokat, hogy a kisiparosok egyrésze odamegy, beszél és magyaráz, hogy ezt a munkát adják ki nekik. Nekem természetesen nem lehet és I KÉPVISELŐHÁZI NAPlrô Vin. ülése 1932 május 27-én, pénteken. 267 nincs is kifogásom az ellen, hogy a kisiparosok munkát kapjanak, hiszen nagyon sokan a kisiparosgenerációban a mi sorainkból kerültek ki, oktalanság és lelketlenség volna tehát tőlem, ha irigyelném tőlük a munkát, de nem is erről van szó, hanem arról, hogy a kisiparosságnak is éppúgy megvannak a maga parazitái, mint minden más társadalmi rétegnek. (Ügy van!) összeverődik 5—6 vállalkozószellemű ember, ezek maguk köré vesznek 30—40 kisiparost, megrohamozzák a honvédelmi miniszter urat és reszkető, tremoló hangon magyarázzák az ő nyomorukat, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) azért hogy munkát kapjanak és a végén kiderül, hogy a kisiparosok mind alulmaradnak és csak ez az 5—6 vállalkozó jár jól, akik összesuszterolják a munkát segéd nélkül, (Frühwirth Mátyás: Strohmanokkal!) úgy van, strohmanokkal és a kisiparosok ott maradnak munka nélkül. Erre nézve igen kérem a miniszter urat, rendkívül szigorúan nézéssé meg ezt a dolgot. Elismerem, hogy az utóbbi években ezen a téren valamelyes javulás állott be, de most hallottam megint egy ilyen roham hírét és ezért kötelességemnek tartottam előre figyelmeztetni a miniszter urat arra, hogy ha valóban kisiparosok jelentkeznek, semmi kifogásunk nem lehet az ellen, hogy ezek munkát kapjanak, sőt örömmel üdvözöljük, ha munkát kapnak, de annál erélyesebben kell üldözni azokat a parazitákat, akik a kisiparosság lobogója alatt valóban kalózmunkát teljesítenek. (Helyeslés.) Miután így nagyjában elmondottam, azt, amit akartam, befejezem. A fősúlyt arra helyeztem, hogy megtakarításokat kell eszközölni olyan téren, amely téren a megtakarítások a hadsereg harcképességét egyáltalában nem érintik. Itt a megtakarításokra van alkalom. Elmondottam három esetet, a testőrséget m,

t a koronaőrséget, a katonai attasékét és az egyházi intézményeket a hadseregben. Ezekre nézve határozati javaslatot nyújtottam^ be s miután én a kormány általános politikájával nem értek egyet és miután világszemléletem egészen más, mint a kormányé, a honvédelmi tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Frühwirth Mátyás! Frühwirth Mátyás: Mélyen t. Képviselőház! A honvédelem nagy szakkérdéseihez nem akarok hozzászólni, miután az a meggyőződésem, hogy ez éppen olyan nagy szaktudást igényel, mint bármely más tudományág, amelyet a művelt emberiség művel. A honvédelem^ a nemzetvédelem technikájának sok mindenféle egyéb kapcsolatai vannak, amelyek a legpompásabb, a legnagyobbszerűbb felkészültséget, szaktudást igényelik mindazoktól, akik ehhez a kérdéshez hozzászólnak. Mégis vannak problémák, kérdések, amelyekkel kapcsolatban nézetemnek szeretnék hangot adni. Az előttem szólott t. képviselő úr említette, hogy a legénység között dúló öngyilkosságok és egyéb ilyen dolgok arra vetnének világot, mintha a katonaságnál és a legénységnél talán bizonyos szempontból kifogásolható hangulat volna. Nekem, aki a katonasággal más vonatkozásban érintkezem, az a meggyőződésem, hogy a legpompásabb hangulat van a katonaságnál, sőt a falusi ember örül is annak, ha tud katonáskodni, ha tud az ő egészségének megfelelő szolgálatot teljesíteni, erre büszke, úgyhogy azt gondolom, nagyon ritka eset és 36