Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-90
Az országgyűlés képviselőházának 9 0. ülése 1932 május 2U-én, kedden. 253 jólét és csak azután szűnik meg a népjóléti minisztérium és nem jött létre a tényleges honvédelem, holott honvédelemről tárgyalunk. r Amikor a népjóléti minisztérium temetése után annak egyes tárgyait a honvédelmi tárca keretébe utalják, méltóztassék megengedni nekem,^ hogy minden szépítés nélkül és minden hosszátevés nélkül pusztán csak az adatok kapcsán foglalkozzam egy kérdéssel, foglalkozzam azzal a kérdéssel, amelyet az előadó úr is érintett, aki szintén reményének adott kifejezést, hogy most, hogy ez a kérdés a honvédelmi tárca keretébe került, jobb és kedvezőbb elbírálásban fog részesülni, mint eddig. A rokkantkérdéssel kívánok foglalkozni. A világháború áldozatainak ellátását minden hadviselt állam törvényerővel oldotta meg. Sajnos, egyedül állunk azon a téren, hogy mindeddig hiába kívánta az ország többsége pártkülönbség nélkül a rokkanttörvény megalkotását. 68.000 hadirokkant és 25.000 hadiárva rendeletekben szabályozott ellátása és segélyezése vár végleges megnyugtató és törvényileg rendezett megoldásra. Több mint 2000 azoknak a száma, akiknek munkaképességét 100%-ban elvesztettnek igazolták, több mint 2000 tehát a 100%-os hadirokkantak száma, akik közé soroztatnak azok, akiknek vagy mindkét karjuk, vagy mindkét lábuk hiányzik, akik mindkét szemükre megvakultak, vagy akik teljes izületi merevségben vagy súlyos ideg- és elmebántalmakban szenvednek és senyvednek, mint a háborúnak rokkantjai, a háborúnak áldozatai. Ha most azt vizsgáljuk, hogy mit kapnak j ezek a hadirokkantak, akkor azt látjuk, hogy ellátsuk semmi esetre sem nevezhető kielégítőnek. Egy 100%-os hadirokkant tiszt havonta 240 pengőt, 17 éven aluli gyermeke után pedig nevelési járulékként havi 8 pengőt, elhunyta esetén özvegye bayl 16 pengőt, gyermeke után nevelési pótlék címén 1*50 pengőt kap. Egy 100%-os hadirokkant altiszt 120 pengőt, legénységi állományú egyén pedig 80 pengőt kap havonta. A 75%-os hadirokkantak, akik közé azok tartoznak, akik tőiből veszítették el egyik lábukat, vagy egyik^ karjukat, akik csonttuberkulózisban, sikoly-bénulásban, vagy epilepsziában szenvednek, akiknek száma közel 7000-re tehető és akik minden munkára ált alános s ágb an és abszolúte megállapíthatóan legalább 60%-ban alkalmatlanok, ha tisztirangba tartoznak, havi 64 pengőt, lia altisztek, havi 48 tengőt, ha pedig a legénység körébe tartoznak, havi 32 pengőt kapnak. Az 50%-os hadirokkantak, akik közé azok tartoznak, akiknek vagy lábukat amputálták, vagy munkaképességük a háborúban szerzett betegség vagy báli folytán, rokkantság folytán csökkent, rangosztály szerint havi 32, 24, illetőleg 16 pengőt kapnak. A legszomorúbb az úgynevezett 25%-os rokkantaknak rétege, amely havi 1 pengőt kap az államtól. Nem akarom azt állítani, hogy meg lehet váltani és fizetni akármilyen összeggel is azt az áldozatot, amelyet rokkantjaink hoztak a háborúban, .mert ezt pénzzel megfizetni nem lehet, (Ügy van! Ügy van!) de lehetetlen azt kívánni, hogy valaki havi 1 pengős segélyből boldogulhasson, előbbre juthasson, exisztenciát alapíthasson, családot tarthasson fenn. Ez még szimbólumnak is sokkal megszegvén ítőbb, mintha semmit sem kapnának ezek a rokkantak. Nézzük meg azonban a hadiözvegyek helyzetét. Egy altiszt özvegye havi 10 pengőt, egy legénységi állományú egyén özvegye pedig havi 5 pengőt kap segítségképnen. De ez is cenzushoz van kötve, mert abban az esetben^ lia kiderül, hogy az az özvegy kétkeze munkájából magát eltartani képes, még ettől a horribilis, nagy segítségtől is teljesen megfosztják és védtelenné teszik. A hadiözvegyi járadék azonkívül megváltható az állam részéről oJymódon, hogy az özvegy egyszersmindenkorra végkielégítést kap, és pedig három évi végkielégítést, amely tehát egyszersmindenkorra kategóriák szerint 180, 360 és 576 pengőt tesz ki. Mélységesen fájlalom, • hogy ezt a kérdést bárki is mini» szociális kérdést kezeli, r vagy bárki is mint koldusügyet hajlandó elbírálni, mert ez ném szociális kérdés, ez nem koldusügy; ez szerintem a nemzet becsületének, az ország megbecsülésének, az adott szó szentségének kérdése, ez a hála érzetének kérdése azok iránt, akik elvéreztek azokért, akik most itt ebben az országban élnek. (Ügy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: Ezt mind aláírjuk! —* Kabók Lajos: Aláírják, de pénz nincs! — Fráter Jenő: Miből adjunk Î — Kabók Lajos: Mibőll Már megmondottuk! újra megmondjuk? — Jánossy Gábor: Ugyanazt mondtam én is! — Malasits Géza: Tíz évvel ezelőtt megmondtuk, hogy miből! — Fráter Jenő: De nem járultak hozzá! — Malasits Géza: Sajnos, nem mi voltunk a többség!) Nézzük és vizsgáljuk már most a hadiárvák helyzetét. Tudvalévő, hogy a hadiárvák csak tizenhatéves korukig részesülnek segélyben és az is köztudomású, hogy ebből a 16 évből 14 esztendő már lejárt, és legfeljebb csak két eszesztendő van hátra. Ennek ellenére, ha a kimutatásokat nézzük, azt kell megállapítanunk, — nem tudom, ez miként lehetséges — hogy a legutóbbi időben a hadiárvák száma állandóan felfelé menő tendenciát mutat. Nem ezzel akarok azonban foglalkozni, itt is tisztán és kizárólag a számokat, a számadatokat akarom ismertetni. Az apátlan és anyátlan árvák, ha tisztnek árvái, havi 5 pengő 75 fillér, az altiszti árvák pedig 3 pengő 25 fillér segélyben részesülnek. A félárvák — és ilyen is körülbelül 25.000 van — rangosztály szerint 1 pengő 50 fillér, 1 pengő 25 fillér, vagy összesen 75 fillér havi segélyben részesülnek. Mégis csak elszomorító és tragikomikus az, amikor tudjuk, hogy a lelencekre havi 10—16 pengőt költ az állam, ugyanakkor azokra, akik nem lelencek, hanem hősök leszármazottai, a hazájukért vérüket ontottak gyermekei, ilyen nevetséges, mondhatnám nem is nevetséges, hanem szomorú összegeket áldoznak. Meg kell még emlékeznem azokról, akik mint hátramaradt szülők vagy nagyszülők részesültek segítségben akkor, ha fiúkban a családfenntartót vesztették el. Ha a családfenntartó fiú tiszt volt, akkor utána havi 5 pengő, ha altiszt vagy közlegény volt, havi 2 pengő 50 filléres segélyben részesülnek. Amikor nem lehet közöttünk különbség pártállásra való tekintet nélkül abban, hogy ha valaki megbecsülést érdemel, ez az osztály az elsősorban az egész országban, akkor ne legyen abban sem különbség, hogy elsősorban arra gondoljunk, azon próbáljunk segíteni, hogy nemcsak megbecsülést, hanem segítséget és gondoskodást tudjunk nekik nyújtani. T. Képviselőház! Néhány olyan kérdésre kell még rámutatnom, amely a rokkantakkal kapcsolatban az ő látszólagos előnyüket mutatja, ^de tényleg a legtöbb téren hátrányban részesíti őket. 34*
