Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-90

Az országgyűlés képviselőházának 90. ülése 1932 május 24-én, kedden. 235 munkás, még ha egészséges és teljesen munkabíró is, akkor sem tud elhelyezkedni, csak a fiatal munkásokat kívánják, akarják, és veszik fel a gazdasági életben, az üzemben, a kereskedelemben, akkor mit csináljanak azok a szerencsétlen rokkantak, akik fillérekre vannak kárhoztatva, mit csináljanak azok az özvegyek, akik kénytelenek gyermekeiket felnevelni, akiknek semmi, de semmiféle elhelyezkedési lehetőségük nincs, akikről semmiféle gondoskodás nem történik, akik teljesen iaz éhhalálnak és az éhenpusztulásnak vannak kitéve. Ahelyett, hogy a kormány azt a gesztust mutatta volna, hogy nem csökkenti a rokkantak ellátás ara fordított összeget, hanem fixösszegként állítjia be ezt a következő költségvetésbe, és amennyiben elhalálozás folytán (csökkent a rokkantak száma, amennyiben csökkent a hadiárvák, a hadiözvegyek száma, emelné a megmaradt járulékait és megtartaná a költségvetésbe fix tételként beállított összeget, a kormány közel tizenöt százalékkal akarja, fogja és kívánja apasztani a hadirokkantak ellátására felvett összeget. Olyan antiszociális intézkedés ez,^ amelyhez fogható intézkedést még képviselőházban sohasem tettek, úgyhogy ez a képviselőház igazán nem panaszkodhat és nem mondhatja azt, hogy antiszociális tekintetben bármely más parlament versenyezni tudna vele. Amikor a Képviselőháznak erről az oldaláról nemcsak én, hanem más képviselőtársaim is rámutattak e tétel apasztásának igazságtalan voltára, kérnem kell a miniszterelnök urat, aki most a népjóléti tárcát is betölti, hogy ennél a tételnél keresse meg a lehetőséget arra, hogy az eredeti összeget állítsa vissza és azt a 2,436.000 pengőt, amelyet megtakarítani akarnak, takarítsák meg egyéb tételeknél. Egy 806 milliós költségvetés mellett meg lehet takarítani ezt a 2,436.000 pengőt és: akkor ezeken a szomorú és 'szerencsétlen embereken segíteni tudnak. Az előttem felszólalt Fábián Béla t. képviselőtársam rámutatott arra, hogy milyen előkelő gesztust mutatott a népjóléti kormányzat Angyal miniszteri tanácsossal szemben, amikor egy tollvonással átengedett neki^ 23.000 pengőt, de rámutathatnék a múltból más lesetekre is,. Ott volt a Bacher-eset, ott volt a Halász-eset, itt van a próbaszívási eset, ott vannak a borpalotákra kiköltött összegek, itt vannak azok f a rendkívüli kiadási tételek, amelyek a költségvetésbe fel vannak véve, itt van a sajtószolgálatra és a rendelkezési alapra előirányzott öszs,zeg, játszi könnyűséggel tudná a kormány ezt a 2,436.000 pengőt megtalálni és ezt az összeget a rokkantilletmények pótlására fordítani. Itt van kezemben a Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége debreceni csoportjának egy határozata, amelyben ezek a szerencsétlenek hangoztatják, hogy teljes erővel tiltakoznak a rideg és lelketlen terv szándékával szemben is és leszegezik, hogy egyenesen a nemzeti becsület kérdésének tartják nemcsak az eddigi keretek változatlan fenntartását, hanem a hadigondozottak ügyének a legrövidebb időn belül, törvényhozás útján való intézményes biztosítását is. (Szűcs István: Meg is lesz!) Meg is lesz, t. képviselőtársam'? (Szűcs István: Meglesz biztosan!) Hivatkoztam és; az előbb is utaltam arra, hogy ezt beígérték már a múlt évben a választásokat megelőzőleg is, ígérték 12 esztendő óta, azonban nem tudom: megérjük-e még, akik tagjai vagyunk a törvényhozásnak, hogy ezt a rokkanttörvényt valóban meg is csinálják? (Szűcs István: Meglesz!) A HadiKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ VIII. rokkantak Nemzeti Szövetsége ebben a határozatban ezt mondja (olvassa): «Nem óhajtunk úgy járni, mint 1848-as elődeink, akik közül a nagy tömegeknek a koldusbot és kenyér, az utolsóknak pedig díszsírhely jutott.» Igazuk van, nem díszsírhely kell azoknak, akik majdan utolsók lesznek a hadirokkantak között és nem koldusbot és kolduskenyér a maiaknak, hanem becsületes megélhetéséről kell gondoskodni ezeknek a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak. (Elénk helyeslés a Ház minden oldalán.) Amikor a címhez hozzászólok és amikor megindokolom, hogy miért nem fogadom el a költségvetésnek még ezt a tételét sem, nem mulasztom el, hogy rá ne mutassak arra, ami a közegészségügy más terén ds észlelhető. A gyermekgondozás problémájára kell itt rámutatnom. Olyan katasztrofális viszonyok mellett, mint amilyenek most vannak, amikor a felnőtt munkásoknak a munkában való elhelyezkedése majdnem a lehetetlenségek közé tartozik, amikor vannak olyan emberek, akik munkát szeretnének végezni, de hónapokig nem tudnak elhelyezkedni sem a mezőgazdaságban, sem az iparban, nem tudnak kenyeret keresni a szellemi munkások közül is ezren és ezren, akkor a kormány legelső feladatának annak kellene lennie, hogyha már a felnőttekről a munkanélküliek munkanélküli biztosítása révén nem gondoskodik, legalább a gyermekekről gondoskodjék, a gyermekeket ne hagyja teljesen elsorvadni, elpusztulni és a tüdővész martalékává lenni. Ajánlom a népjóléti miniszter úr figyelmébe a debreceni egyetem rektorának, dr. Neuber Edének tanulmányát. Nézze meg azt a felvételt, amelyet Neuber Ede végzett, hogy milyen pusztítást visz végbe a tuberkulózis a debreceni iskolai növendékek között. Azt hiszem, hogyha ezt a statisztikai felvételt nemcsak egy város iskolásgyermekeire szorítanók, hanem az ország bármely városára, akkor olyan borzalmas állapotokat találnánk, amelyekhez foghatót Európa egyik államában sem tudnánk találni. Nem lehet célja, nem lehet intenciója a kormányzatnak az, hogy Európában vagy az egész kultúrvilágban mi legyünk az elsők, akik a tuberkulózis-statisztikában vezetünk. Nem lehetünk mi azok, akik a gyermekhalálozási statisztikában az elsők vagyunk. A kormánynak kötelessége ezen a téren is megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek a magyar nép gyermekeinek megvédése érdekében feltétlenül szükségesek. Amikor ezt szóváteszem, amikor rámutatok arra a katasztrofális pusztításra, amely a gyermekek között van, jelentékeny részben a tuberkulózis, jelentékeny részben pedig a venereás betegségek miatt, akkor rá kell mutatnom arra is, mi történik azokban a csekély számú tüdőbetegszanatőriumokban, amelyeket a múltban felépítettek és amelyekben meglehetős számú férőhely van, amely férőhelyeket azonban ezidőszerint nem töltenek be, mert a kormány nem ad elegendő fedezetet ezeknek a férőhelyeknek betöltésére. Tessék megnézni a budakeszi szanatóriumot, a gyulai Józsefszanatóriumot, a debreceni Auguszta-szanatóriumot, mindenikben ha el akarunk helyezni tüdőbetegeket, azt a választ kapjuk, hogy sajnos, az egyikben 40, a másikban 50, a harmadikban 60 üres férőhely van, ahol lehetne elhelyezni embereket, azonban azt mondják, hogy költségvetési fedezet hiánya miatt embereket ott elhelyezni most nem lehet. Ez nem más, mint a magyar közegészségügy tökéletes csődje,