Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

198 Az országgyűlés képviselőházának nem volna-e helyesebb és nem szociális érzésre valló cselekedet volna-e, ha a népjóléti kor­mányzat helyes gyermekvédelemmel iparkod­nék az apró gyermekek sírhantjait csökken­teni. De kérdezem, hogy pédául a népbetegség elleni védekezés szempontjából helyes, okos, szociális érzékre valló cselekedet-e az, hogy erre a célra a népjóléti kormányzat 230.000 pengővel kevesebbet ad? Hát olyan megnyug­tató a nép egészsége, hogy ilyen kevés összeg is elegendő arra, hogy a népbetegségek ellen pl. a tüdőbaj ellen védekezzünk? Nem tudom, hogy az igen t. miniszterelnök úr, aki ezidő­szerint a népjóléti tárcát képviseli, járt-e már olyan vidéken, ahol a munkásságnak nagy tömegei élnek. Nem tudom, hogy járt-e? Én azt hiszem, hogy nem, mert ha a miniszterelnök úr, mint népjóléti miniszter, járt volna olyan vi­déken, olyan helyen, a város külső részein, ahol tömegszállásokon laknak az emberek és éjje­lenként tömegszállásokon húzódnak meg, akkor látnia kellett volna a köhögő, köpködő embe­rek nagy tömegeit, akik az utcán, amerre men­nek, akkorákat köhögnek és akkorákat köpnek, mint egy hatalmas nagy molnárcsusza. {Zaj.) Végig az utcán köpködik az ő tüdővész­bacillusokkal^ telített váladékaikat. Kérdezem az igen t- népjóléti miniszter urat, nem lett volna-e helyesebb, nem lett volna-e |_ okosabb a belügyi tárca egyes tételeinek óriási emelése helyett a tüdőbetegség, a tüdővész elleni véde­kezés? (Fráter Jenő: A belügyinél hol van eme­lés?) Nem hallom, tessék hangosan közbe­szólni. (Fráter Jenő: A belügyinéi hol van eme­lés? Egy helyen van 50.000 pengő!) A bába- és ápolóképzésnél szintén csökken­tették a tavalyi összeget. Ugyanezt kérdezhe­tem, ugyanígy feltétetem a kérdést: tudja-e az igen t. népjóléti miniszter úr, tudja-e az igen t. miniszterelnök úr, hogy hány száz és hány ezer gyermek pusztul el egyéves kora előtt künn a falvakban és mennyi anya pusztul el? Nincsen kellőszámú orvos, hiány van az orvosokban, hiány a bábákban. Ahelyett, hogy ezen a téren emelkedett volna az előirányzott összeg és meg­volna a segítés lehetősége, csökkentik ezt az összeget. A hadirokkantak támogatásánál 2,436.000 pengővel kevesebb van előirányozva. Itt ismét azt mondom: a legkeményebb bírálatot érdemli meg ez a kormányzat, amidőn a hadirokkantak­kal éveken keresztül olyan mostohán bánt, mint ahogyan eddig bánt azokkal a hadirokkantak­kal, akik hosszú esztendőkön keresztül feláldoz­ták mindenüket, ami szent volt előttük, felál­dozták családi boldogságukat, feláldozták egész­ségüket, életüket áldozták fel abban a hitben, abban a reményben, hogy ezért az óriási áldo­zatért, majd ha visszajönnek, a haza hű lesz hozzájuk, amiként ők hívek voltak a hazához künn a lövészárkokban, amikor ott szenvedtek és hátralevő napjaikat, ha megbetegszenek, em­berhez méltóan tölthetik el. Ezzel szemben 25%-os hadirokkant havi egypengős segélyt kap, de a magasabb százalékú hadirokkant is olyan keveset kap, még a 100%-os is, hogy ab­ból emberhez méltó életet igazán nem élhet­Amidőn tehát mi felhoztuk ezeket a panaszo­kat, — tíz esztendő óta mindig a hadirokkantak ügyéről beszéltünk itt, valahányszor erre alka­lom volt — követeltük és követeljük állandóan és mindig, hogy a hadirokkantaknak végre ad­ják meg azt a lehetőséget, hogy hátralevő éle­tüket emberhez méltóan töltsék el, élhessék le. És akkor jön az igen t. miniszterelnök úr, mint népjóléti miniszter és ahelyett, hogy felemelné 89. ülése 1932 május 23-án, hétfőn, a hadirokkantak járadékát legalább arra a ní­vóra, amely nívón a körülöttünk levő államok hadirokkantjai élnek és kapnak segélyt, csök­kenti az igen t. miniszterelnök úr ezeket a se­gélyeket. Nem tehetek róla, nekem ismét meg kell mondanom, hogy embertelen és szívtelen az a kormányzat, amely a hadirokkantakkal így bánik. A napokban, amikor az igen t. előadó úr a tárcáról beszélt, én közbeszólás formájában már megemlítettem, hogy felháborító az a bánás­mód, ahogy a magyar hadirokkantakkal beszél­nek. Megmondottam közbeszólás formájában, hogy Németországban egy vakot vezető hadi­kutyát jobban díjaznak, jobban ellátnak, mint nálunk például egy 25%-os hadirokkantat. Kér­dezem, ha megteheti ezt Németország, ugyan­csak olyan legyőzött ország, mint amilyen mi vagyunk itt, ugyanígy meg van csonkítva, mint mi vagyunk itt... (Zsindely Ferenc előadó: Ügy nincs! — Tauffer Gábor: Űgy nincs meg­csonkítva! Hogyan lehetne úgy megcsonkítva? Ezen a téren mi vezetünk!) Hogyne lenne. De nem ezen van a hangsúly. (Zaj.) Ha Németország nemzeti becsületének tartja, hogy a hadirokkantakat emberhez mél­tóan ellássa, akkor Magyarországnak is köte­lessége volna ugyanúgy ellátni a hadirokkan­takat, amint Ausztriában, vagy más államok­ban ellátják őket. De itt van egy másik dolog. Az állami ideggyógyintézeteknél is 160.890 pengővel keve­sebbet állítottak be. Nem tudom, az urak meg­figyelték-e, olvasták-e az elmúlt héten az egyik elmegyógyintézetben történt szomorúan tra­gikus esetet. Arról volt szó azokban a hírlapi közleményekben, hogy az egyik budapesii elme­gyógyintézetben egy fiatal idegbeteg embert reggel halva találtak cellájában. A megindult vizsgálat megállapította, hogy kevés az ápoló személyzet, a dühöngő őrültekre nincs kellő fel­ügyelet és csak így történhetett meg, hogy a dühöngő őrültek egyik társukat megfojtották. Kérdezem: nem volna-e a legfontosabb pro­blémák egyike ezen a téren az, hogy azoknak a szerencsétleneknek, akik a sors mostohasága következtében idegrendszerükben összeomla­nak, ha bekerülnek ilyen intézetbe, kellő figye­lemben és kellő ápolásban legyen részük? A nem állami gyermekmenhelyen lévő gyermekek intézeti elhelyezésénél 115.000 pen­gővel kisebb a tétel. Megint csak fel kell ten­nem a kérdést, vájjon az igeji t. népjóléti mi­niszter úr, ezidőszerint a miniszterelnök úr, tudja-e, ismeri-e azoknak a szerencsétlen gyer­mekeknek sorsát, életviszonyait, akik az állami gyermekmenhelyről kerülnek ki a vidékre gon­dozásra. Azok a szerencsétlen gyermekek ki­kerülnek a falvakba, szegényebb, gazdagabb családokhoz, ott azokat a gyermekeket pásztor­kodásra használják fel. A gyerekek sorsa mos­toha, a gyerekek sorsa sajnálatraméltó, mert valahányszor ilyen falusi családot megkérdez az ember, hogy miért^bánik úgy, miért üti azt a kis gyermeket, miért küldi libát, malacokat őrizni és miért küldi ki csordára a gyereket, , miért nem tartja itt a családnál, akkor olyat mondanak, amit én itt elnöki rendeutasítás nélkül nem mondhatok meg. Arra hivatkoznak, hogy azért a pár fillérért, amit az állam fizet, nem tarthatják azt a gyereket úgy, mint saját gyermeküket. Itt is^ bűnös könnyelműség tehát a gyermekvédelem és a jövő nemzedék szem­pontjából ezeknek a gyermekeknek tartásdíját egy fillérrel is csökkenteni. A jövő generáció érdeke parancsolja, hogy ezeknek a gyerekek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom