Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-89
172 Az országgyűlés képviselőházának Tóth Pál: Igen tisztelt Ház! Az előttem szólott t. képviselőtársam beszéde egy részében a népjóléti minisztérium megszüntetésével foglalkozott. Én erre a témára nem. kívánok reflektálni, mert véleményemet már akkor elmondottam, amikor pár héttel ezelőtt a népjóléti miniszteri állás megszüntetéséről szóló törvényjavaslat tárgy altatott a Házban. Kétségtelen, hogy a népjóléti miniszteri állás megszűnik, azonban a minisztérium mégegyszer megjelenik a maga egészében itt, a Ház előtt, költségvetés képében. Ha az eimber végignézi ezeket a címeket, amelyeket a költségvetés tartalmaz: közegészségügy, egészségügyi intézmények, gyermekvédelem, társadalombiztosítás, közjótékonyság és emberbaráti intézmények, mind azt mutatják, hogy a népjóléti minisztérium költségvetésének címei igen közeli vonatkozásúak az egészségüggyel, sőt majdnem kizárólag egészségügyi vonatkozásúak; egészségügyi vonatkozású itt minden tétel, amely a népjóléti minisztérium tárcájában megjelenik. Egészségügyi vonatkozású a rokkantkérdés is. amelyre beszéde végén mutatott rá az előttem szólott t. képviselőtársam. Nem mondok új dolgot, ha azt mondom, hogy a reánk dicstelenül végződött háború végeredményben csupa dicsőséges harcokból állott. A magyar katona hősiességéről, vitézségéről akkor legendákat beszéltek. Ugyanígy legendákat lehetne ma beszélni a nép ezreinek nyomoráról, különöskép közöttük azoknak a rokkantaknak helyzetéről, akik fizikailag, testileg is hátrányban vannak az éptestű honpolgárokkal szemben. Ezt az élet harcában való egyenlőtlenséget valahogyan az államnak kell kiegyensúlyozni és az állam meg is teszi ebben a tekintetben azt, amit a leromlott viszonyok között megtehet és anyagilag segélyezi a rokkantakat. Az anyagi segítés mellett azonban én igen fontosnak tartom azt is, hogy szeretettel forduljunk a rokkantak felé és nyilvánosan is megbecsüljük őket. Ezért tartom a nemzet életében nagyon szép és nemes cselekedetnek a kormányzó úr ő főméltóságának legutóbbi intézkedését, amikor ennek a megbecsülésnek látható jeléül rokkantjelvényeket adományozott a rokkantaknak azért, hogy ezáltal a külső megjelenésben is azonnal szembetűnjön, hogy az illető, aki testi fogyatékosságban szenved, ezt a fogyatékosságát a háborúban, a haza szolgálatában szerezte. Ezt a megbecsülést szeretném, ha az idők folyamán még inkább erősítenénk. Minél messzebb vagyunk a háborútól, annál inkább meg kell becsülni azokat, akik abban résztvettek, akik ott testileg megnyomorodtak. A megbecsülés mellett azonban az anyagi segítést is szeretném szilárdabb bázisokon látni. Szeretném, ha a rokkantak ügye törvényhozásilag véglegesen rendezve volna, hiszen tizennégy esztendővel a háború befejezése után most már mégis csak megnyugodott annyira a rokkantkérdés, azok a hullámzások, testi javulások, rosszabbodásk is megálltak annyira, hogy a végleges rendezés ideje elérkezett. Nem is kétlem, hogy rövidesen, amikor az egész nemzet egyetemét érdeklő problémák elsimulnak, a rokkanttörvény ide fog kerülni a Ház elé. Méltóztassék megengedni, hogy a rokkantkérdéssel kapcsolatban szóvátegyem azt is, hogy nemcsak a háborúnak, hanem a mindennapi életnek is megvannak a maga rokkantjai, akik különböző betegségek, vagy pedig baleset következtében testi fogyatékosságot szenvedtek és rokkantakká váltak. Az ezekről való gondoskodásnak szintén bizonyos mér89. ülése 1932 május 23-án, hétfőn. tékben állami gondoskodás tárgyát kell képeznie. E téren megállapíthatom, hogy eddig minden vonatkozásban igen sokat r mulasztottunk. Hogy csak egyet említsek, már maga az orvosképzés ebben a tekintetben nem elég megfelelő. Az egyetemeken nem foglalkoznak ezzel eleget és nem fektetnek annyira súlyt arra, hogy az orvosok ki legyenek képezve az orthopédiában is, amelyet magyarul talán «testegyenészetnek» szoktak fordítani, szóval abban a tudományban, amely arra teszi kénessé és alkalmassá az orvost, hogy idejében felismerje, melyek azok a betegségek, kisebb elváltozások, amelyek azután később, ha nem részesülnek megfelelő kezelésben, a testi fogyatékosságot okozzák az illető emberen és ezáltal nemcsak az ő egészségét teszik tönkre, hanem társadalmilag is nagy tehertételt jelentenek. Ezekre a betegségekre, azt hiszem, azért nem fordítanak elegendő gondot, mert ezek nem magát az életet fenyegetik, hanem inkább a megélhetést. Viszont még egy szempontból kell ezt a kérdést megvilágítani, Ha lesznek képzett orvosok, akik felismerik azt, hogy ezekkel a betegségekkel már akkor törődni kell. amikor kezdeti stádiumban vannak és meg kell előzni kifejlődésüket, akkor még az is szükséges. hogy társadalmilag olyan szervezet álljon rendelkezésre, amely azután ezt az orthopédiakérdést úgy meg tudja oldani, hogy abból az egész országnak haszna legyen, mint ahogy egy nagy német orthopédista szokta mondani, hogy «a koldusokból is lehet adófizető polgárokat csinálni». A magyar közéletben dr. Horváth Mihály egyetemi tanár úr foglalkozik intenzívebben ezekkel a kérdésekkel és nem habozom kijelenteni, nagy elismeréssel az ő eddigi munkássága iránt, bízom abban, hogy a továbbiak során ő meg tudja oldani az előkészítés munkáját annyira, hogy azután a törvényhozás tud vele foglalkozni. Hiszen néhány esztendővel ezelőtt éppen a törvényhozás utasította a kormányt, hogy a testi fogyatékosokat, a nyomorékokat országosan írja össze. Ez az összeírás meg is történt. Az adatok most vannak feldolgozás alatt. Amint a feldolgozás megtörtént, akkor fogjuk csak látni, hogy mennyi minden tennivaló hárul itt az egyes emberekre, az orvosokra és mennyi az államra. Bízom abban, hogy ha ez megtörtént, meg lehet majd csinálni a rokkantak számára is egy olyan egyesületet, amilyen például a Stefánia-Szövetség az anya- <' csecsemő védelem számára, amely ezt a problémát Magyarországon olyan szépen és olyan tökéletesen oldja meg, amennyire emberileg elképzelhető. A t. Ház engedelmével a Stefániáról is szólok néhány szót és felhozok egy-két adatot, amely a legutóbbi esztendei működését tárja elénk. A Stefánia az 1931. évben rendelkezett 176 fiókszövetséggel, fenntartott 223 védőintézetet, 41 tejkonyhát, 9 anyaotthont, 18 bölcsődét, 8 napközi gyermekotthont, 13 szülőintézetet és 3 csecsemő- és gyermekkórházat. Gyönyörű szép teljesítmény, ha így végigtekintünk rajta és a mellett megállapíthatjuk, hogy még az 1931. évben is néhánnyal szaporodott a számuk szemben az 1930-iki státussal. Megemlítem például mint érdekességet azt, hogy az orvosi rendelést igénybe vették 588.531 esetben, mintegy 12.200-zal több esetben, mint 1930-ban. Megemlítem azt, hogy például a védőnői látogatások száma 1,240.863 volt, 19.000-rel több, mint az előző esztendőben. Mél•
