Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

Az országgyűlés képviselőházának 89 foglalkozni kell, ezt a kérdést^ meg kell vala­hogy oldani. A munkanélküliség kérdését nem leihet utolsó problémának minősíteni, olyan­nak, amellyel nem^ kell foglalkozni. Sőt, ez a legelsőrendű probléma, hiszen ennek vannak nemcsak szociális, hanem gazdasági vonatko­zásai is. Maholnap már nem lesz ember, nem lesz munkás, aki dolgozik Magyarországon. Egyre kevesebb a munkaalkalom, egyre több a munkanélküliek hatalmas serege. Vannak Ma­gyarországon nagy ipari centrumok, ahol a munkások ezrei vannak munka nélkül és ha­talmas, egykor virágzó iparokban két-három munkás dolgozik néhány órát naponta (Ügy van! a szélsőbáloldalon.) néhány garas órabér ellenében. Nem méltóztatnak gondolni, hogy ennek igen keserű visszahatása lesz az egész gazda­sági életre? Hiszen a munka az emberi társa­dalom summum bonum-ja, legfőbb jója. Ha nincs munka, ha nincs produkció, ha nem sza­porítjuk a (munka útján a nemzeti javakat és a nemzeti vagyont, akkor miből akarnak 806 mil­lió pengőt kipréselni egy naptári esztendőben. Ne méltóztassék ezt a problémát olyan köny­nyedén felfogni és felette olyan könnyen át­siklani. Méltóztassék a munkanélküliség pro­blémájával igen komolyan és igen komolyan foglalkozni. Vagy-vagy; miniszterelnök úr! Vagy tessék munkaalkalmakat teremteni és védeni a munkát a kapitalizmus túlkapásai ellen, vagy méltóztassék bevezetni az európai rendszerű, kötelező, munkanélküliség esetére való biztosítást. Ha van annyi sok mindenfé­lére pénz, kell lennie erre is. Megjelöltük más tárcák költségvetésénél erre a fedezetet. A szívási próbákra 1,300.000 pengőt költöttek, eb­ből az összegből, ami pluszt jelent azoknak az uraknak, mert megkapják a maguk illetmé­nyeit is, nagyon sok ezer síró, éhező, munkát­lan család könnyeit lehetett volna letörölni. 70 millió pengő r értékű eladatlan dohány van, mondta a pénzügyminiszter úr minapi beszé­dében. Nem látjuk azonban a kimutatásban azt, hogy a "pénzügyi kormánynak eszébe jutott volna, mondjuk a Horthy-segély akció alapja javára. 100.000 olcsó cigarettát odalökni, pedig az egész magyar pénzügyi helyzet részben a dohányzási szenvedélyre van felépítve tehát abból kell kiindulni, hogy a munkanélküli is szenved dohányhiányban, ha nincs egy cigaret­tába, amit elszívhatna. Nem lett volna-e sok­kal előkelőbb és elfogadhatóbb gesztus, ha ahe­lyett, hogy az államtitkár uraknak havi 2000 pengős próbaszívási átalányt adnak, a munka­nélkülieknek is juttatni ebből valamit. (Fábián Béla: Képviselő úr, nemcsak próbaszívók van­nak, hanem ízlésellenőrök is. akik fizetést kap­nak!) Most már sietnem kell. mert ez a kis ör­döngös masina figyelmeztet, hogy időm lejárt. NéMny tőmondatban figyelmébe ajánlom a miniszterelnök úrnak és a kormánynak a nyolc­órai munkaildiő problémáját azzal, hogy ez már túlhaladott álláspont. Legyalább most csinálják meg. Magyarországon vannak egész iparágak, ahol imiég 14—16—18 órát dolgoznak, ezen az alapon is hozzá lehetne juttatni néhányezer családot a munkához. T. Ház! A kartellek árfelhajtó eredményei­ből a munkásnak és a munkának nem jut semmi, a termelés racionális átszervezése a munkást sújtja, ennek minden terhe a mun­kásé, minden előnye a gyáriparé. Minden előny a kartellvezéreké. Hosszú imunkaidő, rongy bé­rek, munkátlanság, nyomorúság, ez ma a ma­gyar munkás sorsa. Nekem eszembe jut egy reminiszcencia 1918-ból. El kell mondanom, lát- * ülése 1932 május 28-án, hétfőn. 171 tam az összeomlás után, hogy a szervezett pro­letariátus puskával a vállán védelmezte kint a gyáripari negyedekben a gyárakat, a magán­tulajdont, a szervezetlen rabló hordák ellen és ha ezek a szervezett munkások ezt a t héroszi gesztust nem tudták volna produkálni, akkor talán kő-kövön nem maradt volna. Ezt azért említem meg, mert figyelmeztetnem kell a kor­mányt és a kizsákmányoló kapitalizmust, a kartellek mohó urait, akik mindent maguk alá kaparnak és semmit sem juttatnak másnak, hogy még egyszer a munkásságnak ezt a héro­szi gesztusát nem érdemelnék meg és alig tud­nák elérni. T. Ház! Eögtön befejezem. A rokkant­ellátmány is lecsökkent 19'4 millióról 17 mil­lióra. Itt nem lett volna szabad takarékos­kodni, ezt emelni kellett volna legalább is olyan arányban, amilyen arányban a kihalás ezt lehetővé teszi. Siettek rögtön, gyorsan, likvidálni az állami pénzügyek javára a meg­halt rokkantak, özvegyek és árvák megmaradt járadékait, azokat levonták, a helyett, hogy odaadták volna a többieknek, hogv valamics­kével legalább többet kapjanak. Megszüntet­ték az állami művégtag készítő intézetet. So­kat jártam külföldön, s láttam, hogy a proté­zis ipar és technika hallatlan módon kifejlő­dött a külföldön a háború után. a háború kö­vetkeztében. Olvan tökéletes művégtagokat és műtestrészeket látni, hogy avatatlanok nem is tudják, hogy az illető csonka, és valami pro­tézis pótolja hiánvzó testrészét. ^ Nálunk ez nincs, nálunk öntött vasból gyártják a kopogó mankókat és félő, hogyha az állami művégtag készítői ntézetet megszün+etik. ezen a téren még sokkal rosszabb lesz a helyzet. T, Ház! A gyermeknyaraltatásra tavaly 100.000 pengőt irányoztak elő. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék beszédét befejezni. Propper Sándor: Még egv mondatot mon­dok csak. Ezt 42.000-re csökkentették. Ezzel szemben megemlítem, amit az urak valószínű­leg szintén hallottak tegnap a rádiókrónikás részéről bejelenteni, hogy csak Budapesten 15.000 olyan vérszegény gyermek van, akiket ha nem visznek ki a szabad levegőre és egy kis jobb ellátásra, a következő esztendőben a fekete halál meg fosna tizedelni őket. (Farkas István: Ez a fajvédelem!) Ma az országban csak^ Budapesten van 15.000 iskolaorvosilag megállapítottan nyaralásra szoruló gyermek, akiket nem fognak tudni ellátni, mert hiszen ebből a 42.000 pengőből nem sokat lehet nya­raltatni, ha tudjuk, hogy egv gyermek nyarai­tatása átlag 42 pengőbb kerül. A rádió koldult tegnap erre a célra. Hiszen jó volna, ha ad­nának, ha a magas klérus, az arisztokrácia, az ipari tőke végre egyszer belenyúlna a zsebébe és az új generációnak, a felnövekvő új gene­rációnak életéhez, egészsége megmentéséhez hozzájárulna valamivel, ez nagyon jó volna, erre azonban nem lehet számítani, úgyhogy intézményesen kell gondoskodni ezeknek a gyermekeknek nyaral tatásáról, amire én igen nyomatékosan felhívom a miniszter úr figyelmét. Semmi reményét nem látom annak, hogy a magyar nép gondozás, a magyar népjólét ennek a költségvetésnek keretében és új szer­kezetében hivatásának megfelelő lesz, éppen ezért a költségvetést nem fogadom el. (Helyes­lés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző; Tóth Pál!

Next

/
Oldalképek
Tartalom