Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-80

Az országgyűlés képviselőházának 80 nak — ami által az, ifjúság elhelyezkedésére egy kis utat nyitunk, egy kis rést ütünk ezen az áttörhetetlen trójai vagy nem tudom kínai falon. (Györki Imre: Miért nem csinálják meg?) Végül szinte félve szólalok meg, amikor egy másik adónemet ajánlok. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy iá német köztársaságot elég demokratikusnak méltóztatnak ott ülő igen t. barátaim találni. (Felkiáltások jobbfclől: Most már nem! — Kabók Lajos: Még most is!) és lazt hiszem, hogy pl. a monakói fejedelmet elismert elsőrendű gentlemannek méltóztatnak tartani. (Egy hang a jobboldalon; Németországban?) Átmentem Németországból Momakóba, méltóztassék velem tartani. (Derültség.) A monakói fejedelemség miből tartja fenn magát? A montekaiiói kártyanyereségből. (Meskó Zoltán közbeszól.) En Meskó Zoltán t. barátommal, amikor még ezen a padon ült — most is ezen ül, esak egy kissé odébb ment — tökéletesen egy nézeten voltam, amikor minden szerencsejáték kiirtását javasolta. (Meskó Zoltán: Mióta a ferbli tönkrement, tönkrement az ország!) En azonban azt mondom: miért engedélyezi az állam a totalizatőrt? Hát az nem szerencsejáték? Miért engedélyezi az állam az osztálysorsjátékot? Az nem szerencsejáték? Méltóztassanak csak meghallgatni: A logika megdönthetetlen érveivel kimutatok egy új adó forrást. Előre is kijelentem és hangsúlyozom, hogy mindenféle kártyajátékhoz helyes kifejezéssel, művelt kifejezéssel analfabétának érzem magiam, magyarán mondva hatökör vagyok. (Derültség). Minden szerencsejátékot tehát a legélesebben ellenzék és valamennyit a leghatározottabban eltörölném; (Elénk helyeslés a jobboldalon.) ellenben ha meg van engedve a totalizatőr, ha meg van engedve a jótékonycélú állami sorsjáték s ha meg van engedve mindenféle hazárdjáték, akkor nem nagy lépéssel, de egy hangyalépéssel menjünk tovább. Miért nem méltóztatnak megadni — és evvel a lillafüredi kérdés is meg volna oldva — külföldi tőkepénzeseknek, de csak külföldiek számára a játékengedélyt. (Meskó Zoltán: Mondja ezt a pénzügyminiszternek. — Malasits Géza: Valóságos Kolumbusz tojása! A ferbli mint a nemzeti vagyonosodás előidézője.) Ha Franciaország, Hollandia, Németország nem lett erkölcstelenebb, mert Ostendéban, Wiesbadenben, Biarritzban és Montecarlóban azok az idegenek, akik^ akarják, akiknek van, kártyán elköltik a pénzüket, mi sem lennénk erkölcstelenebbek, ha az idegenek ide is el tudnának jönni, mert vjagy me legyen semmiféle hazárdjáték, vagy ha lúd, legyen kövér. (Derültség. — Meskó Zoltán: Mit szól hozzá a kutuszminiszter úr?) és legyen megengedve a játékkaszinó is tisztán idegenek számára az idegenforgalom emelése céljából. Ez azzal az előnnyel is járna, hogy szegény és igazán sajnálatraméltó amerikai barátaink, akik titkon gyártott italokat isznak és abiba vagy belehalnak vagy belebetegszenek, idejönnének és itt majdnem ingyen meginnák a llegjobb magyar borokat, ami a borfogyasztás kérdését is egy lépéssel előbbre vinné a megoldásihoz. (Zaj. Halljuk! Halljuk! -? Kabók Lajos: Most halljunk valamit a költségvetésről is!) Miután szerencsém van a mélyen t. vallásés közoktatásügyi miniszter úrhoz, (Elénk éljenzés a jobboldalon.) méltóztassék megengedni, hogy az ő ügykörébe vágó egy-két kérdésről megemlékezzem. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) . ülése 1932 május 7-én, szombaton. 85 Most ismét egy új kifejezést hallottam, hogy T*if) sd" ft V i ZrS £T Ü Mit jelent ez? Eostálni a búzát vagy rozsot szokták. A vizsgán az izguló, drukkoló gyermekeket vizsgálják. (Kabók Lajos: Na, miniszter úr, ezt hallgassa meg.) Be méltóztatott hozni pedagógiai, tanügyi szakvélemények alapján az évvégi vizsgákat. (Fábián Béla: A negyedik elemiben kellett volna behozni.) En teljesen a tanulási és a tanítási szabadság álláspontján vagyok, s azt mondom: ha van öt egyetemünk, menjen mindenki egyetemre, aki egyetemi képzettséget akar szerezni, Ügy sem tudjuk megoldani a magyar szellemi proletariátus megmentésének kérdését a mai határok között. (Ügy van! Ügy van!) Kérem a mélyen t. vallás- és közoktatásügyi t miniszter úrtól, akinek a szíve és esze a helyén van, akinek igazán gyönyörű, a világ bámulatára és irigylésre méltó kultúrintézményeink megerősítésére, konzerválására irányuló törekvéseit a legmelegebb odaadással támogat juk,^ méltóztassék még egyszer megfontolás tárgyává tenni ezt a vizsgadolgot, mert méltóztassék elképzelni, annak a diáknak a Ihelyzetét, aki a negyedik osztályig felment és akinek ott egy negyed vagy félóra izgalmai között kell vizsgáznia, amikor a vizsgán ott vannak a szülők, a vizsgálóbizottsági tagok, a tanárok. Tudjuk, hogy annak a szegény gyereknek mit jelent ez, s bár tudom, /hogy az egész évi, illetőleg a négy évi tanulmányi eredmények alapján történik az eredmény megállapítása, mégis azt mondom, hogy principes obstat- mindjárt az első osztályban kellene ezt a szellemi rostát elkezdeni és, aiki a negyedikbe felment, az hadd menjen tovább. A legnagyobb készséggel és örömmel üdvözlöm az igen t. miniszter úrnak abbeli elhatározását, hogy megrövidítette a tanévet, hogy azok a szegény gyermekek, amikor ránk szakad a forró nyár, már mehessenek a fejüket szellőztetni, sportolni, nyaralni. Egyidejűleg méltóztassék talán — talán már meg is történt — az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak, aki nemcsak kultúránk szellemének hivatásos vezére, hanem a sportnak is egyik vezető férfia, a tananyagot a megrövidített iskolaidőhöz szalbni, mert tanár és tanítvány teljesen lekókadtan, kimerült idegekkel fogja majd a mostani megrövidített tanidőben elvégezni a tananyagot. Méltóztassék az elemi iskoláktól kezdve, a középiskolákon végig a tananyagot revizió tárgyává tenni, mert tessék elhinni, minden tanár a maga tárgyát tartja a legfontosabbnak és tanár és tanítvány úgy meg vannak terhelve a töméntelen exakt ismeI retek elsajátításával, Ihogy az egyéni nevelés; ' ;az egyéni tanítás egyáltalában nem jut szóhoz, nem jut lélekzethez időhiány és a tananyaghalmazat miatt és nines nevelés, hanem tömegtanítás. (Zaj.) Engedje meg a mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, hogy felhívjam figyelmét a magyar íróknak, a magyar költőknek és művészeknek szomorú, keserves, tűrhetetlen sorsára. Mielőtt azonban ezt a szomorú kérdést érinteném, egy szavam volna innen az ország legnagyobb nyilvánosságából a magyar írókhoz, költőkhöz és művészekhez. Nagyon örülök annak, hogy az úgynevezett Pen-Klubban a világnézeti felfogások különbözősége okozta vihar elsimult, elcsitult, hiszen nemzetközi összejövetelt fognak itt tartani. Tudom, hogy a Nyugatosok és a régi hagyományos nemzeti irány rendíthetetlen hirdetői és kövei tői közt folyik itt a harc. Restelkedve olvastam azt a művészpert is, amely itt a magyar