Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-79
Az országgyűlés képviselőházának A földmívelésügyi minisztérium miatt!) Hozzá kell tennem, amit eszembe juttat Hunyady gróf igen t. képviselőtársam, hogy valósággal megalázó azoknak a magyar küldöttségeknek külföldi szereplése, amelyeket a külföldi kereskedelmi tárgyalásokra kiküldtek. Ezekről a padokról ismételten támadás érte pl. Ferenczy Izsót, a kereskedelmi miniszterim egyik helyettes államtitkárát, aki igen szívósan és igen keményen a nagyipari érdekeket képviseli, de a tapasztalat azt mutatja, hogy Ferenczy Izsó relatív befolyásának nagysága onnan áll elő, hogy mezőgazdasági részről jórészt untauglich, hozzá nem értő urak foglaltak ott helyet a magyar mezőgazdaság védelmében. (Gr. Hunyady Ferene: A Mayer-féle iskola! — Jánossy Gábor: Nem azokon fordul meg. — Fábián Béla: Egyáltalában fordul itt valami?) Az egyik ballplatzi, a k. u. k. Ballplatz-tól örökölt diplomatánk vezette évekig azokat a tárgyalásokat, most Nickl meghatalmazott miminiszter úr vezeti, aki már levizsgázott a cseh tárgyalásoknál és e pillanatban éppen Olaszországgal tárgyalnak. T. Ház! Miután bizonyítottam azt, úgy láttam, az egész Ház helyeslésével, hogy az osztrákokkal való kereskedelempolitikai és gazdaságpolitikai relációnkat nem értékelhetjük sokra, (Dinyés Lajos: Enyhén szólva!) hogy Németország céltudatosan kisemmiz bennünket, (Zajos helyeslés balról.) szólok .az e pillanatban folyó olasz tárgyalásokról. (Gr. Hunyady Ferenc: Az utolsó mandarinok körül! — Derültség.) Meglepő dolgok történnek ezeken a gazdaságpolitikai tárgyalásokon. (Halljuk! Halljuk! a középen és balról.) Ezeket is Nickl meghatalmazott miniszter vezeti. (Derültség balról.) Azt hiszem, a kereskedelemügyi minisztérium részéről Ferenczy Izsó helyettes államtitkár, a földmívelésügyi minisztérium részéről Péchy miniszteri tanácsos úr reprezentálják a magyar államot. Már az eddigi tárgyalásokról — igen kitűnő információk alapján — a következőket közölhetem (Halljuk! Halljuk!): A lónak vámtételét, amelyik egyik alkalmas mezőgazdasági exportcikkünk Olaszország felé, az eddigi 170 líráról 700 lírára készülnek felemelni, de preferenciát adnak, amely 90 líra. (Gr. Hunyady Ferenc: Egy mecklenburgi póló-ponnira is ráfizetünk. — Derültség.) Ugyanilyen mértékben emeli fel Olaszország a testvér Magyarország mezőgazdasági cikkeinek vámtételeit a marhában, a zsírban, szalonnában, a friss húsban, vajban és tojásban, tehát mintegy kiválasztva azokat a mezőgazdasági exportcikkeinket, amelyekben feleslegeink vannak és amelyeknek kivitelére annyira-amennyire már eddig is átszerveztük mezőgazdasági termelésünket. (Nagy zaj balról és a középen. — Jánossy Gábor: Szegény magyart még azág is húzza!) Láthatjuk, tehát, milyen kilátásokat és reményeket nyújt az a kereskedelempolitikai elgondolás, amelyet Bethlen István gróf t. képviselőtársunk itt legutóbbi beszédében a Ház előtt kifejtett és amelyet az egységespárt olyan tomboló, hosszantartó éljenzéssel és tapssal fogadott. (Dinnyés Lajos: Nem is volt az olyan nagyon őszinte!) Annál érthetetlenebb ez számomra, mert hiszen pontosan egy évvel ezelőtt Bethlen István gróf is megértette az idők szavát és ő maga is belátta, hogy az a kereskedelempolitika, amelyet három éven keresztül folytatott nagy energiával, nagy költséggel és munkabefektetéssel, annyi külföldi utazással, vakvágányra futott. 79. ülése május 6-án, pénteken. 39 ö maga is ráeszmélt erre és céltalannak ítélhette ugyanazt az irányt, amelyet most itt mint egy harci zászlót, újból felemelt az egységespárt frontja előtt. Körülbelül egy éve történt, hogy a t. volt miniszterelnök úr egy fordulattal — amely az én véleményem szerint taktikailag igen helyesnek és eredményesnek bizonyult — merőleges irányban elfordította politikai vonalát. Mikor az osztrák-német vámuniónak terve baljóslatú meteor gyanánt felröppent Európa egére és felidézte a megrendülések és megrázkódtatások sorozatát, amelyek ciklonként szántottak végig rajtunk és egész Közép-Európán. Emlékeznek rá t. képviselőtársaim, Bethlen István gróf igen helyesen nyomban e koncepció, a német-osztrák vámunió ellen fordult, feladta addigi terveit és célkitűzéseit és határozottan, nyíltan a terv és a mögötte rejlő német imperializmus ellen foglalt állást. Időben és formában — be kell erről a helyről is vallanom — nagyon szerencsésen, közvetlenül ia Népszövetség Tanácsának májusi ülése előtt a Sauerwein-féle interjúban a francia tézis mellett foglalt állást. Ennek az interjúnak és a magyar sajtó állásfoglalásának, ezenfelül pedig egy francia diplomata önzetlen és buzgó barátságának, akinek nevét hivatali állásánál fogva itt ki nem mondom, a francia kormány Magyarország újabbkori történetének legválságosabb pillanatában, a kisantant diplomatáit félretolva, nagylelkű és önzetlen gesztussal megakadályozta ennek az országnak pénzügyi összeomlását. (Gr. Hunyady Ferenc: Úgy van! — Dinnyés Lajos: Ez az ötmillió font is elfogyott!) Ezek után a történeti előzmények után valósággal megdermedve hallottuk iá volt miniszterelnök úr fejtegetéseit, (Gr. Hunyady Ferenc: Szerencsére csak «volt.») amelyekben lényegesen visszakanyarodott a régi vonalra, arra a gazdia ságpolitikai vakvágányra, amely részben mégis csak felelős azért, hogy a mai helyzetibe jutattunk. Hogy képzeli Bethlen István gróf az osztrák, olasz és német piac újból való visszahódítását, a magyar kivitel növelését ezekre a piacokra, a legutóbbi hónapok, hetek, napok és órák keserves csalódásai után? (Taps balról.) Nem tudom, mi célja lehetett a t. miniszterelnök úrnak (Dinnyés Lajos: Volt!) — bocsánat, hozzászokhattam tíz év alatt — a volt miniszterelnök úrnak, hogy olyan kesernyésen és fanyarul nyilatkozott a Tardieu-féle tervről. (Szakács Andor: Ki az a Tardieu?) Talán előre számolt a t. volt miniszterelnök úr azzal, hogy Tardieu a francia kamara megnyitása után kisebbségben marad. (Gr. Hunyady Ferenc: Akkor is lesz még valaki!) De neki is, mint mindenkinek, tudnia kell, hogy a balra tolódott francia kormány, mondjuk a Herriotkormány a Tardieu-terv alapgondolatának sokkal nagyobb nyomatékot fog ladni minden külföldi fórum előtt, mint maga Tardieu, mert hiszen ezt a tervet Briand legközvetlenebb munkatársai alkották. (Magyar Pál: Ügy van!) Ez tőlük származik és éppen azért, francia Ibelpolitikai okokból, tette Tardieu magáévá, hogy a balközép frakcióit a maga számára hódítsa vissza. (Gr. Hunyady Ferenc: így van!) Hogy képzeli a t. Képviselőház, hogy képzeli a volt miniszterelnök, hogy akadna francia kormány, amely Magyarországnak pénzügyi segítséget nyújtana akkor, amikor ennek az országnak kormányzó partja olyan tomboló lelkesedéssel üdvözli pártvezérének franciaellenes (Mozgás a jobboldalon.) látsza-