Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

314 Az országgyűlés képviselőházának 84 dohánytermelő, hogy őket súlyos sérelem érte akkor, amikor tavaly, közvetlenül r a beváltás előtt, sőt mondhatom azt is, hogy ígéretek el­lenére 20%^kal mérsékelték a dohánybeváltási árakat és ezt a mérséklést súlyosbította a kormányzat még azáltal is, hogy a beváltásnál szigorúbb osztályozást írt elő. (Andaházi-Kas­nya Béla: Igaz! Ügy van!) Ha ezt a szigo­rúbb osztályozást is hozzászámítjuk, 30%-ra tehetjük azt a differenciát, amely a dohány­termelő gazdákat sújtotta. Hogy mit jelent ez ász ámítva egy esetre, erre bátor leszek egy példát felhozni. Egy ötholdas dohánytermelő gazda, akinek átlagban körülbelül 40—50 hold birtoka szokott lenni, ha dohánytermését 8 mázsára és a bevál­tási összeget 70 pengőre veszem a régi alapon és leszámítom ennek 30%-át, mondom, egy ilyen 40—50 kat. hold vagyonnal rendelkező ötholdas dohánytermelő gazda 800—1000 pengő külön terhet visel ennek a leszállításnak következté­ben. Minden magyar ember, és így minden magyar gazda is szívesen járul hozzá a közter­hekhez, szívesen igyekszik segítségére menni a bajbajutott államháztartásnak, de csak ak­kor, ha azt látja, hogy más termelési ágak, más vgyonok is hasonlóan viselik a terheket és azok is éppúgy hozzájárulnak az állam nehéz helyzetének eliminálásához. Kérdem, van-e Magyarországon még egy vagyon, mely ekkora terhet visel, az állam nehéz pénzügyi helyzete következtében^ Nagyon kérem a pénzügyminiszter urat és a pénzügyi kormány­zatot, hogy a jövőben az ilyen meglepetésszerű dolgoktól szíveskedjék a gazdatársadalmat megkímélni. T. Ház! Igen súlyos kérdése a gazdatársa­dalotmnaik^ különösen a kisgazdatársadalomnak a gépgyárakkal szemben fennálló tartozása. Tudomásom és értesüléseim szerint a gépgyá­rak kéréssel fordultak a kormányhoz, hogy eze­ket a gépgyári tartozásokat a kormány segít­ségével likvidálhassák. A gazdatársadalom mindenesetre örömmel járulna hozzá egy ilyen likvidáláshoz, de bátor vagyok a t. kormány figyelmét felhívni arra, hogy ezek a gépgyári tartozások, különösen a kisebb gazdáknál, álta­laiban alig bírnak fedezettel, és itt igen előnyös megegyezési kulccsal lehetne az egész kérdést elintézni. Azt hiszem, 40—50%-os kulcs alapján a gépgyárak is hajlandók lennének ilyen el­intézésbe belemenni, amely esetben úgy a gép­gyárak, mint a gazdatársadalom jól járnának. Az agrártársadalom ellen az itt, a vita során, felhozott vádakkal, — megengedi a t. Ház — egyáltalában nem foglalkozom. Már az imént szerencsés) voltam elmondani, hogy a té­nyek élénken rácáfolnak ezekre a vádakra. Csak annyit vagyok bátor felhozni, hogy a pengő vásárlóerejét és értékét a Nemzeti Bank jórészt a magyar mezőgazdaság rovására tar­totta fenn, ebből a magyar mezőgazdaságra igen súlyos terhek haramiának és előnyeit csak azok élvezik, akik szükségesnek tartják a ma­gyar mezőgazdaságot támadni. (Andaházi­Kasnya Béla: Teljesen egy nézeten vagyunk! Igaza van!) T. Ház! A. magyar agrártársadalom testvéri együttesben él a falun a kisiparossággal, éppen azért szükségesnek tartom néhány szóval a kis­iparosokról és más, a falun lakó polgártársaim­ról is megemlékezni. Ügy a kisiparosságnak, mint a kereskedőknek nagy panasza az, hogy kölcsönnel r egyáltalában nincsenek ellátva, ennekfolytán a kisiparosság nem tud raktárra dolgozni. Tisztelettel azzal a kéréssel fordulóik ülése 1932 május 12-én, csütörtökön* a t. kormányihoz, méltóztassék úgy a kisiparos­ságot, mint a falusi kiskereskedőket megfelelő kamatozású hitelekkel ellátni és a kMparossá­got lehetőség szerint a közszállításokban része­síteni. T. Ház! A községi alkalmazottaik a belügy­miniszter úr legnagyobb jóakarata és jóindu­lata ellenére manapság is késedelmesen kapják meg fizetéseiket. Ez rendkívül fájdalmas és szo­morú, különölsen azért, mert éppen ez a községfi tisztviselői kar, az állami és törvényhatósági igazgatásnak ezek az igazi pionírjai, végzik mindig a munka oroszlánrészét, méltányos te­hát, hogy_ ez az értékes tisztviselői kar illetmé­nyeit idejében kapja kézhez. A falusi lelkészek és falusi tanítók ugyan­úgy érzik a nehéz gazdasági élet^ súlyát, mint a gazdatársadalom. Tisztelettel kérem a pénz­ügyminiszter urat, hogy a lelkészek részére nyújtsa ugyanazokat a kedvezményeket az adó­fizetés terén, amely kedvezmények a köztiszt­viselőket megilletik. A felekezeti tanítók illet­ménykérdése rendkívül fájó dolog. Azt hiszem, hogy ezt egészen nyugodtan lehet ma elavult rendszernek nevezni. A felekezeti tanítók ér­tékegységes alapon dolgoznak és ma is 21 pen­gőre van értékelve minden mázsa búza, amit kapnának. S ennek megfelelően kapják az ál­lamsegélyt. A legsajnálatosabb az, hogy ezt nem is kapják meg, mert a gazdatársadalom­nak mai rendkívül nagy szegénysége, a mi vi­dékünkön pedig azok a sorozatos elemi csapá­sok, amelyek a mezőgazdaságot sújtották, oda vitték a kérdést, hogy ma, sajnos, a fiatalság nevelője, a jövő nemzedék irányítója a szó teljes értelmében koplal és tartozik, sajnos, a fűszerestől a mészárosig mindenkinek. Azt hi­szem, hogy ezt a kérdést rendezni kell, még pedig az általam már korábban említett kul­túráló formájában és egy általános tanítói fizetési alap megteremtése útján. A kultusz­miniszter úr energiájától várja a falu lakos­sága, a falu tanítósága, ennek a kérdésnek mielőbbi megoldását. {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Karafiáth Jenő vallás- és köz­oktatásügyi miniszter: Ez egymillió pengőt je­lent!) T. Ház! Ismeretes úgy a Ház, mint a kor­mány előtt az a súlyos kártétel, amelyet a Ti­sza tavaszi áradása okozott. A t. földmívelés­ügyi miniszter úr igazán nagy megértéssel azon dolgozik, hogy ez a kártétel minél előbb jóvátétessék, de azt hiszem, nem elég ezeket a károkat jóvátenni, szükséges, hogy a jövőben megfelelő intézkedésekkel megakadályozzuk ilyen károk előfordulását. Gátaknak építését kérni sem merem a mai nehéz viszonyok kö­zött, mert hiszen a tiszai védőgátak felépítése csak borsodvármegyei viszonylatban 18 millió pengős költséget jelentene, ellenben megvan a lehetőség arra, hogy Borsod vármegye terüle­tén a mezőgazdasági terület — leszámítva a réteket és legelőket — az utak megfelelő fel­emelésével megmentessék és ennek költségei a szakemberek számítása szerint összesen 1,500.000 pengőt tennének ki. Ez is nagy összeg, de mégis tisztelettel kérem a mélyen t. pénzügy­miniszter urat, hogy az állami költségvetésbe illessze be ezt a tételt. Ha nem lehet egyszerre, illessze be úgy, hogy 5 esztendőn keresztül évi 300.000 pengőt juttasson Borsod vármegyének erre a célra, hogy rendszeres munkával ezek az állandóan veszélyeztetett területek megmen­tessenek, mert hivatkozom arra, hogy a föld­mívelésügyi miniszter úr által kiküldött mi­niszteriális vezető tisztviselők maguk is meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom