Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

3Ô8 Âz országgyűlés képviselőházának 2484 millió pengő volt, ugyanez 1929-ben 1600 millió pengőre, 1930-ban 1019 millió pengőre, 1931-iben pedig már 850 millió pengőre csökkent- Több mint 1600 millióval csökkent a szántóföldi termelés értéke, ha beleveszem az öszszes mezőgazdasági termékeket az utolsó kukoricaszár ig. Ha ebből a 850 millióból levonom a mezőgazdaságot terhelő és a külföldnek fizetendő kamatokat, amelyek körülbelül 200 milliót tesznek ki évente, s amelyek pengőben a transzfermoratórium után is még mindig fizetendők, marad a mezőgazdaságnak körülbelül 600 millió pengő. Ha ezt felosztom a mezőgazdasági népesség cdrca ötmilliós lélekszámára.. — 1,125.000 családot véve családonként négy taggal — ez kitesz családonként 533 pengőt, tehát a mezőgazdasági népesség minden egyes családjára esik 533 pengő, ugyanakkor pedig a törvényben megállapított adómentes létminimum kitesz 960 pengőt. En a kormánynak azt az intézkedését, hogy a földadót elengedi, mert az a föld, amely ilyen termelés mellett csak ilyen eredményeket tud produkálni, adót fizetni képtelen. (Sauerborn Karoly: A vagyonadót felemelték duplájára, a jövedelemadót is emelték 30%-kai!) Erre később térek rá. Ha a szántóföldi termelésnek ezt az értékét nézzük, ebből könnyen megállapíthatjuk azt, hogy egy 806 milliós költségvetésnek reá eső részét a m'agyar mezőgazdaság képtelen megfizetni. Ebiből pedig megállapíthatjuk azt, hogy a költségvetés nem reálist. A mezőgazdaság nem tudja felvásárolni az ipar által termelt cikkeket, amelyekre, ha rentábilis akar lenni, szüksége van; akkor pedig megakad az ipar, a kereskedelem és minden. Ebből következik az, hogy tehát a mezőgazdaság rentabilitásával áll vagy bukik minden éhben az országban. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Sajnos, már csak bukik! — Dinnyés Lajos: A rostavizsga érvényelsül a gazdasági életben is!) Áttérek most olyan kérdésre, mely ezzel szorosabban összefügg: a mezőgazdasági termények értékesítésének kérdésére. Ha fenn akarunk maradni, ha nem akarunk teljesen összeroskadni, akkor nekünk piacokra van szükségünk. En nem akarok most beszélni a Tardieu-tervről, nem akarom kétségbevonni gróf Bethlen István volt miniszterelnök úr azon megállapítását, hogyha a Tiardieu-terv nem sikerül, akkor csinálnunk kell egy oJtasz-osztonák-magyar Összefogást. En csupán figyelmeztetem a t. túloldalt, hogy volt egyszer egy idő, emlékezzenek vissza, amáikor az egységespártban ünnepeltük Bethlen Istvánt azért, mert hozta nekünk Fiumét, mint szabadkikötőt. Ez igen örvendetes lett volna, ha meg lett volna, de hogy mért nem lett meg, hogy ez min múlott, én nem tudom, csak sejtem, hogy oly hatalmak ési erők akadályozták meg, amelyek a jövőben is itt fognak állani és nem fogják f megengedni az olasz-osztrák-imagyar összefogást. En tehát a mellett maradok, hogy nekünk a német piacra igenis szükségünk van. (Jánossy Gábor: Csak a németek is lássák be!) Az Est mai számában cikk jelent meg, amely «Schön német követ gazdasági felvilágosításokat adott magyar képviselőknek» címen cáfolja a német elzárkózás hírét, amelyről itt napról napra sró estik. En annak idején magam is csatlakoztam az itt elhangzott megállapításokhoz és magam is inkrimináltam sok tekintetben azt az elzáxkózási politikát, amelyet Németország hazánkkal szemben folytat. En magam m leszögeztem azt, hogy mi Németországtól jdbfb elbánást vártattunk volna, attól a Németországtól, atoellyel .ülése 1982 május 12-én, csütörtökön. mi a háború idején utolsó falat kenyerünket is megosztottuk. T. Képviselőház! En a magam részéről ezt kértem és kívántam, de ugyanakkor megállapítottam és ugyancsak ma is szükségesnek tartom hangsúlyozni s (hangoztatni azt, hogy Magyarországon a németségnek, tehát a német nagy birodalom faj testvéreinek, — hogy r úgy mondjam — a svábságnak ebben az országiban gazdasági és kulturális téren minden szabadsága megvolt mindenkor. (Jánossy Gábor: Ezer év óta megvolt ez a szabadsága minden nemzetiségnek.) Ügy van, ezt nem is tagadhatja senki. Mikor tehát a magáim részéről ezt megállapítom, jogosnak érzem annak a megállapítását iss hogy Németországgal üzemiben igenis követelésekkel léphetünk fel. Azon cikk alapján, amely Az Estben ma megjelent, megállapítom azt, hogy Schön német követ úrnak felvilágosításait, amelyeket adott és amelyeket Az Est is részletez, a magam részéről is akceptálom, mert ezek olyanok, amelyek valóban fedik a tényeket. Schön német követ úr megállapításaira vonatkozólag nekem is kezemben vannak a statisztikai adatok. Az egyik az, hogy tulajdonképpen a mi külkereskedelmi mérlegünk • Németországgal szemben állandóan passzív, és ahogy ő megállapította, a múlt évben, tehát 1931-ben, a mi kivitelünk Németországba 68,371,000 pengő volt, ugyanakkor behozatalunk Németországból 132,616.000 pengőt tett ki, itt tehát mutatkozik a nagy passzivitás, és pedig 67 millió pengő. Ez a passzivitás számszerűleg azt mutatja, hogy tényleg nagy passzivitásban vagyunk Németországgal szemben. Az ő cáfolatai azonban, amelyek ma Az Estben megjelentek, ugyancsak a Pester Lloyd mai reggeli számában is megjelentek «Die ungarisch -deutschen Wirtschaftbeziehungen» címen. Erre vonatkozólag a német követség •— mert hiszen a Pester Lloyd azt mondja, hogy információi mértékadó helyekről származnak — a következő megállapításokat teszi. Igaz, hogy ezek a számok azt mutatják, hogy passzivitásunk Németországgal szemben igen súlyos, és pedig 64 millió pengő, — márkára átszámítva ezt az összeget, ez 54—56 millió márkát tesz ki — azonban sajnos, ahogyan megállapítja, csak 10—13 millió pengő az, amely eddig ebből az árutartozásból kiegyenlítést nyert, a többi 50 millió — egy német műkifejezéssel élve. amelyet már a magyar nyelv is átvett — «sind festgefroren» — befagyott. Erre vonatkozólag az az én tiszteletteljes propozícióm a legilletékesebb német körök számára, hogy mi márkát fizetni nem tudunk, ellenben méltóztassanak átvenni tőlünk a mi mezőgazdasági feleslegeinket, és akkor ez a passzivitás azonnal ki lesz egyenlítve. Meg kell azonban állapítanunk azt is, hogy Németországban megvan a legnagyobb készség arra vonatkozólag, hogy a jövőben úgy állatainkat, mint gabonafeleslegeinket átvegye. Most is, a közelmúltban, Németország szerződést kötött 200.000 métermázsa csibetakarmány átvételére. Hogy ez a szerződés nem perfektuáltatott, ez nem a németeken múlott, hanem azon, ihogy a Futura ezt a 200.000 métermázsát nem tudta leszállítani, (Sauerborn Károly: Miért csak a Fu túrával bonyolítják le ezeket az üzleteket? — Zaj.) Ezt nem tudom, t. képviselőtársam, talán az illetékesek jobban tudnának felvilágosítást adni. Mondom, a Futura ezt nem tudta leszállítani, hanem e helyett egészben csak 72.000 métermázsa lett leszállítva.