Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

300 Az országgyűlés képviselőházának l végetvetnénk azoknak a felelőtlen kirándulásoknak, amelyek a békebeli költségvetések területére ma tétetnek- Éppen ezért, és mivel ezt a kérdést már más alkalommal is voltam bátor mind itt a Házban, mind a pártban exponálni, vagyok bátor tisztelettel határozati javaslatot benyújtani és kérem, méltóztassék azt elfogadni. Határozati javaslatom a következő (olvassa): «Utasíttatik a pénzügyminiszter, hogy az 1932/33. évi állami költségvetést az 1913. évi, esetleg az 1914/15. évi állami költ ségvetéssel összehasonlító oly összeállítást készíttessen és terjesszen az országgyűlés elé. amelyből megállapíthatók legyenek a két költségvetés közötti eltérések, tehát a csökkenések s szaporodások pengő-értékben, továbbá az állami igazgatás körébe azóta vont új feladatok és a megszüntetett, illetőleg újonnan létesített intézmények. Ez az összehasonlító kimutatás az állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak, valamint az állami nyugdíjasok és nyugbéresek létszámviszonyaira nézve is elkészítendő.» (Élénk helyeslés a jobboldalon— östör József: Majd a számok beszélni fognak! — Lang Lénárd: De hol vannak a magángazdaságnak tazok a jövedelmei, amelyek békében voltak? — östör József: A számok fognak beszélni! — Györki Imre: Az adófizetők beszélnek! — Östör József: Nem mi beszélünk, a számok beszélnek!) Méltóztassék ennek az öszszeállításnak elkészítését türelemmel megvárni. (östör József: A számokat nem lehet meghamisítani!) T. Ház! Beszédem eddigi során iparkodtam a költségvetés túlméretezésének kérdésében elhangzott kritikákat a kellő mértékre leszállítani. Méltóztassék ezek után megengedni, hogy mégis én legyek az, aki azt mondom: En is látok a költségvetésben túldimenzionálást. Hol látom én ezt ä túlméretezést? Látom a nyugdíjaknál. (Klein Antal: Helyes!) Ha megnézzük az előttünk fekvő költségvetést, megállapíthatjuk, hogy a nyugdíjteher a közigazgatásnál kereken 117 millió pengőt tesz ki, az állami üzemeknél pedig 78 millió pengőt, összesen tehát 195 millió pengőt. Ez több, mint 16%-a az összköltségvetésnek. T. Ház! Miből állt elő ez a horribilis nyugdíjteher? Mindnyájan tudjuk. Beszéltek erről már eleget itt a mostani költségvetési vita folyamán előttem sokan és beszéltek erről a múlt országgyűlésen is. Magam is voltam bátor az 1929/30. évi költségvetés tárgyalása alkalmából, négy évvel ezelőtt, ebben a kérdésben a miniszterelnöki tárca tárgyalásánál felszólalni. Már akkor azt javasoltam, tétessék különbség a normál nyugdíj terhek és azon nyugdíjterhek között, amelyek Trianon következtében keletkeztek, s mivel a Trianonból folyó nyugdíjterhek minden egyébnek minősíthetők, csak nem a magyar állam normál költségvetésébe tartozó rendes kiadásoknak, irányoztassanak azok elő a rendkívüli, átmeneti kiadások között mint békeszerződési terhek. (Helyeslés a jobboldalon.) Annakidején ezt az indítványomat többek között azzal voltam bátor megindokolni, hogy amennyiben a trianoni nyugdíjterhek a békeszerződési terhek között irányoztatnának elő, ennek részben az volna az előnye, hogy a szegény nyugdíjasok megszabadulnának annak a vélelemnek ódiumától, hogy az ő nyugdíjaik okozzák, hogy a magánháztartások szanálásához nem lehet hozzáfogni s az adóterhek könynyítését nem lehet elkezdeni. Holott ők, akik annyit szenvedtek ezekben a nehéz időkben, . ülése 1932 május 12-én, csütörtökön. ezt az ódiumot igazán nem érdemlik meg és be kellene látnia minden hazafiasán gondolkodó embernek, hogy a trianonnal kapcsolatos horribilis nyugdíjteher is olyan természetű, mint a háborúval kapcsolatos többi teher és azt viselnünk kell, amíg arra más megoldás nem kínálkozik. Másrészt azért is tartottam volna szükségesnek a trianoni nyugdíjtehernek külön előirányzását, mert így meg lettek volna a számadataink arra, hogy tulajdonképpen mit reprezentálnak a költségvetésben ezek az extraordinárius nyugdíjak s a Népszövetség és a külföld felé is mindenkor hivatkozhattunk volna arra, hogy megcsonkítottságunk és megalázóttságunk mellett és ezen felül milyen óriási, jogilag nem is minket terhelő nyugdíjjal vagyunk suitva. Annakidején Bethlen István gróf akkori miniszterelnök úr szerény felszólalásomra válaszolván, utalt arra. amint az előttem fekvő napló is tanúsítja, hogy^ (olvassa): «Ezzel a kérdéssel a kormány már régóta foglalkozik s elég, ha e tekintetben utalok arra, hogy már évekkel ezelőtt, amikor a szanálási javaslatokat tárgyaltuk itt ebben a Házban és Genfben a Népszövetség előtt foglalkoztunk a magyar budget kérdéseivel, egyetlen alkalmat sem mulasztattunk el, hogy Genfben rá ne mutassunk arra, miszerint a magyar állam az utódállamok magatartása folytán olvan nyugdíjterheket visel, amelyekre a trianoni szerződés értelmében kötelezhető nem volna.» Nyilatkozott a volt miniszterelnök úr, Bethlen István gróf, még egy ízben erről a fontos kérdésről és pedig a Képviselőház 1930 május 16-án tartott ülésén, amikor a következőket mondotta (olvassa): «Még csak pár szót kell szólanom a tisztviselői nyugdíjkérdésekről. Legyünk tisztában azzal, hogy ezt a kérdést mi jogi alapon a trianoni szerződésből folyólag nem vethetjük fel, mert hiszen a trianoni szerződés 199. §-a intézkedik a tisztviselőkről, sajnos, csak negatív értelemben. E szakasz azt mondja, hogy Magyarország nem tartozik azokat a, nyugdíjasokat fizetni, akik az utódállamok állampolgáraivá válnak. Ez semmiféle kötelezettséget nem ró az utódállamokra; mentesíti Magyarországot a kötelezettség alól, de nem ró kötelezettséget az utódállamokra, úgyhogy, sajnos, ebben a tekintetben a trianoni szerződésből folyólag jogi alap és fogantyú kezünkben nem volt. Természetesen Genfben is számtalanszor felvetettük ezt a kérdést. Méltóztatnak emlékezni, hogy a pénzügyi bizottságban, amikor tárgyaltuk pénzügyi helyzetünket a tisztviselői nyugdíjkérdést mindig felvetettük, de sohasem „tudtuk érvényesíteni, mert a trianoni szerződésben ebben a tekintetben strictum jus nem intézkedik, úgyhogy ezt a követelést ebből a szempontból érvényesíteni nem lehetett. Végeredményben, sajnos, ezen a téren igenis tetemes passzív saldóval állunk szemben. Ezt én természetesen előzetesen nem hirdethettem, a parlamentben, a bizottságban. En a magam részéről csak azt adhatom elő, ami a strictum jus, a trianoni szerződés értelmében Hágában vitatható volt, mert magunk között meg vagyunk győződve arról, hogy a magyar tisztviselők, akik idemenekültek, tulajdonképpen jogtalanul terhelik a maguk nyugdíjával a magyar budget-t. Ebben a tekintetben mindnyájan teljesen egyetértünk. De ha nincs olyan jogi eszköz a kezemben, amelynek segítségével én ezt elismertethetem, akkor hiába kö-