Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Az országgyűlés képviselőházának 8A> vetélik a képviselő urak tőlem azt, hogy ezt megtegyem, mert hiányzik az eszköz hozzá, amelynek segítségével megtehetem.» T. Képviselőház! Azt hiszem, hogy a volt kormányelnök úrnak ezzel a két felolvasott és ismertetett nyilatkozatával ezt a kérdést teljesen tisztázottnak tekinthetjük. Es megállapíthatjuk, hogy az akkori kormány a maga részéről megtette mindazt a lehetőt, ami rendelkezésére állott, azonban fájdalom, jogi alap hiányában célt érni nem tudott. Jelenlegi helyzetünk előidézésében kétségkívül van bizonyos része és szerepe ezeknek a nagy és tulajdonképpen minket nem terhelő nyugdíjaknak is, és a külföldi hitelezőinkkel folytatandó tárgyalásoknál erre a kérdésre is nyomatékosan rá fog kelleni mutatni. Ha jogilag velük szemben ezt érvényesíteni nem is tudjuk, de méltányosságukra és belátásukra appellálh atunik ma j d a kamatok lesz állítására és kedvez ő fizetések engedélyezésére irányuló kérésünknél. Bízom abban, hogy a kormány ezt a kérdést is kellő módon meg fogja ragadni, hogy a lefolytatandó tárgyalásoknál eredményeket érhessünk el. Annál inkább fontosnak tartanám, hogy a kormány ezekre a trianoni nyugdíjterhekre nyomatékosan rámutasson, mert úgy értesültem, hogy az ősszel, amikor a Nemzetek Szövetségének delegációja itt járt, állítólag erős kifogás tárgyává tétetett, hogy a magyar állam a nyugdíjkérdésben túlliberális álláspontot foglal el és hogy itt magas nyugdíjjal táyozhatik el az állami szolgálatból javakorban és erőben, aki néhány esztendeig * szolgált az államnál. Ez teljesen téves és helytelen megállapítás. Akinek fejében ez a megállapítás megszületett, nem vette figyelembe, hogy mi mindig tőkeszegény ország voltunk és nálunk az a bizonyos öregkorára tezauráló és tőkét félretevő polgári típus, amely öreg napjaiban megspórolt tőkéjének kamataiból él, mindig ismeretlen volt és teljesen hiányzott. Nálunk, tőkeszegény országban, az öregkornak nyugdíj formájában való biztosítása komolyan megfontolandó kérdés szociális szempontból, amely elől kitérni nem lehet. (Herczeg Béla: Volt életbiztosítás, de elvitték az életbiztosítók.) Ha meg méltóztatik engedni, még csak annyit óhajtok a trianoni nyugdíjteherrel kapcsolatban megemlíteni, hogy az 1921—22. költségvetésben ugyancsak Hegedűs Lóránt akkori pénzügyminiszter külömbséget tett a normál költségvetésbe tartozó kiadások és a háború után az államra szakadt rendkívüli kiadások között, és a maga részéről a költségvetésben oly beosztást alkalmazott, amelvből kitűnt, hogy melyek a normál kiadások és melyek a háború utókövetkezményeképpen jelentkező kiadások. E célból az akkor már rendkívül felduzzadt átmeneti kiadások közé új fejezetet iktatott, úgynevezett «háborús utóköltségek» elnevezés alatt és ebbe egyebek között a létszám feletti alkalmazások és állások címét is felvette. Ezek a létszámfeletti alkalmazások és állások voltaik azok, amelyek tulajdonképpen a trianoni nyugdíjterhet elindították és amelyekből kifejlődött a megismétlődő létszámapasztások, a B-listák folytán a trianoni nyugdíjteher. Nagyon sajnálom, hogy már a következő állami költségvetésbe, ámbár a «háborús utóköltségek» című fejezet tovább is bennmaradt, a létszámfeletti alkalmazások és állások címe már nem vétetett fel többé és így letértünk arról a szerintem helyes útról, hogy a trianoni nyugdíj terheket mindenkor konzeJkventeir külön tartsuk nyilván az állami boidgetben. ülése 1982 május 12-én, csütörtökön. 301 Méltóztassék megengedni, hogy beszédem további folyamán egy másik észrevétellel is kissé behatóbban foglalkozzam, amely észrevétel a költségvetési vita folyamán sokak részéről tétetett. Ez pedig az volt, vájjon reális-e az előttünk fekvő költségvetés. Ez a kérdés a költségvetés túildimenzionálásának kérdésénél sokkal nehezebb, amely mindnyájunkat komolyan és állandóan foglalkoztat, mert tudjuk jól, hogy a költségvetés realitásával és egyensúlyával függ össze a pengő sorsa és azon keresztül az ország sorsa. Minthogy ez a kérdés a jövőbe vág, arra megfelelni nem olyan könnyű. Minden attól függ, mikép fognak alakulni az állami bevételek a jövő költségvetési esztendőben. Nagyon nehéz e téren jóslásokba bocsátkozni, mert rajtunk kívülálló erőknek és tényezőknek is van ebibe a kérdésbe tekintélyes döntő beleszólása. E kívülálló erők között legyen szabad elsősorban az Isteni Gondviselést megnevezni, amelynek kegyelmétől függ, hogy mennyit fog a magyar gazda az idei esztendőben aratni, lesz-e a gazdának feleslege, ennek a feleslegnek lesz-e megfelelő ára, lesz-e miből szükségleteit kielégíteni, ezáltal munkaalkalmat és kereseti lehetőséget teremteni a munkásnak, az iparosnak és a kereskedőnek, és így közvetlenül és közvetve az adóbevételeket az államnak szolgáltatni. Megnyugtató némileg, hogy a terméskilátások — jó órában legyen mondva — eddig elég biztatók és hogy a fagyosszentek, amelyek a mai napon kösizöntÖttek be, eddig fagy nélkül jelentkeztek. Reményünk lehet tehát rá, hogy kétnhárom meglehetősen rossz termés után ebben az évben legalább is normálisnak nevezhető termésünk lesz. Természetesen a költségvetés realitása függ továibbá attól a kérdéstől is, amelyre ma délután már Biedermann Imre báró t. képviselőtársam volt szíves utalni, tudniillik a külföldi hitelek rendezésének kérdésétől és ezzel kapcsolatban a belföldi kamatterhek mérséklésétől. Amint Biedermann t. barátom is megállapította, az adófizető és különösen áll ez a magyar adófizetőre, azt mérlegeli, hogy a terhek közül melyik nyomja őt inkább és természetesen attól a tehertől iparkodik inkább szabadulni, amely súlyosabb. így alakul ki azután az adófizetőnél az a felfogás, hogy előbb fizet a banknak, teljesíti egyéb kötelezettségeit és tartozásait és ha azután még marad valami, amit nélkülözni tud, ami feleslege, ezt odajuttatja a szegény magyar államnak. (Br. Urbán Gáspár: Elég helytelen!) Ügy van, ez elég helytelen felfogás, ahogy Urbán Gáspár báró t. képviselőtársaim és barátom mondja, mert ez a felfogás könnyen odavezethet, hogy az állam, nem jutván a maga adóbevételeihez, csődbe jut és az állammal együtt tönkremegyünk valamennyien. Tagadhatatlan, hogy ezen a téren igen sok feladat vár még valamennyiünkre, annál inkább, mert ne feledjük el azt, hogy mi magyarok bizonyos múltbeli okok folytán, amelyeket nem akarok itt részletezni, az adó-nem-fizetést sokszor virtusnak tartottuk, sokszor pedig hazafias kötelességet teljesítettünk akkor, amikor az adókat nem fizettük. Ily gondolatvilágban felnőtt népnél nem közömbös az, hogy a népnevelés terén hogyan viselkedünk ezzel a kérdéssel szemben. Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy a jövendő népnevelésnek ebben a kérdésben még igen nagy teendői vannak. Az adómorál megjavulását és annak a fontos kérdésnek a felismerését, hogy az állampolgári kötelességek egyik legfontosabbika az adófizetés, csak akkor remélhetjük, ha 1*