Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-84
296 Az országgyűlés képviselőházának 8U. ülése 1932 május 12-én, csütörtökön. tem. Különösen éreztem azért, mert azt tapasztaltam, hogy ez a költségelőirányzat számtalan olyan exisztenciára rak emelkedő, növekvő terheket, akik már most is alig bírnak megküzdeni az élet nehézségeivel; végez törléseket is ez az előirányzat, el is hagy törléseket, némely helyütt azt, ami inkább törölhető volna, nem törli a költségvetésből, másutt olyanokat töröl, amelyeket nem volna szabad még a mai nehéz helyzetben sem törölni a költségvetésből. De még azt is szomorúan nézem, ha törli azt, ami törölhető, mert ez is exisztenciák pusztulását vonhatja maga után. Legnagyobb aggodalmam azonban a költségvetéssel szemben az, hogy nem látok semmi olyan tételt ebben a költségvetésben, nem hallottam semmi olyan indítványt, javaslatot, vagy tervet a t. pénzügyminiszter úr előterjesztésében, amely arra vezetne, hogy a jövedelmek fokozhatok volnának. Már pedig én azt hiszem, hogy, bár szükség van sok helyen redukcióra, de ezen az országon semmiféle redukció nem segít, mert az állami kiadásokat'sohasem lehet annyira apasztani, hogy az egész állami gépezet megálljon, itt csak az segíthet, hogyha a jövedelmeket fokozzuk és az állami bevételeket biztosítjuk. Abba a fásult közönybe azonban, amelyet ennek a költségelőirányzatnak átnézése kelt bennem, egy égető fájdalom is belejátszik, egy égető keserűség azok iránt, akik ezt az országot bűnös könnyelműséggel ilyen oktalanul megcsonkították, életereit elkötötték, holott ez a nemzet Európa e részén semmiféle régi vagy új alakulással nem pótolható, ennek hivatását más nemzet betölteni nem tudja, és jelenleg nem is tölti be. Ennek igazságát immár azok is érzik, akiknek érdekében és ösztönzésére ez a példátlanul embertelen szerződés, ez az úgynevezett békeszerződés létrejött és erre a bűntelen nemzetre azt rákényszerítették. Ebben a vonatkozásban azonban már mégis van valami, nem vigasztaló ugyan, de talán olyan, ami fájdalmunkat csillapítani alkalmas. Ez pedig a nemzetünk ellen elkövetett bűnöknek és hibáknak immár derengő tudata, a helyrehozásnak, a f megsegítésnek még sokszor újabb hasznok után tekintgető, de embrióban már mégis csak megszületett szándéka. Ha ez az embrió kifejlődik, épkézláb megszületik és lehányja magáról az önzésnek a ragadványait, akkor nemzetünk, mint ezer éven át, újra kezdheti annak a bástyának helyrehozását, felépítését, amely Nyugat és Kelet népmozgalmának gócpontjában annyi veszedelemmel szemben védelmezte Európának nyugati s ma éppen ezért műveltebb nemzeteit és mint annyiszor a mi változatos történelmünk folyamán a tatárdúlás, a török támadások, a cseh királysági és osztrák őrgróf sági, majd római német császársági hatalmi törekvésekkel szemben nemzetünk lelkét is újra magasra emelheti hivatásának és annak betöltésére alkalmas voltának rátermettsége, elismertsége, öntudata. Egyelőre azonban — bár szemmel kell tartanunk ezeket a tüneteket — mégis jobban a napi gondok kötik le figyelmünket, azok a napi gondok, amelyek részben ebből a békeszerződésből, részben^— valljuk be őszintén — saját hibáinkból, saját mulasztásainkból is keletkeztek. Ilyen hiba nagyon sok van. Ezek közül kellő előrelátással, kellő jövőbetekintéssel, a szakértelem kellő igénybevételével sokat el lehetett volna kerülni. Ma azonban már a következményekkel kell számolnunk. Ma biztosítanunk kell egy csonka ország megélhetését, gondoznunk kell ebben a pusztuló néprétegeket, a világválság és a megcsonkítottságunk, valamint a közelmúltban elkövetett hibák terhét úgy kell megosztanunk, hogy ez arányosan nehezedjék minden néprétegre és hogy a törvényhozás a kormány tevékenységében akkor is, mikor elvesz valamit, akkor is, amikor terheket oszt szét, látható és érezhető legyen az igazságra való törekvés és ennek a szenvedő népnek megbecsülése. Mert csak ez és az olyan intézkedések, — bármilyen szerény méretben váljanak is azok ilyen helyzetben lehetségessé — amelyek a jövőt, új életlehetőségek nyújtását készítik elő, acélozhatják meg a nep lelkét úgy, hogy ezt a nagy szenvedést, ezt a nehéz küzdelmet át bírja élni a nélkül, hogy lelke alkalmatlanná, tompává válnék, amikor a nemzet jövőjének munkálásáról van szó. (ügy van! halfelől.) T. Ház! Ebből a szempontból néhány tételre óhajtok rámutatni, elsősorban pedig arra a nagy és mellőzhetetlen kötelezettségre, amely e nemzet minden szervét és minden tagját kell, hogy áthassa azokkal szemben, akik a többiek helyett is a harctérre mentek és t ott személyei; testi integritásukat, sokan az életüket is elvesztették és most közöttünk csonkán, bénán imbolyogva, vagy korai sírjukból követelik, hogy róluk, illetőleg hátramaradott családtagjaikról gondoskodjanak azok, akik szerencsések voltak ebből a pusztulásból épen megmenekülni. (Sauerborn Károly: Ez kötelességünk!) Ebbeli kötelezettségünket ezideig se teljesítettük kellő mértékben, mert hiszen csak a 100%-os hadirokkantaknak nyújtottunk tűrhető ellátást, (Farkas István: Azoknak is csak alamizsnát!) a többieké teljesen alamizsna jellegű, amely a megélhetést nem biztosítja. Hiszen vannak a mi költségvetésünknek olyan tételei, amelyek jobban csökkenthetők volnának, mint ez a tétel és mégis 3*5 millióval kisebb összeg van erre a célra ia jövő évi költségvetésben előirányozva, mint amilyen az az összeg, amely a folyó évben szerepel a költségvetésben. így ezt a kötelességet teljesíteni, így egy nemzet múltját megbecsülni, a jelent életképessé, jövőjét biztatóvá tenni nem lehet. Ha már nem telik szegénységünkből más, legalább bent kell hagynunk költségvetésünkben azt a 19 H milliót arra a célra, hogy ebből fokozatosan — ha már egyszerre nem tudjuk — jobban láthassuk el a hadirokkantakat. Csatlakozom egyebekben a Müller Antal képviselőtársam által ebben a tekintetben előterjesztett 'határozati javaslathoz, de azt hiszem, hogy ennek a segítségnek helyes módja csak az lenne, iha a rokkantakra nézve kimondanánk azt, hogy a megállapított hitelkeretben, tehát a lehetőség határai között a kisebb | százalékú, kisebb mértékű rokkantak ugyanazon arányban kapják a rokkantsági járulékot, ahogy a 100, a 75, az 50. a 25 egymáshoz aránylik. Az özvegyekre és az árvákra nézve pedig a leghelyesebbnek vélném a polgári nyugdíjazási szabályok alkalmazását, ismét addig a határig, vagy százalékig, ameddig az a keret, amelyet a költségvetésben e célra biztosítani tudunk, azt megengedi. Bizonyos aggodalom van azonban a rokkantak közül sokakban — bár egy idevonatkozó beadványt már visszavontak — abban a tekintetben, hogy civil minisztériumtól a honvédelmi minisztériumhoz megy át ezeknek :az ügyeknek intézése. En bízom a honvédelmi minisztérium jóakaratában is, (Farkas István: En nem!) azt hiszem azonban, hogy betegápolásra, gyermeknevelésre és özvegyek támogatására ez a különben
