Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Az országgyűlés képviselőházának 8í. kitűnő intézmény Jkevésbbé való, mint azok a minisztériumok, amelyeknek hasonló feladataik vannak és ezért sokkal szívesebben látnám, sokkal megnyugtatóbbnak^ találnám, ha a rokkant-ügyeket nem a honvédelmi minisztériumhoz, hanem a miniszterelnökséghez osztanák be. Hasonlónak tartom — ne méltóztassék ezt a kérdést azért, mert anyagi kérdésről van szó, alsobbrendunek tekinteni, nagyon sok nyomorúság, sőt haláleset tapad ennek a kérdésnek meg nem oldásához is — a hadikölcsönkárosultak ügyét. Ha az állam, vagy bármely más közület saját polgáraitól vagy tagjaitól kötelességteljesítést kíván, ehhez az erkölcsi jogosultságot azzal szerzi meg, ha maga is teljesíti velük szemben kötelességét. Szerény véleményem szerint ezt a kérdést nem lehet karitatív intézkedésekkel helyesen megoldani. Mert r mi itt a helyzet? Azok a hadikölcsönjegyzők nem egyszerű kölcsönnyújtók voltak. Azok a hadikölcsönjegyzők ennek az államnak azok a polgárai voltak, akik a legnagyobb bizalmat helyezték az államba és tehetségük, emásrészt bizalmuk arányában jegyeztek többet és többet, dacára, hogy sok közülök ott szenvedett a harctéren is, vagy ott pusztult el, vagy másoknak családtagjai, hozzátartozói, néha keresői elpusztultak. Ezeket tehát nem lehet egyszerűen mint hitelezőket kezelni. (Farkas István: Hiszen ha kapitalisták lettek volna, idegen állampolgárok!) Az én szerény véleményem szerint ez a dolog nincs még lezárva és nem lehet lezárva mindaddig, rníg olyan megoldást nem találnak, ahol az állam a kötelességét teljesíti. Természetesen senkisem gondolhat arra, hogy száz százalékig teljesítse a mai viszonyok között a kötelezettségét. Az állam — mondjuk — ebben a tekintetben olyan, mint aki kényszeregyességbe jutott: csak százalékot fizethet. De, hogy fizessen mindenkinek, aki neki hitelezett, kivétel, válogatás nélkül és arányosan, ez, azt hisaem, szükséges azért, hogy a most úgyis romlékony erkölcsök romlását ne támassza alá ilyen igazságtalan és helytelen intézkedés, de szükséges az állam jövője érdekében is, mert kétségtelen, hogy lesz még idő, amikor az állam rá fog szorulni arra, hogy saját polgárai pénzzel, hitellel is kisegítsék. Ilyen hasonlóan nehéz kérdésnek tartom azt, amely a népoktatás terén jelentkezik. A népoktatás, az^ elemi iskolai oktatás alapja minden kultúrának, minden kulturális fejlődésnek. A tanítók érdekei már eddig is több vonalon súlyosabban vannak sértve, mint más hivatalnokrétegek érdekei, de különösen súlyos az egyes községi és felekezeti tanítók helyzete. Ezerszámra yannak ilyenek, családos emberek, akik immár hónapok óta nem kapnak egy krajcár fizetést sem. A népoktatás elsősorban mégis csak állami kötelesség (Farkas István: Ügy van! Annak kellene lennie!) és ha vannak is, akik az állaimnak ebben segítségére jönnek iskolafenntartással, ha azok tovább nem képesek kötelezettségeik teljesítésére, akkor az államnak áll elő az a kötelessége, hogy n® vonja el a^ tanítástól és a gyermekneveléstől azít a tanítót azzal, hogy naprólnapra nehezebben felhajszolható 'apró kölcsönökért kelljen esetleg a gyermekek szüleinél kunyorálnia, hogy család ját^ a legsúlyosabban nélkülözni ne lássa. Ez ismét olyan baj, ahol erkölcsi és állami érdek, hogy segítés történjék. Ami magát a költségvetést illeti, azt és az ország közgazdasági állapotait egyáltalán nem ülése 1932 május 12-én, csütörtökön. 297 látom megnyugtatóknak. A nehéz általános gazdasági viszonyok folytán és saját hibáink folytán egymásután semmisülnek meg az adóalanyok, néha — fájdalom — még fizikailag is. A meglévők teherviselőképessége napról-napra gyengül. A gazda nem tudja eladni a terményeit. Még a világpiaci árakon sem tudja eladni, mert^— amint tapasztaltuk — velünk szemben még a megkötött szerződések sem érvényesülnek. (Lang Lénárd: Retorzió!) Ennek következtében a gazdának egyre csökken a jövedelme, apad az állatállománya, fogyatkozik, hanyatlik a fogyasztóképessége, de már veszélybe kezd kerülni a föld termőképessége is, (Ügy van! balfelöl.) mert a gazda hiányzó jövedelmét még a befagyott hitellel sem pótolhatja. De nem jobb a többi társadalmi rétegek helyzete sem. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Tudjuk, hogy például a kisiparosok megrendelők hiányában először csak segédeiket és tanoncaikat bocsátották el, de immár oda jutottak, hogy egyre-másra kénytelenek iparjogukról, hajdan büszke önállóságukról is lemondani. A kereskedők részben a pénzügyi válság miatt, részben pedig az államilag támogatott és nem egyenlő versenyt folytató vállalkozásokkal szemben elvesztették tőkéjüket; megfogyott tőkével megszűkült külső piaccal, felvevőképtelenné vált belső piaccal, természetes, hogy követik a többiek útját a lefelé haladásban. (Ügy van! balfelöl.) Még maga a gyáripar is, amelyet eleinte sokan nyertesnek néztek, a külső piac összeszorulása, a belső piac felvevőképességének erős csökkenése folytán akármilyen kartellárral sem tud már boldogulni, ahol kartellárak vannak. Így a helyett, — ami a gyáripar rendeltetése volna — hogy a nemzeti jövedelmet gyarapítaná és az embereknek munkát, megélhetést nyújtana, egyre jobban a munkátlanság forrásává válik, a munkanélküliek számának szaporítójává lesz. Ugyanígy van ez a szabadfoglalkozású intelligens elemeknél is. A tisztviselőknek is immár másodszor szinte katasztrofális a helyzetük. Nem akarok tovább a részletekbe menni, de meg kell állapítanom, hogy ilyen helyzetben lévő társadalom teljesítőképességére reális, biztos költségelőirányzatot a világ egyetlen pénzügyminisztere sem építhet. Egyik felszólalásomban már bátor voltam említeni, hogy hiszek a gazdasági és pénzügyi tudományok elveinek helyességében ma is, amikor nem válnak be a gyakorlatban, azt gondolom azonban, hogy nem az elvekben, hanem azok alkalmazásában van valahol a hiba. Pontosan megfejtik a felállított egyenletet, csak az eredmény rossz, mert az egyenletet rosszul állították fel. Itt valamikép segíteni kell. Vannak, akik ebben a tekintetben hivatottak, hogy nyilatkozzanak. A magam szerény ismereteim szerint azonban ki kell^ jelentenem, hogy úgy látóim, ezek a bajok másutt is mutatkoznak. Mert íme, Anglia is kénytelen volt ezekkel a bajokkal szemben teljesen új utakra lépni és nem találván itt azt az utat, amelyre rálépjen, kénytelen volt új utakra lépni — itt az a hiba, hogy mi nem találjuk meg azt az utat, amelyre rá kell, hogy lépjünk — úgy a kereskedelmi és válimszerződések dolgában, mint magának a pénznek dolgában. Sőt még az aranyaikban gazdag hatalmas Amerika is eljutott legalább is odáig, hogy komoly fórum előtt komolyan szóba kerüilt 'a pénzrendszer revíziója. Ügy gondolom, hogy e rendkívüli megoldást