Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

Az országgyűlés képviselőházának 8U. mánytól, hogy minél előbb jöjjön ide az álláshalmozások megszüntetésére vonatkozólag beígért javaslatával. Vannak azután kisebb értékű, és kevésbé népszerű jelszavak is. Ilyen a közterhek túlmagas voltának hangoztatása. Igaz, hogy a közterhek nagyok, de viszont annak, ki erről beszél, nem szabad elhallgatnia azt sem, hogy a magyar állam költségvetésének igen tekintélyes részét a személyi kiadások teszik ki. A személyi kiadások magas voltát pedig elsősorban a békeszerződés kényszerítette ráak. Másodsorban pedig abban, hogy olyan sok közalkalmazottja van az országnak, vatemenynyen íhibásak vagyunk, még a szoeiáldemokratapárt is, amely nemcsak a rendszert, de az egész polgári társadalmi rendet is tagadásba veszi, mégis sietett hozzátartozóit, rokonait «és családtagjait elhelyezni a különböző állami és hatósági intézményeknél. (Zaj.) Ezzel rá akarok mutatni arra, hogy abban ami az elmúlt tíz esztendőben bűn és hiba volt, abban valamennyien részesek vagyunk. A világháborút sem egy generális, vagy égy vezérkar vesztette el. A világháború elvesztésében egyaránt bűnös az a manipulációs őrmester, aki az elesett katonák lénungját felvette, bűnös az a hadseregszállító, aki papírbakkancsot küldött ki a frontra és bűnös az az Etappestations-parancsnok, aki ahelyett, hogy az alájarendelt vonalak karbantartásáról gondoskodott volna, apró üzleteken törte az eszét. így vagyunk valamennyien hibásak a békeévek mulasztásaiért. A kisebb jelentőségű jelszavak közzé sorolom Éber Antal t. képviselőtársunknak egyre gyakrabban hangoztatott panaszát és vádját a közüzemek ellen. A közüzemi kérdés kétségkívül a legnehezebb problémák közzé tartozik, azonban éppen ezért megoldása semmikép sem intézhető el olyan egyszerűen, mint ahogy azt ma hirdetik. A közüzemeknek márólholnapra való beszüntetése olyan gazdasági katasztrófát zúdítana az országra és főképpen a városokra, amelyet elviselni nem lehetne. A közüzemeknél tehát csak arra kell törekedni, hogy új közüzemek fel ne állíttassanak, és arra kell törekedni, hogy deficites közüzemet egy percig tovább fenn ne tartsunk. Eber Antal t. képviselőtársunk másik vádja az, hogy a főváros adminisztrációja drága és fölösleges. Példaképpen igen gyakran hivatkozik arra, hogy a fővárosi iskolákat, a főváros közoktatásügyét hozzá lehetne csatolni a kultuszminisztériumhoz. Kérdem őt: meggyőződött-e arról, hogy ha ez a hozzácsatolás megtörténik, t akkor egyszerűbb, olcsóbb és jobb lenne a főváros közoktatásügyének irányítása? Mert ma a főváros 600 és egynéhány iskoláját, tanfolyamát és közoktatásügyi intézetét egy tanácsnok hat referenssel és három gépírókisasszonnyal látja el. (Homonnay Tivadar: Jól látja el!) Igen. Jól látja el. Ep azért szeretném tudni, — Eber Antal t. képviselőtársam talán előbb megállapíthatta volna — vájjon a kultuszminisztérium közigazgatásánál mi az arányszám? Általában foglalkozni kell végre egyszer Eber Antal t. képviselőtársunk azzal a sokat hangoztatott mentalitásával, amely hasonlít ahhoz, amikor valaki megállapítja azt, hogy egy tutaj elbír ezer kilót, és arra a tutajra ezerkétszáz kilót raktak rá, amikor is azon a tutajon segíteni csak úgy lehet, ha kétszáz kilót a vízbe dobunk. Az ő egész elgondolása oda tendál, hogy Magyarország mai gazdasági istrukülése 1932 május 12-én, csütörtökön. 293 túrája, gazdasági berendezettsége elbír, mondjuk, nyolcmillió embert. El ezen a földterületen kilencmillió, segíteni tehát csak úgy tudunk, ha egymillió embert el teszünk láb alól. Ez az elgondolás halált jelent és csak a temetők építését teszi indokolttá. (Farkas István: A kapitalizmus módszere!) Mi ehhez nem csatlakozhatunk, mert ennek a pártnak az a törekvése, hogy mindenki, aki ebben az országban él, megtalálja a maga megélhetési lehetőségét. • Mindezek természetesen nem azt jelentik, hogy azokból a panaszokból, amelyek ma egyre gyakrabban hangzanak el a közéletben, nincs sok, ami jogos. En csak azt helytelenítem, ha termelőpolitika helyett feltépik a sebeket, vájkálnak a sebekben, a helyett, hogy gyógyítanák azokat. Magam is azt mondom, hogy állami létünk sürgős átalakítását a legfontosabb feladatnak tartom, ez azonban nem olyképpen történik, hogy csak kritizálunk, helytelenítünk, és kifogásolunk, hanem meg kell jelölnünk a kivezető utakat is. A tisztviselőkérdés kapcsán arra kérem a kormányt, hogy a tisztviselői fizetéseket ne csökkentse. Meggyőződésem, hogy példának okáért az anyagbeszerzés terén egyetlenegy intézkedéssel milliókat lehetne megtakarítani. (Homonnay Tivadar: Sokat!) Meggyőződésem, hogy a közigazgatás egyszerűsítése terén olyan tekintélyes összegeket lehetne megspórolni, amelyek feleslegessé teszik a tisztviselők fizetésének csökkentését. En megértem, hogy a múlt hónapokban, amikor hirtelen szükségessége merült fel az állami kiadások apasztásának, a kormány oda" nyúlt, ahova éppen nyúlni lehetett és igénybe vette a tisztviselőtársadalom áldozatkészségét is. Most azonban már elég idő múlt el, és van még néhány hónapunk, volt és van még időnk más megoldást keresni. Kérem ezt annál inkább, mert becsületes és korrupciómentes adminisztrációt csak jól fizetett tisztviselőkkel lehet elérni. Legyen szabad e kérdés kapcsán azt a gondolatot felvetnem, hogy a közigazgatási alkalmazottak túltengésének megszüntetése és a nyugdíjterhek csökkentése oly módon intéztessék el* hogy a felesleges tisztviselőik végkielégítésképpen földhöz juttattassanak- Az az érzésem, hogy az államot tehermentesíteni másképp nem tudjuk. Ez az

1 egy mód, amivel meg tudjuk oldani azt a problémát, amelyet előbb vagy utóbb meg kell oldanunk, mert különben annyira -túl fog tengeni a közalkalmazottak száma, hogy a termelő osztályok azt elbírni tovább nem tudnák. Sokan vannak bizonyára postások, vasutasok, vidéki kishivatalnokok, akik boldogok volnának akkor, ha végielégítésképpen néhány hold földhöz, jutnának, és akik ott ennek a földnek megmunkálásával továbbra is produktív, termelő], hasznos tagjai és nem terhei volnának a társadalomnak. Ha ilyen módon sikerül a tisztviselők vagy közalkalmazottak kérdését megoldani, akkor és csakis akkor lehet hozzáfogni ahhoz, hogy újabb alkalmazottakat helyezzünk el az államnál és a hatóságoknál. De ez esetben is változtatni kell az alkalmazások mai rendszerén. Idáig az volt a helyzet, hogy akinek volt elég protekciój-a ahhoz, hogy az államhoz vagy valamilyen hatósághoz felvették, alkalmazták, annak az élete biztosítva volt. Azt leültették egy íróasztal mellé és sohasem kérdezték, hogyan dolgozik, mit tud, mik a képességei. Aki azi első íróasztalt megszerezte, az ott maradhatott ülve élete végéig. Ez is egyik nagy hi40*