Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

294 Az országgyűlés képviselőházának 8 bája a magyar közigazgatásnak. Éppen azért, ha rákerül a sor arra, hogy a fiatalságnak utat nyissunk és a megfelelő leépítés után új alkalmaztatásokra gondoljunk, akkor ezt a rendszert meg kell változtatni és csak próbaidőre szabad felvenni valakit az államhoz vagy a törvényhatóságokhoz, úgy, amiként azt a magánvállalatok teszik. T. Képviselőház! Ha már ezzel a kérdéssel foglalkozunk, legyen szabad egészen röviden a közigazgatás és bürokrácia túltengésének kettős veszedelmére rámutatnom. Az egyik az, hogy a közigazgatás nehézkes, lassú _ és úgy viselkedik, mintha nem volna egyéb célja, csak a közönség életét megkeseríteni. A másik hiba, hogy a miniszterek és a nagyobb hivatalok vezetői nem tudják resszortjaikat áttekinteni. Ennek következménye és eredménye az, hogy igen sok helyen közigazgatási kiskirályok keletkeznek, a miniszterek pedig akarva, nem akarva, fájó szívvel és tehetetlenül, de kénytelenek ezekért a felelősséget vállalni. A németeknek egyik legkiválóbb katonai írója, Klausevitz, hivatkozik egy müvében arra. hogy vezető pozícióban levő emberek naponkint 8—9 embernél többel nem tudnak érintkezni úgy, hogy azok munkáját befolyásolják és azok referátumát meghallgassák. Ezzel szemben ma egy miniszternek »Van 30—40, néha 50 ügyosztályvezetője is, kénytelen képviselőket fogadni, a képviselőházba eljárni, tárgyalni különböző bizottságokkal, referenseket meghallgatni. Egyáltalában nem csodálkozom tehát azon, ha a legszorgalmasabb és legtehetségesebb ember felett is összecsapnak a hullámok. Éppen azért kérem a kormányt, tegye megfontolás tárgyává, nem volna-e célszerű a politikai államtitkárságokat visszaállítani, esetleg fizetés nélkül, (Homonnay Tivadar: A hatásköröket és a beosztásokat decentralizálni kellj) Az előbb említettem, hogy a közigazgatás milyen nehézkes. E tekintetben szeretnék egy példát elmondani. Az egyik minisztérium egy közigazgatási ügydarabot, — ha jól emlékszem, beköltözési engedélyt — el akart küldeni Pestszentlőrimcre. Az ügydarabot aláírták a minisztériumban, elküldték Budapest székesfőváros főkapitányságához, a főkapitányságról küldönccel átküldték Kispest rendőrkapitány,ságához, onnan küldönccel áttették a szentlőrinci jegyzőhöz. Hogy azután ez a jegyző mit csinált vele, azt nem tudom, de az nem is fontos. A lényeges az, hogy a közigazgatás hosszú és nagy apparátusában senkinek sem jutott eszébe, hogy postán 8 fillérért 24 órán belül ugyanezt az ügydarabot ki lehetne az illetőnek kézbesíteni. (Farkas István: A szolgálati út! — Homonnay Tivadar: Es mennyi ideig tartott?) Eltartott két hónapig. A második példa az, ami a racionalizálás eddigi kísérletei közben történt, a midőn ugyanis az összes építkezési ügyeket áttették a ikereskedelmi minisztériumba és központosították. Ennek az volt az eredménye, hogy míg azelőtt, ha valamelyik minisztériumban szükséges volt egy műszaki vélemény, akkor az ottlevő műszaki osztályhoz leküldték, és rövid úton a véleményt 24 órán belül megkapták, addig ma átteszik ezit az ügydarabot a kereskedelemügyi minisztériumba, ott legépelik az egészet, hogy nyoma maradjon az^ irattárban, megválaszolják, letisztázzák, iktatják, aláírják és három vagy mégy hét múlva végre visszaküldik. (Homonnay Tivadar: Elképzelhető, hogy mi lesz a közegészségüggyel a népjóléti megszüntetése után!) \. ülése 1Ù32 május 12-én, csütörtökön. Éppen azért arra kérem a kormányt, hogy a legsürgősebben foglalkozzék a közigazgatás egyszerűsítésével, de ne úgy, hogy nagy elgondolásokat, nagy koncepciókat szüljenek meg, mert ezeknek a végrehajtása, évekig vagy évtizedekig fog eltartani, nekünk pedig rövid, gyors eljárásra, sürgős segítségre van szükségünk. A közigazgatást egyszerűsíteni csak úgy lehet, ha a helyszínén azonnali, rögtöni intézkedésekkel gondoskodnak arról, hogy lefaragják azt, arni felesleges abból a munkából, melyet a tisztviselői karnak ma el kell végeznie- Az egyéni felelősség bevezetése nélkül nem lehet a közigazgatást megreformálni. T. Képviselőház! Egészen röviden szeretnék csak a bankokráciával foglalkozni. Igen sokat panaszkodtak már annak túltengése miatt. En nem akarok beállani azok közé, akik egészen üres szólamokkal szidják a tőkét. Tisztában vagyok azzal, hogy a polgári társadalom a kapitalista világrend mellett tud csak megélni, és tisztában vagyok azzal, hogy ahol van tőke, ott van munka, és ahol van munka, ott van kenyér. Azon aggályomnak kell azonban kifejezést adnom, hogy a ómagyar tőke és a magyar nagytőkések nem érzik át ennék a ' mondásnak igazságát, és nemi érzik át azt a kötelezettség'et, amelyet a nemzeti szempontok rájuk hárítanak. T. Képviselőház! Járt itt Magyarországon egy angol bankár, aki üzletet akart csinálni. Néhány hétig itt tartózkodott, akkor haza utazott és azt mondotta, hogy: én önökkel nem fogok üzletet csinálni, nem fogok pedig azért, mert ha Magyarországon olyan bankárok és tőkések volnának, mint Angliában, akkor ez az . ország^ a leggazdagabb ország volna KözépEurópában, viszont ha Londonban olyan bankárok volnának, mint amilyeneket igen sokat ismertein meg önök között, azok Londonban már régen le volnának csukva. (Homonnay Tivadar: Szép kis bizonyítvány!) A magyar tőkések szívtelenek, szenvtelenek, mem állanak hivatásuknak magaslatán s nem teljesítik azt a .kötelezettséget, amelyet éppen a tőke birtokolása rájuk ró. Ezért kérem a kormányt, — csak ezért 'kérem (

— hogy erős és kemény kézzel nyúljon hozzá a pénzügyi kérdésekhez. Nem értem és sohasem fogom • megérteni, miért félt a kormány attól az általános közkívánságtól, amelyet még szemptember havában olyan sokan hangoztattak, hogy a külföldön elhelyezett vagy külföldre kisibolt valuták útját keresse. Tudom, hogy a kormány komolyan foglalkozik a pénzügyi kérdésekkel, tudom, hogy -nehéz gondokat okoz neki a transzferpénzek felhasználásának módja és mikéntje. Kérem azonban, foglalkozzék egy másik igen égető kérdéssel is, ez pedig az eladósodás kérdése. Ma Magyarországon, főképpen a városokban majdnem végeladás van. Igen sok az árverés. Es az árveréseken a bútorokat és ingóságokat olyan tömegben dobják a piacra, hogy azzal az ipari termelés nem tudja felvenni a konkurrenciát. (Ügy van! Ügy van!) Az új iparcikkek ugyanis természetszerűen drágábbak, mint az elkótyavetyélt ingóságok. Ez is egyik oka annak, hogy az ipari termelés megállt. Fontosnak tartom tehát, hogy az eladósodás kérdésében a városi lakosságra, a kereskedőké, iparosokra és magánosokra nézve is valamilyen kedvező intézkedés történjék. Nem tudom, hogy a kormány mire gondol e téren, hogy moratóriumhoz akar-e nyúlni, avagy &. pénzegység értékének új megállapításával ki-